Ujszászi Dániel2019. november 14.

Az elmúlt évek szokásainak megfelelően, november elején idén is megrendezésre került az aktuális szezon (lassan) végét szimbolizáló horgászkiállítása a Hungexpon. Ahogy az már megszokottá vált, szerencsére most is rengeteg érdeklődő sporttársat köszönthettünk hosszabb-rövidebb időre standjainkon, akik feederes, pergető és pontyhorgász felszerelések, kiegészítők tömkelegét vehették górcső alá. Természetesen tartalmas beszélgetésekben, eszmecserékben sem volt hiány, mindig örömteli egy-egy jól sikerült horgászat élményeiről szóló beszámolót végighallgatni, az esetleg még hiányzó puzzle darabokra vonatkozóan apróbb tippeket adni. A tavaszi seregszemlékig hátralévő pár hónapban pedig remélhetőleg minél több új élménnyel gazdagodnak majd a még vízpartra kilátogatók.

A rezgőspicces részleg, illetve az általános felszerelések számára ezúttal is a Duplakukac Horgászbolt standja adott otthont. Az említett kategóriák alá tartozó kínálat mellett itt volt lehetőség érdeklődésre a Feeder csapat tagjaitól, illetve tapasztalt bojlis kollégáinktól egyaránt.



A pergetős „boxban" természetesen ezúttal sem maradhattak le a falakról a Salmo műcsalik. Szinte végeláthatatlanul álltak az érdeklődők rendelkezésére az idei évben is, melyek között könnyű volt elveszni még a szakavatott szemeknek is.



Az L&K termékek szintén kihagyhatatlan opciót és kiváló választást jelentenek, amikor minőségi ragadozóhal-csalogatásról van szó. Akár az elérhető színeket, akár a különféle típusokat tekintjük, itt (is) mindenki megtalálhatta a számítását.



A Sonik márkanév egyet jelent az elérhető áron megközelíthető, magas minőségű pontyhorgász felszerelésekkel. Ezúttal teljesen különálló standon kiállítva jelentek meg termékei, melyek között a lényegi különbségek, karakterek érzékeltetésében márkaképviselőként Stanley Scott is szakértő segítséget nyújtott az irántuk érdeklődőknek.



A Navitas kínálatában minden évszak, minden időjárási körülményéhez megtalálható az egyben komfortos, valamint stílusos választás. Abszolút minőségi ruházatról van lehetőség beszélni esetükben, melyek széles termékkörükkel az idei kiállításon a Sonik márkával osztoztak testvériesen a kiállítási felületeken.



A hölgyek számára kiemelve köszönt vissza a „Pink" széria, így könnyedén összeállítható volt – igény szerint - akár a teljes szett is. Megjelenésük óta népszerűségük töretlen, így nem okozott meglepetést az irántuk mutatott érdeklődés.



A The One termékek szintén elmaradhatatlan elemeit jelentik a kiállításoknak. Magas minőségű etető- és csalizó bojlik, dipek, paszták, magmixek különböző variánsai voltak megtalálhatóak most is, szintén külön standon felvonultatva.



Pop Attila, a Feeder Adventures versenyek szervezője szintén megtalálható volt körünkben. Rendezvényei egyre népszerűbbek, és ki tudja: milyen újdonságokat tartogat vajon a következő év?



Lukácsi Béla a hagyományoknak megfelelően idén is minden nap megtartotta tartalmas és színvonalas előadását a Pergető-medencénél. Ennek a konstrukciónak és programnak a legnagyobb előnyét az adja, hogy a sekély vízben jól megfigyelhető, tanulmányozható a különféle műcsalik szakszerű vezetése is.



Halmos Mihály rendszeresen, nagy gyakorisággal nyúzza a Wizard különféle termékeit, változatos körülmények között. Tapasztalatainak köszönhetően első kézből kaphattak gyakorlati tippeket az előadását figyelmükkel megtisztelő érdeklődők.



Szabó Bence a szombati nap a nagyszínpadon, vasárnap pedig a Feeder-pódiumon tartott érdekes előadást. Előbbi esetben Dunán szerzett élményeit, tippjeit osztotta meg a kíváncsi szemekkel, az emelvényen pedig akváriumok segítségével mutatta be a Benzar újdonságokat, velük kapcsolatos praktikákat.



Szerencsére az idei évben sem maradtunk elnyert termékdíjak nélkül, ugyanis a pergetésre hivatott orsók közül a Bokor Spin 4000, illetve két Wizard termék, a Mini Lip Grip, illetve egy pergetőtáska is a legjobbnak ítéltetett kategóriájában!



