Tavaszi recept a mély, tiszta vizű bányatavakra
Megjelent: 2019. május 28. | Forrás: Szabó Bence | Írások

A bányatavi öreg, rutinos pontyok megfogása nem könnyű feladat. Jellemző az ilyen típusú tavakra, hogy vizük rendkívül tiszta, esetenként, főleg a tavaszi és az őszi időszakban gyakorlatilag ivóvíz tisztaságú is tud lenni. Ehhez nekünk, horgászoknak mindenképpen alkalmazkodnunk kell, hiszen a még óvatosan táplálkozó halak kétszer is meggondolják, hogy mit fogyasszanak el a szinte átlátszó vízben. Ebben az írásban egy olyan keveréket mutatok be, amely maximálisan megfelel az időszak kívánalmainak, emellett pedig rendkívül fogós is. Nézzük, hogy pontosan miből áll az említett recept!

A keverék lelkét a Black Halibut és Red Krill Seria Method etetőanyagok alkotják, melyeket a „Mix" fantázianévre hallgató Method Pellet gazdagít.

Elsőként célszerű a Method Pelletet előkészíteni, hiszen ennek kell némi idő, mire minden szemcséje megfelelően átnedvesedik, így használatra kész állapotba kerül. Ha használok aromát, azt is mindig a mikropelletre viszem fel, legyen az Bait Booster, Bait Steam vagy Bait Liquid!

A Method Pellet megnedvesítése egy kézi permetezővel a legegyszerűbb. Fokozatosan, több lépésben érdemes vizezni ezeket a hallisztes pelleteket, hiszen esetükben így lehet a tökéletes állagot a leggyorsabban elérni.

Amíg a mikropellet pihen, lehet foglalkozni a porózus etetőanyagokkal. Ezeket elsőként szárazon keverem el, majd csak ezt követően kezdem el a megnedvesítést. A folyamatot több lépésben végzem, a vizet nagyjából deciliterenként adom a keverékhez, melyet többször is pihentetek. Amikor pedig eléri a keverék a megfelelő állagot, jöhet az elmaradhatatlan rostálás!

A kész etetőanyaghoz kerül a tökéletesen átnedvesedett, felpuhult mikropellet. Az elegy egy tartalmas, sötét színű, minőségi, hallisztes etetőanyag.

Az elkészült keveréket gyakorta ketté veszem. Azzal a részével, melyet a method kosárba fogok tölteni, már semmit nem teszek, azonban a fennmaradó, alapozó etetésre szánt mennyiségbe kerül még némi nagyobb méretű halibut pellet.

A 4,5 mm-es Prémium Black Halibut Pellet azt a célt szolgálja, hogy az etetésre később érkező pontyok is találjanak némi harapnivalót. Ezek a pelletek, méretükből és szerkezetükből adódóan hosszabb idő alatt oldódnak csak fel, így akár a bevetéstől számított két-három óra múlva is az etetésen várják az éhes bajszosokat.

A Carp Expert EVA szett elemei tökéletesek az elkészült, method kosárba, illetve alapozásra szánt etetőanyagok tárolására.

A method kosárba kerülő keverék is kellően tartalmas, ugyanakkor nem túl hivalkodó, így nem kelt gyanút az óvatos pontyokban.

A bemutatott keverékhez is tökéletes csalik a Coated Wafterek. Gyakorta előfordul, hogy a tavaszi horgászatok alkalmával ezek közül is a kevésbé hivalkodó színek bizonyulnak a legfogósabbnak, ilyen például a tonhalas.

7 mm-es csalitüskére tűzve működnek tökéletesen ezek a gyorsan oldódó bevonattal ellátott wafter csalik.

Az ideális horogtípus hozzájuk az Excalibur Round Feeder, mégpedig 12-es méretben.

Kész az etetőanyag, a végszerelék a megfelelő csalival ellátva a helyére került, a kérdés már csak az, hogy mikor görbül meg a spicc!

A tavaszi nap sugarai szépen csillognak a Pro Cast Method Feeder orsó dobjára töltött Carp Expert UV Purple zsinóron.

A nagy távolságra bevetett csalogatóanyagok esetenként először a kárászok figyelmét keltik fel, de ez mindenképpen jó jel, hiszen valószínűsíthető, hogy hamarosan a pontyok fogják őket követni!

A türelem végül karikába hajló Method Fedeert eredményezett. Nem hiába mondják sokan, köztük én is, hogy a tiszta vizű bányatavak lakóinál nem nagyon vannak erősebb halak!

Ez a szépség is a krilles-halibutos keverékre csábult el a tavasz derekán.

Szabó Bence

CARP EXPERT CSALIZÓTÜSKE
550 Ft
EXCALIBUR ROUND FEEDER BARBLESS HOROG 8 DB/CSOMAG
650 Ft
CARP EXPERT UV PURPLE ZSINÓR 300M, 1000M
1 790 Ft
BENZAR MIX SERIA METHOD MIX 800G
1 990 Ft
BENZAR COATED WAFTERS 8MM
1 190 Ft
Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...

Egyedi, trendi és fogós? Megérkezett a Salmo FWS és LBS!
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Őze Dániel | Írások

2023 év közepén összeültünk Lukácsi Bélával és több beszélgetés és eszmecsere után, vallatva a műcsalis dobozainkat, megkerestük azt a rést és hiányt, ami hiányzott még az arzenálunkból és persze a kínálatunkból. Ezen ötletelések hamar grafikai munkába torkollottak, és a mai trendeknek és tapasztalatainknak hála, megszületett egy teljesen egyedi Salmo szín-páros, az FWS és LBS! Megannyi gyártó és megannyi műcsali elérhető manapság,...

Eső és napsütés = Szivárványos napok
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Szebenyi Péter | Írások

Március közepét írva örömmel vettem fel a telefont, amikor a Zabos Géza Horgász Egyesület Halászati és Horgászati Ellenőrének, Márton Károlynak a nevét írta ki csörgéskor a készülék, hisz bíztam benne: megérkeztek a pisztrángok. Minden évben egyszer-kétszer a téli és a tavaszi hónapokban pisztráng telepítést hajt végre a Zabos Géza HE a Nagycsécsi tóba. Ezen agresszíven táplálkozó és többféle módszerrel is jól fogható ragadozókról...