Sanyi az olaszok ellen
Megjelent: 2011. december 09. | Forrás: Murányi Antal | Írások

Olaszország messze van, de a Pó folyó harcsái hatalmas vonzerővel bírnak, segítenek legyőzni a távolságot. Sándor nem egy gyakorlott harcsázó, de ami ennél fontosabb: lelkes horgász, aki mindent kipróbál, hogy célját elérje. A cél pedig természetesen pár testes olasz harcsa elcsípése volt.


Ariano nel Polesine, ez volt a bázis tíz napig


Ezt az álmot kellett valóra váltani


Derék horgászunk közel egynapos autózás árán jutott el Ariano nel Polesine nevű városkába, amely már a Pó folyó deltájának kellős közepén van, és jó kiindulási pontul szolgálhat mind a Goro-ra (a Pó folyó mellékága), mind a nagy Pó folyóra történő támadás esetén. Bár Sanyi egy pillanatig eljátszott a gondolattal, hogy még aznap este vízre száll, társai és vendéglátója kijózanították, és inkább a megérdemelt alvást ajánlották neki. Másnap már kipihenten és kalandra készen ült csónakba, hogy valóra váltsa régóta dédelgetett álmait.


A Goro mellékág is nagyon jól nézett ki


Kézai Gabriella panziója szolgált kényelmes
pihenőhelyül a horgászizgalmak előtt és után


Külön figyelemre érdemes a panzió nappalijában ez a két szerencsét hozó amulett, bár mintha nem harcsahorgászok függesztették volna ki őket…


A nagy Pó folyót látványától pedig minden
igazi harcsahorgász pulzusa megemelkedik


Az nagyon hamar világossá vált Sanyi előtt, hogy ezen a helyen se ugrálnak csónakba a harcsák (legfennebb pár csefaló), a nagy ragadozókért rendesen meg kell küzdeni. Az első éjszakák úgy teltek el, hogy csak pár halvány jel tartotta horgászunkban a lelket: pár távoli rablás, szétugráló kishalak, és egy-két kapásgyanús hozzányúlás. Harcsa semmi.

A nappalok azzal teltek, hogy Sanyi újra és újra átdolgozta a harcsák megfogására irányuló stratégiáját, lelkesen ecsetelve előttünk, hogy miként vethetünk véget a belti-sorozatnak. Hittünk is meg nem is az elszánt horgásznak, de azért szótlanul követtük az utasításait. Így keveredtünk bele egy nappali pergetésbe, ami mezei villantózásból állt. Egyszerű pergetőcucc, kemény fonott és pár ET márkájú támolygó kanál volt a készletünk. Az ET Catfish szép kanál, de személy szerint, ósdi műcsalinak tartottam és nem hittem benne annyira. Az én világom inkább a wobblerezés, de úgy gondoltam, hogy ennek a vasnak is meg kell adni az esélyt – ha Sanyi ennyire akarja. A Dragomir nevű villantó már igazán progresszív cuccnak tűnt: érdekes hajlat volt a testben, és mellesleg a horgai is inkább voltak a harcsákhoz méretezve. Sanyinak volt két kapása a Catfish-re, de mindkettő lemaradt. Végülis nem bántuk, hogy lemaradtak, mert azok sem harcsák voltak, hanem ágak.


Dragomir és Wizzard villantó a menü, körítésnek két bivalyerős zsinór:
CarbonX Catfish és TufLine XP

A Spin Blade bot
jól kezelte a
nehezebb támolygókat is


A Ryobi Oasys egyszerű,
de megbízható eszköz volt

Sanyi végigsétált
a parton…


…és rápróbált a jobb forgókra

…főleg ezzel a mutatós Catfish támolygóval


A Dragomir ötletes profilját nem lehet szó nélkül hagyni


Sanyi első igazi „póharcsás” élményét egy wobbler hozta meg, amin én egyáltalán nem csodálkoztam. Az éjszaka közepén olyan hangosan szippantotta le egy harcsa a kétrészes Salmo Whitefish-t, hogy mindannyian összerezzentünk a csónakban. Sanyi betyárul tartotta a halat, igazán extrém tesztelés alá vetve a kezében görnyedő energós cuccot. A Spin Blade szótlanul hajlott, a Ryobi Oasys pedig röhögve adta a zsinórt – legyintettünk, 48-as fonott van a dobon, ez eltéphetetlen! Maximum a horgok szakadnak ki.

Bár minden drillinget keményebbre cserélt, amikor Sanyi a horgokra gondolt, mégiscsak megérintette őt a halvesztés félelme, és ösztönösen finomabbra vette a fárasztást. Abbahagyta a lelketlen csörlőzést, és inkább sikoltva adott zsinórt a vágtató halnak. A csökkenő ellenállás felbátorította a harcsát, és az fogait vicsorgatva leckéztette a horgászt. Azaz csak leckéztette volna, mert a TUF 0,48-as fonott zsinór olyan szilárd tény, amivel egy olasz harcsa sem tud kikezdeni. Sanyi csónak mellé térdeltette a halat, mi pedig elkaptuk a grabancát.


Feljött a bestia!


