Jégmente után
Megjelent: 2011. március 15. | Forrás: Nagy Levente | Írások

Ahogy telik az idő, gondolom minden horgásznak egyre jobban elege lesz a télből, és mindenki egyre jobban várja már a tavaszt, hogy végre kimehessen a kedvenc horgászvizére és hódolhasson szenvedélyének.


Nos, az igazi tavasz még kissé odébb van, viszont az elmúlt napokban az időjárás annyira kegyes volt hozzánk, hogy folyóvizeink megnyíltak előttünk lehetőséget kínálva ezzel, hogy végre kizökkenhessünk a szürke hétköznapokból.


A folyó végre megnyitotta "kapuit" a horgászok előtt.


Kapva az alkalmon, én is barátaimmal ellátogattam a közeli folyóra abban reménykedve, hogy sikerül végre néhány szép hallal mosolyt csalni arcunkra.

Első nap a folyó felső, sekélyebb szakaszán keresgéltünk, amolyan cserkelő horgászatot folytatva. Néhány doboz csonti, egy bolognai bot, a hátizsákban néhány szendvics mellé egy kis forralt bor… így vágtunk neki a folyónak, keresve az ígéretesnek tűnő helyeket...

Az első próbálkozás (az első nap) ugyan nem volt eredménytelen, hisz sikerült néhány kisebb halat fognunk, viszont arra hamar rájöttünk, hogy a nagyobb halakat a mélyebb alsó részeken kell keresnünk…


Szépen tűri a botot (E.T BLADE BOLO 5 m)… mi lehet az?


Egy átlagos domolykó a Maros felső szakaszából…

Kis domi – szomorú tekintet...


Tartva magunkat az előző napi tapasztalatokhoz, másnap a folyó alsó szakaszát látogattuk meg, hol a víz már sokkal szélesebb és mélyebb, hol az ősz folyamán sikerült néhány "meglepetés domolykót" fognunk.

A felszerelésünkön nem változtattunk. Mindannyian bolognai bottal horgásztunk ki-ki az általa előnyösebbnek tartott bothosszt választva.

Levente barátom egy 5 méteres E.T BLADE BOLO-val horgászott, László egy 7 méter hosszú általa felgyűrűzött ENERGO TEAM LUX spiccbotot választott, én pedig egy rövid 4 méter hosszú POWER BOLO-val próbáltam meghorgászni az ígéretesnek tűnő partszéli helyeket.

Elsőre talán kissé rövidnek hangzik a 4 m-es bothossz, viszont ha figyelembe vesszük a kint uralkodó időjárási körülményeket, talán ez bizonyult akkor a legelőnyösebbnek.
A kevés és viszonylag nagy gyűrűknek köszönhetően kevésbé fagyott a zsinór a gyűrűkhöz ami, a társaim által használt botokhoz képest jóval könnyebbé tette a horgászatot.


László halat fáraszt…


Íme…


Az ígéretesnek tűnő helyeken érdemes több időt eltölteni…


Annak ellenére, hogy nagy reményeket fűztünk ehhez a naphoz, a horgászat első fele igencsak rosszul kezdődött.
Az éjszaka néhány fokkal fagypont alá süllyedt a hőmérséklet, ráadásul még havazni is kezdett, aminek köszönhetően reggel a folyó újra kezdte hordani a jeget, megnehezítve ezzel dolgunkat.

Szerencsére ez az állapot csupán néhány órát tartott, délre a nap is kisütött, ami a halak kapókedvére is jó hatással volt.


A kitartás meghozta gyümölcsét!


Már hónapok óta erről "álmodom".


A 4 méteres POWER BOLO elsőre rövidnek tűnt, viszont hossza éppen elég volt ahhoz, hogy a part közeli részeket meg lehessen horgászni vele.


A viszonylag nagy gyűrűknek köszönhetően könnyebbé tette a horgászatot, hisz a zsinór kevésbé fagyott a gyűrűkhöz.


Ezúttal CRALUSSO GENETIC úszókkal horgásztam.


A biztos akadást a Japán FUDO horgoknak köszönhettem.

A nap legnagyobb hala,
egy kilo körüli paduc volt.


A horgászat végén szép eredménnyel büszkélkedhettem.


A délelőtti órákat egyetlen kapás nélkül sikerült megússzuk, de nem adtuk fel a horgászatot…
Kitartásunk délutánra, a kora esti órákra meghozta gyümölcsét szinte egymás után kezdtük fogni a szebbnél szebb halakat.

Kiló körüli paducok, 70-80 dekás domolykók örvendeztettek meg bennünket és feledtették el velünk a szürke hétköznapok kusza dolgait.


CRALUSSO GENETIC CSEPPÚSZÓ
690 Ft
KAMASAKI SUPER MERÍTŐNYÉL
4 190 Ft
ZSINÓR ET ULTRA POWER 150M
670 Ft
A pazar SCOBAR
Megjelent: 2024. április 06. | Forrás: Ország Bálint | Írások

A spiccbotos horgászat mindig is a legkedveltebb módszereim közé tartozott. Gyermekkoromban (sokakhoz hasonlóan) ezzel az úszós módszerrel fogtam meg az első halaimat és mind a mai napig szívesen nyúlok az orsó nélküli botokhoz. A FeHoVa kiállításon találkoztam először a CARP EXPERT új spiccbotjaival és a SCOBAR névre keresztelt típust kézbe véve egyből éreztem, hogy egy pazar eszközről van szó... Hol vannak már azok az idők, amikor bambuszbottal...

Pontyóriások keringője - Katlov Lake I.
Megjelent: 2024. március 30. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember második hétvégéjét már nagyon vártuk a srácokkal. Mindannyiunk gondolata, napokkal az indulás előtt, Csehország egyik legszebb és legszerethetőbb pontyos vizének partjára kalandozott. Teljes joggal, hiszen azoknak az estéknek a hangulata semmihez sem hasonlítható: a levegő lehűl, pára borít mindent, a természet zaja elhalkul. Majd a pontyóriások sorra, egymás után csobbannak bele a katlovi éjszakába. Isten hozott valóság! Az előzetes...

Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...