A Sonik Xtractor 5000 szintén díjat nyert a pontyozó orsók seregszemléjén!



Az újonnan megjelent Benzar method kosarakat nagy érdeklődés övezte a kiállítás mindhárom napján, sokakat tett kíváncsivá, hogy mi is a lényegi különbség a trió egyes variánsai között. Hasonlóan kiemelt figyelem kísérte végig a szintén újdonságnak számító fonott zsinórokat, illetve az előre elkészített, komplett method szerelékeket is.



Találkozzunk és vegyük elemzés alá a színeket, aromákat jövőre, illetve a tavaszi kiállítások folyamán is!

Ujszászi Dániel
Energofish Feeder Team


Energofish ÉLŐ Stream Show program

Energofish ÉLŐ Stream Show program

2021-02-23 | Forrás: EnergoTeam

Kövess minket élőben február 27-én a Facebookon, s kérdezz teszthorgászainktól, vendégeinktől! Az Energofish Stream Showt nézők között értékes nyereményeket sorsolunk ki, illetve itt kerülnek bemutatásra a Benzar Mix horogcsali újdonságaink. A stream show szombaton 10:00 órakor kezdődik az Energofish Facebook csatornáján! Műsorunk várhatóan 14 óra körül ér véget. A részletes programtervet az alábbiakban tekinthetitek meg: 10:00 -...


Versenyben a csukákkal és a süllőkkel

Versenyben a csukákkal és a süllőkkel

2020-12-05 | Forrás: Lukácsi Béla

A pergető versenyek manapság egyre népszerűbbek, ezek közül van parti és csónakos megmérettetés is, és vannak vizeink amelyek kiválóan adják a halat a versenyen. Hasonló volt az ez évi L&K kupa amely egy hétvégén, de két helyszínen került megrendezésre. A III. L&K csónakos pergető kupa két külön versenyből tevődik össze, az egyik egy igazi süllős pálya, a Deseda, a másik pedig a csukáiról híres Bugaszegi-horgásztó. Meg kell említeni, hogy a...


2020 FeHoVa – Beszámoló

2020 FeHoVa – Beszámoló

2020-02-18 | Forrás: Őze Dániel

Az előző évekhez hasonlóan, a téli időszak lezárásaképp, egy kiváltképp volumenáris rendezvénnyel nyitottuk meg az évet, a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. A horgász és egyben vadászati tematikájú FeHoVa szakkiállítás, 2020-ban 27. alkalommal került megrendezésre február 13-16. között. Visszatekintve erre az igazán tartalmas és színes rendezvényre, kimondhatjuk, hogy akár kiállítói, akár látogatói szemmel, de rendkívül gyorsan eltelt ezen...


2020 FeHoVa – Újdonságokkal felvértezve

2020 FeHoVa – Újdonságokkal felvértezve

2020-01-27 | Forrás: Őze Dániel

Új év – új horgászszezon, megannyi érdekesség. A 2019-es PontyShow kipihenése után, már itt is a következő magyar horgász és egyben vadászati tematikájú szakkiállítás, ami a tavasz hírnökeként, 2020-ban 27. alkalommal vár minden érdeklődőt február 13-16. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. A vadászat szerelmeseinek szóló megannyi preparátum és egyéb bemutató mellett, standjainkon garantáltan minden igényt kielégítően, minden...


Prémium horgász ruházat – Navitas a PontyShow-n!

Prémium horgász ruházat – Navitas a PontyShow-n!

2019-10-31 | Forrás: Őze Dániel

A Navitas márka mára már szerencsére sokaknál egyet jelent a komfortos, prémium szabadtéri ruházati termékekkel, melyek tökéletes funkcionalitás mentén készültek, megoldást kínálva többféle időszakra, helyzetre egyaránt. A brand fő ötlete a szabadtéri életmódot kedvelők igényeit ötvözte, az általános utcai viselet találkozásának kompozíciójában. Igazán individuális háttérrel rendelkező emberek hozták létre, akikben egy volt a közös,...


Fergeteges pergető kínálat az Energofish-től

Fergeteges pergető kínálat az Energofish-től

2019-10-31 | Forrás: Pintarics Balázs

Salmo, L&K, Wizard, Bokor, Kamasaki! Az Energofish Kft. legnépszerűbb pergető márkáinak kínálata természetesen elérhető lesz a Pergető Parádén, ahol egy akcióval is várjuk a pergetés szerelmeseit. A pergető horgászok számára az Energofish minden igényt kielégítő kínálattal jelenik meg a kiállításon. Ez szinte már alapvető elvárás is lehetne, mivel olyan népszerű, tapasztalt pergető horgászok képviselik és ajánlják pergető...