Mivel fogunk csukázni 2011-ben?
Megjelent: 2011. január 31. | Forrás: Murányi Antal | Írások


Miközben idehaza is egyre többen ismerik fel a csukában az ideális legyes halat, a rendelkezésünkre álló eszközök is egyre sokasodnak. Az előttünk álló szezonban új Vision felszerelések lesznek a társaink, nyilván a jól bevált régiek mellett.


A csukalegyes felszerelés összeállítása a bot kiválasztásával kezdődik. Ebben a műfajban nagyokat kell dobni. A jó dobástechnika mellett, különös hangsúlyt kap tökéletes bot-zsinór párosítás. A bottól ebben az esetben azt várjuk el, hogy viszonylag gyors, gerinces legyen, de maradjon elég rugalmasság benne a számozásának megfelelő zsinórok elküldéséhez.
A túl lágy bot nem képes kiküldeni a súlyos zsinórokat, ebben az esetben kénytelenek vagyunk az előírtnál vékonyabb zsinórt alkalmazni (és ezzel együtt az eldobható legyek mérete is csökkenni fog). A túlzottan kemény bot nem hajlik eléggé a zsinór után, zsargonnal élve: „nem húzódik fel”, és csak úgy tudjuk orvosolni a problémát, ha vastagabb zsinórral terheljük, mint amire eredetileg tervezték.


Általában ezt a távot kell megdobnunk, átlag 20-25 méter


A Vision történetében még nem voltak extrém lágy botok, ha csak a Cult sorozatot nem találják túl lágynak néhányan, de ezek meg nem kimondottan csukázásra készültek. A modern, progresszív legyezés megcélzó finn cég mindig is fiatalos felszerelések gyártásán dolgozott, kínálatukban tehát inkább fordulhatnak elő extrém gyors botok, mintsem extrém lassúak. Legalábbis eddig még nem került a kezembe olyan Vision bot, amely túlzott lágysága miatt vékonyabb zsinór párosítását követelte volna meg.


A bot elsősorban a távdobásra kell megfeleljen,
a hal fárasztása már szinte bármilyen bottan kivitelezhető


A Vision botok többsége nagyszerűen együttműködik a hozzá javasolt Vision zsinórokkal – nyilván a különböző profilú zsinórok produkálhatnak apróbb különbségeket ugyanazzal a bottal.
Ha szélsőségeket keresnénk, akkor inkább arról beszélhetünk, hogy vannak nagyon gyors botok a kínálatban, amelyek szinte követelik az előírtnál nagyobb méretű zsinór alkalmazását – ilyen bot volt például a GT Four SW sorozat, illetve a sósvízi botok úgy általában. Tudom, voltak néhányan, akik beszerezték ezt a kék szépséget, aztán a parton nagyokat csodálkoztak, hogy nem tudják eldobni vele az előírt vastagságú zsinórt. Ilyenkor nyugodt szívvel rá lehet tenni egy számmal (vagy néha kettővel) nagyobb zsinórt.Persze ebben az esetben könnyen válhat a felszerelésünkből a tervezett 8-as helyett 9-es vagy 10-es is, hiszen ennek számozását mindig az alkalmazott zsinór száma dönti el.
De minek is beszélünk a GT Four SW botról, hiszen az éppen ő lesz az egyik, akitől az idei évben búcsúznunk kell, megszűnik a modell. Képzeletbeli helyét Big Daddy néven foglalja el egy hasonlóan robusztus bot, méregzöld festéssel. Erős gyanú él bennem, hogy ez a bot is hasonlóan gyors lesz, mint a kék GT SW, így álljunk tehát eléje.

Akár gyávának is tarthatnánk azokat a csipegető sporttársakat, akik mindig az alsó és közép árkategóriában guberálnak, és filléres különbségeken vacillálva, hatalmas lelki gyötrődés közepette, ezernyi darabban vásárolják meg áhított felszerelésüket – de a Vision kínálatában kétségtelenül őket fenyegeti a legkisebb kockázat. A középkategória minden évben hordozott pár olyan kiforrott modellt, amihez szinte minden zsinór passzol, és amivel egy profi is szívesen elhorgászik. Ilyen bot volt egykor a 3Zone, aztán átvette helyét a teljesen felújított Nite sorozat.
Amikor az első Nite botok megérkeztek, biztos voltam benne, hogy árban és minőségben is ez lesz az a bot, amivel egy kezdő vagy középhaladó csukalegyes boldog horgásznapokat élhet meg. A négyrészes Nite éppen az a „medium” akciójú bot, amit mindenütt ideálisnak neveznek. Majdnem az összes Vision zsinórt tökéletesen kezeli (extrém esetektől eltekintve, például Shooting Head-ekkel nem próbáltam), sőt a legolcsóbb Vision zsinórokkal viselkedett a legkezesebben.

A Nite bot ebben az évben is társunk lesz, lecseréléséről vagy megújításáról egyelőre nem érkeztek hírek. Az alábbiakban pedig álljon egy kis összesítő azokról a zsinór modellekről, amelyeket gyakran használtam a Nite bottal, és különösen jó párosításnak találtam (példám alapjául egy 8-as felszerelést veszek, de ezt nyugodtan lehet vonatkoztatni más számázású botokra is).
Nite #8 bothoz:
- úszó zsinór: Attack WF8F, Nite WF8F
- merülő zsinór: Attack WF9S, Attack WF8I (clear), Attack WF7I (clear), Big Mama WF8S

A 2011-es év botújdonságai között említhetjük a középkategória új harcosát, a Vision Silver botot, amely árban és akcióban inkább a nagy múltú GT Four sorozathoz fog közelíteni (a fenti zsinórajánlat a Silver esetében is megállja helyét), színben pedig egy extravagáns ezüst jelenti az újdonságot. Ebből a botból kizárólag csukázó-balinozó-nagypisztrángos méretek készülnek (6, 7).


