Nagybajom után a Dunán
Megjelent: 2020. december 10. | Forrás: Szarka László | Írások

Nagyon kemény, akár idegőrlőnek is nevezhető héten léptek túl a Nagybajomban megrendezett Method Feeder Országos Bajnokság résztvevői, amelyen még a jól szereplők közül is csak kevesen voltak olyanok, akiknek igazi örömhorgászatban lehetett részük. Az ötórás fordulókban nem volt ritka a nullázás, a többségnek pedig meg kellett elégedni néhány kapással, amiket persze még halra is kellett váltani. Ezért nem csoda, ha némelyek a verseny vége felé egyre többet gondoltak arra, vajon hol fogják ezt kipihenni és elfelejteni. 

A nagybajomi method döntőt Szabó Bence a Dunán igyekezett kipihenni.

Valahogy így érezhetett a három Energofish Feeder Teames versenyző is, köztük a legjobban szereplő, és az értékes kilencedik helyen végző Szabó Bence is, mert még a döntő napján tétovázás nélkül fogadta el a meghívásomat egy dunai horgászatra. S hogy mennyire könnyű a békát víznek ugrasztani, azt pontosan mutatja, hogy alig egy nappal a bajnokság után, már a keddi nap kora reggelén, a Duna-parton üdvözölhettük egymást. És persze elsőként és elkerülhetetlenül a method bajnokság került szóba.

Orsóból a mindig jól teljesítő Carp Expert Pro River Feederre töltötte a 0,25-s teflonbevonatos Benzar Mix főzsinórt.

- Anélkül, hogy a részletekbe belemennénk, értékelnéd néhány mondatban a bajnokságon történteket?

- Akkor tényleg csak röviden. Elsőként azt emelném ki, hogy csapatunk a döntő hetében a nehézségek ellenére is jól teljesített. Mi, azaz Frankó Zoli, Ujszászi Dani és én, mindhárom fordulóban tudtunk halat fogni, így sikerült jó pontátlagot horgásznunk, annak ellenére is, hogy ezen a döntőn nagyon kellett a jó sorsolás, amiben nekünk most egy kivétellel nem volt részünk. Azt az egyet viszont Dani nagyon jó érzékkel és okos horgászattal maximálisan kihasználta, és több mint harminc kilós, szép pontyokból álló fogással pályacsúcsot ért el. Hogy ez mennyire sok, azt jól érzékelteti, hogy Zoli és én a három nap alatt összesen nem fogtunk annyi halat, mint Dani az utolsó fordulóban. Azonban a kevés hozott pontomnak is köszönhetően végül én értem el a legjobb helyezést, és lettem kilencedik a hat forduló alapján, a nyolcvanfős mezőnyben.

A 3,90-s River Feeder is sokszor igazolta már, hogy igazi folyóvízi nagyhalas bot.

Bence a csalikat sem bonyolította túl, de mindent hozott, ami kell az eredményes dunai feederezéshez.

- Tegyük hozzá gyorsan, hogy ez egyúttal azt is jelentette, hogy az elmúlt három év eredményei alapján összeállított method feeder ranglistán pedig a harmadik helyre ugrottál, és tagja lettél a magyar válogatott keretnek. Amihez ezúttal is gratulálok! Most azonban engedjük át magunkat a Dunának, és figyeljük a spiccet.

- Rendben, legyen úgy. Az etetőanyag kész, a csonti megragasztva, távolság kimérve, dobok ötöt vagy hatot előke nélkül, egy perces ütemben alapozásként, aztán dudaszó nélkül is kezdhetünk.

A csontit ezúttal sem sajnálta, és szokásához híven most is ragasztva használta.

- Részemről is rendben, fényképezőgép a kezem ügyében, csak legyen miért kattintgatni, aztán majd a végén kibeszéljük a fontosabb részleteket. 

Közel hat órával később, amikor Bence éppen a kilencvenkilencediket dobta, és már fogott huszonkét halat, egy lábelőtti akadóban pedig veszített hatot vagy hetet, úgy döntöttünk, még egy utolsó dobás, hogy meglegyen a századik, és befejezzük. Ebből persze lett még vagy nyolc legeslegutolsó, és közben azért egy alig tenyeres bagoly keszeg is horogra akadt. De nincs ebben semmi meglepő, a Duna már csak ilyen, ha egyszer a keblére ölel, nem könynyen ereszt.  