Minden horgász ilyen tökéletes akasztásról álmodik

Sanyi fészbúkos fotója


A harcsa fészbúkos fotója


Nekem úgy tűnt, hogy voltak harcsák a Pó folyóban, amelyek kimondottan Sanyira vártak… Hogy ezt neten egyeztette le a harcosunk, vagy templomi áldással, nem tudni pontosan, de tényleg gyakran előfordult, hogy pár átbetlizett éjszaka után felbukkant egy harcsa, amely kimondottan a Sanyi wobblerét akarta. Hárman dobáltunk a felszínen forgolódó halra, de az türelmesen kiszúrta a Sanyi wobblerét és kizárólag azt üldözte a három egyszerre vontatott wobbler közül.

Egyik hajnalon ugyanígy a nagy kapástalanságból jelent meg a „Sanyi harcsája” és idegesen üldözni kezdte a kétrészes Whitefish-t. Sanyi valójában mielőbb ki akarta tekerni műcsaliját, hogy teret adjon nekünk, és mi dobtunk is lelkesen, de a harcsa kitartott a Sanyi egyre gyorsuló műcsalija mellett, és majdnem a csónak előtt csavarodott rá. Hogy mi volt ezekkel a halakkal, nem tudni, de az is lehet, hogy a Sanyi korábban visszaengedett harcsája bukkant fel újra és újra a folyó különböző pontjain, többször is megörvendeztetve a derék horgászt. Csupa rejtély volt ez a folyó, kezdve az állandó árapálytól, egészen az utolsó doboz sörig, amit elvileg senki se vett el, mégis felbukkant a kifacsart doboz pár nap után a csónak végében. Az viszont biztos, hogy Sanyi harcsái ma is a folyóban úszkálnak, és arra várnak, hogy az a bizonyos Whitefish ismét elinduljon a partmenti bokor alól a hangtalanul sodródó csónak irányába.

Horgásztúra a Pó folyón: www.pofolyo.hu

Dévérek a Szücsi-völgy tóból
Megjelent: 2025. május 22. | Forrás: Pető Gábor | Írások

Idén beneveztem a Szücsi-völgy tóra, egy kétfordulós horgászversenyre. Biztosan sokan láttátok már azt a videót, amelyben Szabó Bence rengeteg óriás dévérkeszeget fogott ezen a vízen. Emiatt a verseny fő célja az volt, hogy megfogjam életem dévérkeszegét, a jó eredmény elérése csak másodlagos  volt.   Az első fordulóra, március 16. napján került sor. Mivel a víz teljesen ismeretlen volt számomra – annyit tudtam róla, hogy nagyon nagy...

Pontyóriások keringője - Katlov Lake IV.
Megjelent: 2025. május 15. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Az első katlovi délutánunk és éjszakánk tapasztalatai és történései alapján kijelenthettük, hogy a mostani túránkat nem az éjszakai kapások fogják uralni. A pontyok aktivitása a nappali órákra esett, végig ez is volt a jellemző - s itt jegyezném meg gyorsan - hogy a tavalyi túránk során viszont csak és kivételesen az éjszakai órák voltak eredményesek, nappal lehetetlen volt kapást kicsikarni.  Ritka pillanatok egyike, amikor elállt az eső,...

DomolykószezON, domolykószezOFF
Megjelent: 2025. május 08. | Forrás: Ország Bálint | Írások

Újra itt a kis folyók horgászainak böjti időszaka, ugyanis április 15-én megkezdődött a fejes domolykó fajlagos tilalmi ideje. Ilyenkor mindig visszatekintek a horgászatokra és egyfajta összefoglalót készítek (eddig csak fejben, most írásban is), hogy hogyan sikerült a szezon első fele. Nem kertelek, horgász pályafutásom egyik legrosszabb időszaka volt ez halfogás szempontjából, aminek lehetséges okait próbálom fejtegetni ebben az írásban. De ne aggódj Kedves...

Pontyóriások keringője - Katlov Lake III.
Megjelent: 2025. április 24. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Idei katlovi pontyos túránk dátuma az esztendő legcsapadékosabb hetére esett. Ez a szeptemberi hét tényleg a monszunról, és szerencsére azért a pontyokról is szólt, bár ez utóbbiról nem voltunk teljesen meggyőződve, amikor a végig zuhogó esőben, szinte télies sötétséget idéző vastag felhőtakaró alatt utazva falta fel kis csapatunk a Prága felé vezető 500 kilométert.  Négy fős társaságunk a katlovi pontyparadicsom egyes számú állását...

Pontyozás Max2 Match bottal
Megjelent: 2025. április 17. | Forrás: Heincz András | Írások

A Carp Expert eddigi kiváló ár-érték aránnyal kínált Uni Match botját már éppen elegen használthatták a megelégedett pontyhorgászok, így eljött az ideje, hogy a boltok polcain valami újra leljenek a kíváncsi szemek. A MAX széria szortimentje kiszélesedett, egyúttal megszületett a MAX 2 Match bot, mely a jól ismert és  összetéveszthetetlen köntöst öltötte magára. Mivel az eddig - a kínálatból kikerült - Uni Match botot használva próbálhattam ki a...

Tavaszi eső harcsát ígér
Megjelent: 2025. április 02. | Forrás: Kiss Gábor | Írások

Március elején téli alacsony vízállásban, majd a hónap végén már áradó vízben kellett keresni, megfogni a tiszai harcsákat.  A kisvizes peca nagyon nem volt egyszerű, így nagyon örültem, hogy az áradó Tisza, mint annyiszor már, a segítségemre sietett. A tavaszi, zavarosodó, melegedő, áradó víz kimozdítja téli tartózkodó helyeikről a halakat, így a harcsákat is, éppen ezért, ha szorgalmasan keresgélünk, előbb-utóbb összefutunk velük. A...