Idei újdonságok: a Silver bot és a Deep orsó


Az orsóink nem sokat fognak változni ebben az évben. Csupán egy beugrónk van, a Deep nevű középkategóriás modell. Ez a megnövelt zsinórkapacitású orsó valószínűleg azon boldog horgászok eszköze lesz, akik gyakran látják a backing-zsinórt fárasztás közben. Kis fantáziával azt is mondhatnánk, hogy a Deep orsó éppen arra lesz jó nekünk, hogy ha esetenként vastagabb zsinórt szeretnénk a bothoz párosítani, ne szoruljon meg a túltöltött orsódob – egy kis backing igazítással a 9-es zsinór is lazán felfér a 7/8-as Deep orsóra. Ez a modell három színben érkezik: fehér, fekete és szürke.
Na, és akik biztosan velünk maradnak ebben az évben is: a több éve felfelé tartó karrierjét élő Koma orsó, a fémes csillogású GT orsó, illetve a felsőkategóriás XLA Hard orsó.


Egy igazán gazdaságos megoldás: a Koma orsó

Extrém helyzetek hőse: a GT orsó


Az XLA Hard orsó és Nite Catapult bot párosa ebben az évben is mutatja majd az irányt a szép tájak felé

Ez a légyméret akár
8-9-es botot
is megkövetelhet


Kemény bot, kemény meló!


Ami a zsinórokat illeti, a tavalyi újdonsághullám nem fog megismétlődni ebben az évben. Lesz próbára érdemes új zsinórunk, mint például a Big Daddy (lehet, hogy az azonos nevű bottal lesz majd igazán jó?), de többségében a tavalyi modelleket fogjuk használni. Persze tarthatnánk ezt akár örömhírnek is, hiszen az elmúlt szezonban érkezett pár olyan zsinór (mint például a Nite vagy Cult) amely egy év alatt felsorakozott a Vision klasszikusai közé – mint a jó öreg Attack, Target vagy Presentation2. Aki tehát ezekkel a zsinórokkal fegyverezte fel magát az elmúlt években, most nyugodtan hátradőlhet: idén sem lesz ennél jobb Vision zsinór a piacon, nem kell cserén gondolkodni.


A nagy légy
nem
feltétlenül jelent nagy fogást

Ha a kishalak méretéhez igazítjuk legyünk méretét, máris a 7-8-as felszerelésnél tartunk – csak ezzel tudjuk kényelmesen eldobni


Ha a legyem nem viselkedik megfelelően a választott botommal, akkor módosítok rajta, vagy akár újat is kötök

A tökéletesen
összeállított felszerelést
mindig a halak igazolják


Ha elkezdünk fogni, akkor jó irányba haladunk

Ez már elég a sikerélményhez


A szükséges kiegészítőket is
megtaláljuk az Energofish kínálatában is


Bár a Vision egyéb csukalegyes kiegészítőkben is igyekszik naprakész lenni, rengeteg jó minőségű, esetenként gazdaságosabb alternatívát találunk az Energofish termékei között is. Gondolok itt elsősorban a harapásálló előkékre – legyen az acél, wolfram vagy hard mono, de a különböző fogók, csipeszek kínálata is elég erős. Az előke monofil részét már évek óta az Energo Team Power Spinning vagy ET Specialist Catfish nájlon zsinórokból állítom össze: mindkettő átlátszó és jó csomótűréssel bír, egyszóval nem kell ennél jobb.

ENERGOTEAM POWER SPINNING MONOFIL ZSINÓR 150M
660 Ft
ENERGOTEAM SPECIALIST CATFISH ZSINÓR 150M
1 190 Ft
A pazar SCOBAR
Megjelent: 2024. április 06. | Forrás: Ország Bálint | Írások

A spiccbotos horgászat mindig is a legkedveltebb módszereim közé tartozott. Gyermekkoromban (sokakhoz hasonlóan) ezzel az úszós módszerrel fogtam meg az első halaimat és mind a mai napig szívesen nyúlok az orsó nélküli botokhoz. A FeHoVa kiállításon találkoztam először a CARP EXPERT új spiccbotjaival és a SCOBAR névre keresztelt típust kézbe véve egyből éreztem, hogy egy pazar eszközről van szó... Hol vannak már azok az idők, amikor bambuszbottal...

Pontyóriások keringője - Katlov Lake I.
Megjelent: 2024. március 30. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember második hétvégéjét már nagyon vártuk a srácokkal. Mindannyiunk gondolata, napokkal az indulás előtt, Csehország egyik legszebb és legszerethetőbb pontyos vizének partjára kalandozott. Teljes joggal, hiszen azoknak az estéknek a hangulata semmihez sem hasonlítható: a levegő lehűl, pára borít mindent, a természet zaja elhalkul. Majd a pontyóriások sorra, egymás után csobbannak bele a katlovi éjszakába. Isten hozott valóság! Az előzetes...

Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...