A Benzar Mix River Feeder kosárból lényegesen kisebbet is használhatunk a hagyományosnál, mégis ugyanott áll meg.

Hibátlan akció, itt még 200 gr plusz etetőanyaggal terhelve a River Feeder bot.

- Úgy látom, nem volt egyszerű abbahagyni. Ezek szerint jót horgásztál?

- Bizony jót, még akkor is, ha a körülmények nem voltak éppen ideálisak, hiszen egy méterrel magasabb a Duna, mint ahogy azt a halak ezen a helyen, és az általam is gyakrabban látogatott pontokon szeretik. Talán ennek is köszönhető, hogy a régi vágyam most sem teljesült, vagyis az igazi dunai lapát dévérek ezúttal is elkerültek, ám csalódott nem vagyok. Már csak azért sem, mert azt a sokszínűségét, amit oly nagyon szeretek a Dunában, most is megmutatta nekem, és a gazdag halfaunájából hetet is zsákmányolhattam. Ennél jobb levezetését pedig el sem tudom képzelni a múlt héten felgyűlt feszültségnek, hiszen ismét úgy horgászhattam, ahogy nagyon szeretek. Ráadásul Laci bácsi olyan helyet mutatott, ahol mozgalmas és szórakoztató horgászatban lehetett részem. Meg is köszönöm gyorsan. 

A méter hosszú 0,16-s előke és a 12-s horog finom, de nem gyenge párosítás a dunai keszegekre.

- Örömmel tettem, viszont ha jól sejtem, a tegnapi nap arra sem nagyon lehetett elég, hogy kipakolj az egy hetes nagybajomi kaland után, mégis felkészülten érkeztél a mai horgászatra. 

- Igen, mert azokat a jól bevált felszereléseket hoztam magammal, amikből mindig van otthon, és vakon is megbízom bennük. Ez igaz nem csak a botra és orsóra, hanem a csalogató anyagokra is. Egyetlen újdonság azért így is került a kocsiba, de erről majd később. 

Az Excalibur paducos horog a szilvaorrú keszeg szájában is jól mutat.

- Rendben, akkor kezdjük a horgászatod legfontosabb részleteivel.

- A magasabb vízállás miatt arra készültem, hogy nehéz kosarakkal is csak viszonylag közelre tudok horgászni. Ezért elsőként azt a távolságot kerestem meg, ahol a legnagyobb kosaram még gyorsan és stabilan megállt. Ez végül a 200 gr-s hagyományos kosárral 23-24 m lett, amitől a tapasztalataim birtokában szerettem volna pár méterrel bentebb horgászni, de az erős sodrásban ez most nem lett volna ideális. Pedig úgy gondolom, hogy a márnák ezt díjazták volna. Pici, de fontos mozzanata az eredményes dunai horgászatnak, hogy a zsinóromat klipszbe akasztottam. Ezek után az etetőanyagomat sem bonyolítottam túl. Mindössze 2 kg Benzar Mix Seria Feeder szilvaorrú-paduc etetőanyagot kevertem be, amelynek legfontosabb jellemzője, hogy a bő-séges sajtliszt tartalma mellett fokhagyma aroma is növeli a vonzerejét. A doboznyi csemegekukorica és nagyjából ugyanannyi főtt búza, valamint nehéz angolmorzsa mellett a Dunán elengedhetetlen csontiból is elhasználtam hozzá bő egyliternyit. Benzár Zsolttól tanulva csak éppen annyira megragasztva, hogy éppen ne rúgják szét az etetőanyagot, amíg az leér a fenékre. Ott viszont már dolgozhatnak, és jó is, ha felgyorsítják az etetőanyag bontását. 

Amikor pedig az etetés után fölkerült a nálam alapból 1 m hosszú előke, egy darabig kifejezetten pörgősen horgásztam, és akkor is újat dobtam 2 perc után, ha semmi jele nem volt a halaknak. A megérkezésük után azonban, a horgászat ritmusát egyre inkább a kapások határozták meg, de ha nem mozdult a spicc, 3 percnél akkor sem vártam többet, hanem újat dobtam. Erre az erős sodrásban szerintem mindenképpen szükség volt, hogy mindig legyen a horgom körül csalogató anyag, ami odahúzza és megtartja a halakat.

