Pergetés amurra
Megjelent: 2021. június 12. | Forrás: Ország Bálint | Írások

Azt hiszem a címet olvasva sokan kérdő tekintettel felhúzzák a szemöldöküket, pedig igenis be lehet csapni a békés nádrágókat műcsalikkal is! Habár nem lehet klasszikus „vontatós” pergetésről beszélni, de úgy gondolom, hogy a következőkben bemutatott módszer még éppen belefér a pergetés műfajába. Hasonló a helyzet a bolognai botos horgászattal is, amit egyértelműen úszós módszernek nevezünk, holott egy igen aktív csaliprezentálást végzünk folyamatos kontaktot tartva. De nem reszortom a különböző horgászmódszerek kategorizálása, nézzük meg inkább, hogy hogyan lehet amurra pergetni…

Az amurra történő pergetés nem egyszerű műfaj. Sok tényező kedvező együttállása szükséges ahhoz, hogy egyáltalán érdemes legyen próbálkozni. Először is a víz hőmérsékletének már legalább 14-15 fokosnak kell lennie, addig ugyanis elég passzívak a nádrágók. Másodszor napsütésre is szükség van, hiszen (főként tavasszal) ekkor tud kialakulni jelentős kontraszt a víz felszín és az alsóbb rétegek hőmérséklete között, ami „napozásra” csábítja a halakat. Harmadjára pedig teljesen szélcsendes időnek kell lenni, hiszen csak ekkor marad nagyjából egy helyben az etetés.


Meleg, napsütés, szélcsend: ezek hiányában nem érdemes próbálkozni.


Ha a vízfelszínt enyhe szellő borzolja, esélyeink minimálisra csökkennek.

Ha az időjárás kedvező és látjuk is a halakat elérhető távolságban a vízfelszín közelében tartózkodni, akkor be kell etetni. Nem kell extra dolgokra gondolni, sima fehér vagy barna kenyérből félujjnyi darabokat csípek és próbálom a lehető legmesszebb és legkoncentráltabban kézzel bedobálni.


Az amurpergetés etetőanyaga a kenyér…


…melyből félujjnyi darabokat csípek és próbálom koncentráltan bejuttatni.

Előfordulhat ilyenkor, hogy megriadnak az amurok és el is tűnnek, de a szegedi Vér-tavon hozzá vannak szokva a zajhoz és tudják azt is, hogy a vízre hulló kenyér nem csak a kacsáknak, hanem számukra is kiváló eleség. Már egyébként önmagában a látvány is fantasztikus, ahogy a 3-5 kilós torpedók óvatosan leszürcsölik vagy nagy vehemenciával lecuppantják a kenyérdarabokat a felszínről.


Fantasztikus látvány, ahogy lecuppantják a kenyérdarabokat a felszínről.

Nincs más dolgunk ilyenkor, csak óvatosan be kell pottyantani a műcsalinkat a vízbe és lassan, néha- néha picit belepöcögtetve várni, amíg egy éhes száj feljön érte. Hozzáteszem ekkor sem egyszerű rávenni őket a kapásra, az esetek túlnyomó részében az utolsó pillanatban hátat fordítanak a csalinak. Ezért mindenképp olyan wobblert kell prezentálni, ami megszólalásig hasonlít a kenyérre. A KAMASAKI BUG, a SALMO TINY, a SALMO LIL’BUG és minden egyéb lebegő wobbler alkalmas az efféle horgászatra, azonban egy szivacsdarabbal (és esetleg aromával) még attraktívabbá lehet őket tenni. Sőt én készítettem speciálisan az amur horgászatához „kenyér wobblert” a barkácsboltban kapható műanyag kőműves simítóból is, amelyekkel még eredményesebb voltam.


A lebegő wobblereket egy szivacsdarabbal még attraktívabbá lehet tenni az amurok számára…


…de én készítettem kifejezetten „kenyér wobblert” is.


Kenyér kupaktanács.

A felszerelés megválasztása sem könnyű ehhez a horgászathoz, hiszen gyakran messze kell dobni az alig néhány grammos csalit, viszont benne van a pakliba, hogy hatalmas amur akad a horogra, amit egy lágy bottal borzasztó fáradtságos munka kivenni. Első amuromat még a WIZARD SAMURAI SPIN 180 centis, legérzékenyebb változatával fogtam, de később áttértem a „nagytestvérre”, amely jelentősen lerövidítette a fárasztások idejét. Ebből is látszik, hogy a pergetőbotot nem a halak, hanem a műcsali méretéhez érdemes igazítani.


Nem ekkora halra tervezték, de ismét megmutatta a WIZARD SAMURAI SPIN, hogy mit tud.


Őszinte volt az arcomon a mosoly, amikor kezembe vehettem az első pergetett amuromat.


Egy bandából akár többet is foghatunk, ha nem riadnak szét nagyon.


Még a tapasztaltabb, öreg példányokat is be lehet csapni.

Ezen sorok elolvasása után el lehet dönteni, hogy a fent ismertetett módszer mennyire tartozik a pergetéshez, avagy mennyire nem, azonban akárhonnan is nézzük érdemes kipróbálni, mert az eddigi horgászélményeim során soha nem tapasztaltam akkora adrenalin fröccsöt, mint amikor meglátom, hogy egy amur elindul a műcsalim felé.

Írta: Ország Bálint

Fotózta: Ország Bálint

A pazar SCOBAR
Megjelent: 2024. április 06. | Forrás: Ország Bálint | Írások

A spiccbotos horgászat mindig is a legkedveltebb módszereim közé tartozott. Gyermekkoromban (sokakhoz hasonlóan) ezzel az úszós módszerrel fogtam meg az első halaimat és mind a mai napig szívesen nyúlok az orsó nélküli botokhoz. A FeHoVa kiállításon találkoztam először a CARP EXPERT új spiccbotjaival és a SCOBAR névre keresztelt típust kézbe véve egyből éreztem, hogy egy pazar eszközről van szó... Hol vannak már azok az idők, amikor bambuszbottal...

Pontyóriások keringője - Katlov Lake I.
Megjelent: 2024. március 30. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember második hétvégéjét már nagyon vártuk a srácokkal. Mindannyiunk gondolata, napokkal az indulás előtt, Csehország egyik legszebb és legszerethetőbb pontyos vizének partjára kalandozott. Teljes joggal, hiszen azoknak az estéknek a hangulata semmihez sem hasonlítható: a levegő lehűl, pára borít mindent, a természet zaja elhalkul. Majd a pontyóriások sorra, egymás után csobbannak bele a katlovi éjszakába. Isten hozott valóság! Az előzetes...

Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...