Legutóbbi írásomban ígéretet tettem, hogy nemsokára visszatérek a vízpartra, hogy újból próbára tegyem spiccbotomat, melyet előző írásomban BLADE POLE néven mutattam be.
A dolgok azonban nem úgy alakultak, ahogy azt szerettem volna, így egy kissé későre tolódott az a bizonyos folytatás... Ugyan, eltelt azóta néhány hét, de igazából semmi sem változott... Szinte ugyanazok a körülmények fogadtak a vízparton, amik legutóbb: hűvös reggel, délelőtt kevéske napsütés, délutánra felerősödő szél és időnként néhány percig tartó eső, éppen amilyennek lenni szokott az áprilisi időjárás.
![]() A horgászat egyik legunalmasabb része… |
A társaság és a hangulat az jó volt, hisz egy 5 fős legénység gyűlt össze erre a szeszélyes áprilisi horgásznapra.
Reggel elsőként érkeztünk a vízpartra: Krisztián, István, Levente, Szilárd és jómagam... mert a fiúkat is illik név szerint bemutatni.
Öten, öt féle módszerrel, technikával készültünk a halakat hálóba terelni.
Krisztián barátom egy 8 méter hosszú BENZAR POLE néven ismert és egy 5,5 m hosszú TRIANA TWISTER bolognai botot élesített be, Levente feederrel próbálkozott, István egy 3,90 m hosszú COMPETITION MATCH-botot talált szimpatikusnak, míg Szilárd egy LASERFISH rakósbotot választott.
![]() …de ezt is megkell csinálni. | ![]() TWISTER BOLO, BLADE POLE, MENZAR POLE. |
Jómagam betartva ígéretemet a 8 m-es BLADE POLE spiccbotot vettem kezelésbe, mely az első horgászatán már okozott kellemes meglepetéseket.
Magát a szereléket POWER WINTER zsinórból, mely 50 méteres kiszerelésben kapható, MARUTO horogból és CRALUSSO illetve DINÓ úszókból állítottam össze...
![]() A főzsinórt és az előkét POWER WINTER zsinórból kötöttem. | ![]() Úszók, miket használok: CRALUSSO és DÍNÓ. |
Az előkészületek, az etetés hamar megtörtént, hisz úton az autóban már egy versenyszellem kezdett kialakulni. Találgattuk ki fogja az első, a legnagyobb és a legtöbb halat. Persze ilyenkor mindenki biztos a dolgában és megy a szöveg rendesen, aztán a vízparton teljesen felborul minden...
![]() Rövid készülődés után jöhetett az etetés… | ![]() …mely eldöntheti a horgászat sikerességét, vagy éppen sikertelenségét. |
A kezdet gyenge volt, későre álltak rá a halak az etetésre, eleinte apró kárászokat fogtunk, aztán ahogy teltek a percek - de jó sok belőle - a kisebb pontyok is jelezték, hogy hajlandóak együttműködni velünk.
Az elsőt Levente fogta (nem is csoda, hisz ő tapasztalt pontyhorgásznak számít), aztán szerre mindenkinek akadt 1-2 a kisebbekből a horgára.
![]() Elsőként, ahogy lenni szokott a kárászok találtak rá az általunk felkínált csalira. | ![]() A túlparton Levente fárasztja az első kis pontyot… |
![]() …aztán Szilárdnál akadt valami a rakósra. | ![]() Mindjárt a hálóban! |
![]() Íme! | ![]() Végre nálam is görbül a bot. |
![]() Rövid fárasztás után megvan az első pontyocska... | ![]() Ez lenne az! |
![]() Élő csalival próbáltuk a halakat kapásra bírni. | ![]() Egy mosolyt kérek, mert fotózom! |
![]() Na talán így… | ![]() Fárasztok… |
![]() Gyere szépen. | ![]() Lássalak. |
![]() Megmutatom közelebbről. | ![]() A nap legnagyobb halát Szilárd fogta. |
![]() Ezek az apró pontyok tették színesé napunkat. |
A szeszélyes időjárás ellenére jól éreztük magunkat, nem is csoda hisz mindenki ki volt éhezve már a horgászatra.
Szerényen, de szedtük a halakat, így nem volt okunk a panaszra... még ezeket a kisebb testű halakat is nagy élmény volt egy kézbe illő, könnyű, finom, de ugyanakkor erős pálcával fárasztani.
De sajnos minden napnak eljön egyszer a vége, mikor menni kell haza... ez a legkeserűbb a horgászatban, szedni a „motyót” és menni, aztán úton hazafele gondolkodni másnapra, az előttünk álló nehéz napokra...
![]() A nap egyik főszereplője E.T BLADE POLE. |
Végezetül megengedek magamnak néhány rövid dicsérő szót, mely az aznap használt BLADE POLE spiccbotot illeti.
Jó volt vele horgászni!
Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...
A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll. A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...
A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt. Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...
Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...
Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...
A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...