Menyasszonyom is elkísért a hétvégi Búzásvölgyi túrámra. Ő is izgatottan vágott neki az útnak, ugyanis ez volt az első alkalom hogy kézben tarthatta saját Carp Expert Pink Method feeder botját!
Nem kis újdonságot jelentett ez számára, ugyanis teljesen új felszerelésével horgászott egy ismeretlen vízterületen. Ezelőtt sosem tette még próbára magát ekkora tavon.
A bot 360 cm hosszú, háromrészes, osztott nyélkialakítású, method horgászatra kialakított horgászbot. Dobósúlyát tekintve 100-150 gramm mely lehetővé teszi akár a 100 m-es dobásokat is. Fárasztáskor jól dolgozik és könnyedén megfogható vele akár a legnagyobb békéshal is. Háromféle spicc jár a bothoz, melyek közül a legerősebb a bot színéhez abszolút illő halvány rózsaszínű. A legerősebb spicc is kellően érzékeny ahhoz, hogy akár egy keszeghorgászat során is eredményesen alkalmazható legyen. Színei és díszítésétől válik azonban igazán egyedi, valódi női horgászbottá! Ilyen díszítés például az orsótartón található kövek.
.jpeg)
Könnyű, de gerinces bot, melynek minden apró részlete arról árulkodik, hogy kimondottan „csajos” pálca!
A botra egy kis 2500-as orsó került, mellyel együtt szinte pehelykönnyű volt az összeállítás. Ne tévesszen meg senkit, hiába a finom és nőies külső, erejében és képességeiben férfiakat megszégyenítő tulajdonságokkal bír! A kis orsó dobjára 20-as főzsinór került. Mivel fő horgásztársam nem tudott egész éjjel kint maradni velem, így egy rövid kis horgászatra készült elő.

54 ha-os vízterületen minőségi csalogató anyagokra van szükség ha rövid idő alatt eredményesek szeretnénk lenni.
Bekeverte tehát az etetőanyagot, mely megközelítőleg fél zacskó Benzár Mix 2 mm-es Method pelletből és körül belül ugyanennyi Method XL-ből állt, mindkettő Green Betain ízesítésben!
.jpeg)
Elsőként a pellet került a Carp Expert vászonkeverőbe.
Mivel a tóban rengeteg a kagyló, ezért Benzár Mix Bait Steam-et locsolt rá GLM, azaz zöldajkú kagyló ízesítésben!
.jpeg)
A víz alatt keltett látvány is sokat segít a halak odacsábításában.
Ez azonban nem elég ahhoz, hogy a pelletek kellőképp megpuhuljanak és megdagadjanak így szükség van némi extra folyadék hozzáadására!
.jpeg)
Elkeverés után egy spriccelővel gondosan nedvesítette a pelleteket.
10-15 perc után a pelletek már megfelelő állapotban voltak, ezalatt egy másik vödörben bekeverésre került a Method XL is.
.jpeg)
Szinte már készen is volt a keverék, de még némi finomhangolás hátravolt!
Mikor a csalogató anyag elérte a megfelelő állagot előkerült a törőszita, hogy a lehető leghomogénebb keveréket kapja és gyorsan bontson a kosárban.
.jpeg)
Nem kötelező ugyan, de sokat jelent ha egyszer kétszer áttörjük a keveréket.
Szitálás után már csak össze kellett keverni a pelletet az etetőanyaggal. Megkell jegyezni, hogy a Method XL magában is tartalmaz robbantott pelletszemeket, de kiegészítve még fogósabb lehet!
.jpeg)
Összekeverést követően már csak a kosárba való töltés volt hátra.
A szerelék egy 30 grammos kosárból állt, melyet egy körül belül 10 cm-es horogelőkén kötött Maruto szakállnélküli horog követett 12-es méretben. Ezalatt egy 10 mm-es csalitüske lógott a hajszálon, melyre Benzár Turbo Pop Up került 10 mm-es méretben Secret ízesítésben.
.jpeg)
A Method Spray mindig jó választás lehet.
Majd az egészet lefújta Method Spay-el, ettől még aroma dúsabb és látványosabb nyomot hagyott a vízben. Majd jött a várva várt pillanat az első bedobás az új szerzeménnyel. Alexandra úgy döntött, hogy kezdetben a nehezebb dobási körülmények miatt - mint például a belógó ágak és a mögötte található tető – rövid távon kezdi el keresni a halakat. Ekkor megközelítőleg 30-40 m-es dobásokkal indította a horgászatot, melyet 10 perces ütemre tervezett.
.jpeg)
Pillekönnyű felszerelés, mégis parittyaként lövi ki a felcsalizott végszereléket.
A dobások közti idő alatt a tető alá húzódva kényelemben várta a kapást egy Carp Expert fotelben, miközben azt tervezgette, hol is landoljon a következő dobás. Természetesen a halak megóvása mellett a horgász kényelme sem elhanyagolható szempont, ezért ha valóban jól akarjuk érezni magunkat a vízparton és szeretnénk kikapcsolódni, érdemes kicsit áldozni a kényelem oltárán is.
.jpeg)
A kényelem is fontos szempont, természetesen az Energofish kínálatában temérdek lehetőséget találunk ennek megteremtésére!
A folyamatos keresgélés eredményeképp aztán egy váratlan pillanatban méretét meghazudtoló kapással érkezett az első hal egy keszeg formájában. Szegény kis keszeg próbált menekülni, de ez a felszerelés nagyobb halakkal is gond nélkül megbirkózik, főleg ha jó kezekben van! Itt pedig minden kétségen kívül remek gazdára talált!
.jpeg)
Az első látogató, de nem az utolsó.
Így tehát végül egy éhes keszegrajt sikerült megtalálnia Alexának és közülük szemezgetve töltötte el a nap további részét! Az izgalmas nap végére több mint egy tucatnyi termetes keszeg próbált meg sikertelenül meglépni a pink bot csapdájából és természetesen néhány pontyot is sikerült zsákmányolni a horgászat vége előtt. Hölgyek számára tehát remek választás lehet ez a szett, melyhez megtalálható orsó, bottartó fej, damil, de még botzsák is, azonban férfi horgászaink számára is remek alternatíva lehet ez az összeállítás, ha szeretnék meghozni a hölgyek kedvét a horgászatokhoz, hogy aztán együtt hódolhassanak kedvenc időtöltésüknek!
.jpg)
A kitartás gyümölcseként azonban.
.jpg)
...idővel a nagyobbak is megérkeztek...
Horgász: Kiss Alexandra
Képek és szöveg: Kubuk Dániel
Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...
A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll. A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...
A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt. Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...
Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...
Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...
A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...