A River Feeder ennek a kölyökmárnának bírta volna a nagyapját is.

- Azt hiszem, ebben a 3 perces időszakban kosarat is cseréltél. Miért is? 

- Ekkor már pontosan tudtam, hogyan viselkedik a hagyományos és 200 gr-s kosaram, ezért úgy gondoltam, hogy pontosan föl tudom mérni, mennyit jelent és hogyan teljesít ugyan olyan körülmények között a kosár újdonságunk, a Benzar River Feeder. Föl is tettem egyet 150 gr-s méretben, bízva abban, hogy a különleges formának és az ólmozás alsó részében található két db 4-5 cm hosszú és a hajlítgatást egészen jól tűrő oldalsó karomnak köszönhetően ugyanúgy meg fog állni. És annak ellenére sem kellett csalódnom, hogy tömegét tekintve jelentősen, pontosan negyed résszel kisebb volt, mint az addig használt, és csak a talpán karmozott kosaram, mert pont úgy állt meg, mint a 200 gr-s. Ez pedig nagy előny, mert sokkal kevésbé ütögeti ki a horgot a keszegszájból, miközben a felszerelés minden pontjára kisebb terhelést jelent, dobáskor és kitekeréskor is.

A védett leánykoncér az egyik legszebb dunai keszegfélénk.

- Korábban említetted, hogy hét halfajnak is örülhettél a megfogott huszonhárom halad között. Tedd meg, hogy részletesebben is beszélsz erről.

- Az első halaim, mintha csak olvasták volna a zacskó feliratát, paducok és szilvaorrú keszegek voltak. Persze titkon reménykedtem, hogy ezeket majd elverik a nagyobb márnák, de nem így történt, végig róluk szólt a horgászat, azzal a kiegészítéssel, hogy a hat óra alatt azért fogtam két aranyos kölyök márnát, egy kisbalint, egy leány koncért és egy-egy alig tenyeres dévért valamint bagoly keszeget. Ez most egy ilyen nap volt, de soha rosszabbat, nagyon jól szórakoztam. És ha szabad, akkor mindenkit arra bíztatok, amikor dunai horgászatra adja a fejét, akkor próbálja ki a pörgős, intenzív horgászatot, mert meggyőződésem, hogy szoros öszszefüggés van a dobásszám és a fogott halak darabszáma között.

 

A nap és a gyorsabb áramlás egyik fő hala a paduc mellett a szilvaorrú keszeg volt.

- Ezzel csak egyetérteni tudok, neked pedig megígérem, azon leszek, hogy mielőbb találkozhass a hőn áhított dunai nagy dévérekkel.

- Köszönöm Laci bácsi, alig várom. 

BENZAR MONO FEEDER HOOKLINK TRANSZPARENS ELŐKEZSINÓR 50M
1 150 Ft
BENZAR MIX ATTRACTOR AROMAKONCENTRATUM 250ML
950 Ft
EXCALIBUR HOROG NASE RIVER KING
590 Ft
BENZAR MIX CSONTIRAGASZTÓ
1 690 Ft
A pazar SCOBAR
Megjelent: 2024. április 06. | Forrás: Ország Bálint | Írások

A spiccbotos horgászat mindig is a legkedveltebb módszereim közé tartozott. Gyermekkoromban (sokakhoz hasonlóan) ezzel az úszós módszerrel fogtam meg az első halaimat és mind a mai napig szívesen nyúlok az orsó nélküli botokhoz. A FeHoVa kiállításon találkoztam először a CARP EXPERT új spiccbotjaival és a SCOBAR névre keresztelt típust kézbe véve egyből éreztem, hogy egy pazar eszközről van szó... Hol vannak már azok az idők, amikor bambuszbottal...

Pontyóriások keringője - Katlov Lake I.
Megjelent: 2024. március 30. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember második hétvégéjét már nagyon vártuk a srácokkal. Mindannyiunk gondolata, napokkal az indulás előtt, Csehország egyik legszebb és legszerethetőbb pontyos vizének partjára kalandozott. Teljes joggal, hiszen azoknak az estéknek a hangulata semmihez sem hasonlítható: a levegő lehűl, pára borít mindent, a természet zaja elhalkul. Majd a pontyóriások sorra, egymás után csobbannak bele a katlovi éjszakába. Isten hozott valóság! Az előzetes...

Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...