Sügérlesen a Malom csatornán
Megjelent: 2022. május 18. | Forrás: Őze Dániel | Írások

A Duna és Tisza mellett, a kisebb csatornák és patakok is megannyi lehetőséget és egyediséget kínálnak a horgászok számára, főleg, ha sügérek pergetéséről van szó. Utóbbi célhalat kitűzve, ez a horgászat a Fejér megyében található Malom csatornáról szólt, mely számomra ezidáig ismeretlen terület volt.


A Sárvíz-Malom csatorna, a Gaja patak és a Nádor csatorna szomszédságában található meg. Első ránézésre a víz kristály tiszta arcát mutatja a horgászok felé, de szerencsére akadók és nádasok tarkítják a partját, így bár nem könnyű pálya, de sok lehetőséget nyújtó vízterületet rejt magában. 

Halállományának utánanézve, hatalmas domolykók, vörösszárnyúak és a mostani célpontok, a sügérek lakják és még extraként pisztránghoz is lehet szerencséje a pergetőknek.

Mivel a célhal a sügér, így az elmúlt időszak újdonságai közül a már nagy kedvencemmé vált WFT Ghost UL változatát hoztam el erre a horgászatra, ami nagyfokú érzékenységével minden kapást és fárasztást igazi szórakozássá varázsolt.

Ehhez egy megfelelően könnyű Ryobi Slam ULHS 2000 orsót használtam, egy a helyzethez kellő 0,03-as fonottal felvértezve, ami tökéletes választásnak bizonyult.

Nehéz víz volt, 0,3 és 1,5 méter közötti mélységekkel, így 1 és 3 gramm közötti súlyokkal kellett megoldani a szituációt, amihez a Micro Jigek tökéletes opciót nyújtottak.

Csalinak most a legapróbb lebegő Floating Long Fly változatok kisebbik, 5 centis változatait próbálgattam, mely talán a legjobban utánozza a csatornában élő ragadozók táplálékait.

Ezen kívül a legkisebb, szintén lebegő Floating Shad is adott pár halat.

1 Grammos Micro Jig és az 5-ös Pink Long Fly, az egyik legjobb sügér kombó!

Nagyon vegyes szakaszai és halállománya volt a csatornának, így egy kb 5 km-es részt bejárva, rendkívül sokszínű arcát tudta megmutatni a Malom csatorna.

Ezekért a rendkívül szép színezetű sügérekért megéri cserkelni!

Remélem meghoztam a kedvet ezzel a rövid írással a csatornapergetéshez, akár Fejér megyében vagy egyéb helyszíneken, ahol elrejtve, ilyen színfoltok találhatóak, mint a Malom csatorna. 

Forrás: Őze Dániel

L&K FLOATING LONG FLY
1 690 Ft
L&K MICRO JIG FEJ 2316
890 Ft
L&K FLOATING SHAD
990 Ft
WFT MICRO BRAID UV ZÖLD FONOTT ZSINÓR 150M
12 500 Ft
8 990 Ft
WFT PENZILL GHOST SPIN UL PERGETŐ BOT
55 990 Ft
44 990 Ft
Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...

Egyedi, trendi és fogós? Megérkezett a Salmo FWS és LBS!
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Őze Dániel | Írások

2023 év közepén összeültünk Lukácsi Bélával és több beszélgetés és eszmecsere után, vallatva a műcsalis dobozainkat, megkerestük azt a rést és hiányt, ami hiányzott még az arzenálunkból és persze a kínálatunkból. Ezen ötletelések hamar grafikai munkába torkollottak, és a mai trendeknek és tapasztalatainknak hála, megszületett egy teljesen egyedi Salmo szín-páros, az FWS és LBS! Megannyi gyártó és megannyi műcsali elérhető manapság,...

Eső és napsütés = Szivárványos napok
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Szebenyi Péter | Írások

Március közepét írva örömmel vettem fel a telefont, amikor a Zabos Géza Horgász Egyesület Halászati és Horgászati Ellenőrének, Márton Károlynak a nevét írta ki csörgéskor a készülék, hisz bíztam benne: megérkeztek a pisztrángok. Minden évben egyszer-kétszer a téli és a tavaszi hónapokban pisztráng telepítést hajt végre a Zabos Géza HE a Nagycsécsi tóba. Ezen agresszíven táplálkozó és többféle módszerrel is jól fogható ragadozókról...