A spicc bot gumizása
Megjelent: 2013. augusztus 20. | Forrás: Talabér Gergely | Írások

A spicc botos horgászat mindig nagyon közel állt hozzám, Talán épp azért, mert ez volt az első pecabot, amit a kezembe került, amivel lehetett keszeget, kárászt fogni. Egyszerű volt hozni-vinni szünidőben és semmilyen különleges kütyü nem kellett a használatához. Egy bot, egy-két szerelékes létra, egy szelet kenyér, és már indulhattunk is pecázni. Egész délelőttöket töltöttünk el így a vízparton. Azóta minden sokkal bonyolultabb lett, de az emlékek mindmáig élénken élnek bennem.

Valóban van valami abban, ha a hal és a horgász között ilyen direkt a kapcsolat, mint a spicc botos peca esetében. Gyakorlatilag minden rezdülést érezni a boton, nem kell orsótekeréssel, fékbeállítással, gyűrűkkel bajlódni. Egyedül a fárasztásra kell figyelnünk, ami sokkal intenzívebbnek tűnik, mint bármely más módszer esetében. Ezért is szeretem.


Rövid a szükséges holmik listája.

Fontos a megfelelő spicc bot kiválasztása.

5 méteres hosszban még nem kell számottevő súlytól tartanunk.

Gumizás nélkül spicbottal csak a kisebb termetű halakat keríthetjük biztonsággal horogvégre. Körülbelül másfél kilogrammos méretig jó a spiccre erősített szerelék, de efölött kell a spiccgumi. Ennek az elasztikus elemnek köszönhetően megdöbbentően nagy méretű uszonyosokat is megszákolhatunk, ha ügyesek vagyunk.

Lássuk, mire is van szükségünk pecabotunk átalakításához. Először is spicc botra. Ez jobb, ha valami új hullámos, karbonszövetből készült fajta! A kompozit üvegszálas pálcák bár kétségkívül barátságos árfekvésűek, ugyanakkor súlyosak is. A 2-3 tagba befűzött gumi ezen tovább fog rontani. Egy öt méteres pálcát nem könnyű sokáig tartani, de ha a gumi is húzza a végét, akkor szinte lehetetlen. Bízzanak bennem, válasszanak erős karbon botot! Megéri a befektetést!

Ezentúl a lista nem hosszú. Kell megfelelő spicc gumi, teflonvég, speciális létra, egy finom reszelő, továbbá egy kis ragasztó és kész. A gumizás sem bonyolult művelet, lássuk képről képre, hogyan is vágjunk neki a dolognak.


Zsinórkrétával könnyen bejelölhetjük a levágni kívánt spicc részt.

Háromszögletű fémreszelővel, vagy tűreszelővel pillanatok
alatt biztonságosan elvághatjuk a spiccet.

Finoman távolítsuk el a sorját, reszeljük egyenesre a végét.

Ragasztásra készen.

Én egyszerű pillanatragasztót használok ehhez a művelethez.

Íme a felragasztott teflonvég.

Ez a létra rögzíti a gumit a harmadik tagban.

Ha nem tökéletes a mérete, könnyedén vághatunk belőle.

Vágás után itt az ideje, hogy rákössük az 1.8-as gumit.

Fűzzük át a gumit az alsó lyukon.

Hurkoljunk egy egyszerű csomót.

Majd egyszerűen húzzuk meg.

A felesleges gumit vágjuk le.

Majd Tekerjünk fel pár menetet, és készen is vagyunk.

Apró trükk, ha fonott zsinórt teszünk a gumilétrára,
akkor könnyebb kihúzni a tagból.

A gumi és a főzsinór összekapcsolásához használhatunk gyorskapcsot.

Melyből többféle áll rendelkezésünkre.

De köthetünk sünit is. Nekem ez a kedvencem.
Ehhez csak gumira van szükségünk

Formáljunk egyszerű hurkot.

Így ni. Nem nagy ördőngősség.

Húzzuk meg jó erősen!

Vágjuk le az alját.

Majd a tetejét is.

Horgászatra kész a sün.

A következő cikkben bemutatom, hogyan kössünk szereléket és foghatunk gyönyörű halakat ezzel az egyszerű felszereléssel. Addigi is jó barkácsolást mindenkinek!

Forrás: Talabér Gergely

A Duna óriásai - egy felejthetetlen nap az amurok között
Megjelent: 2025. július 31. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Ugyan melyikünk fejében nem játszódott már le a gondolat hatalmas amurokkal való küzdelemről. Hát bizony az enyémben vagy ezerszer lepergett már ez a film, ilyen-olyan finisekkel. Hol happy end volt a vége, hol pedig az amurok kerültek ki győztesen kettők csatájából. A júniusi alacsony dunai vízállás és az átlagosnál magasabb, 25 fokos vízhőmérséklet cselekvésre parancsolt, és etetni kezdtem kukoricával a Pest alatti Duna szakasz általam sűrűn látogatott...

Amikor préda a kősüllő
Megjelent: 2025. július 24. | Forrás: Kiss Gábor | Írások

Július első napjait, amennyiben a vízállás és az időjárás is kedvező, kősüllőzéssel töltöm, és van is egy évek óta jól bevált horgászhelyem ehhez. Ám az idei évben kissé máshogy alakult a történet… A folyóvízi horgászatban az a legnagyszerűbb, hogy minden évszaknak, minden hónapnak megvan a legcélravezetőbb horgászmódszere, legjobban fogható halfaja, így hiába horgászunk ugyanott, mindig újabb és újabb élményekkel gazdagodhatunk. Nem volt...

Horgásznak a rendőrök!
Megjelent: 2025. július 11. | Forrás: Pető Gábor | Írások

Az idei évben június 13-án pénteken került megrendezésre a XXII. Országos Rendőr és XVI. Rendészeti Meghívásos Horgászverseny, amelynek ebben az évben is a méltán híres maconkai víztározó adott otthont. Csapatversenyről lévén szó, a versenyen 2 barátommal, kollégámmal Kuremszki László r. törzsőrmesterrel és Zádori Péter r. főtörzsőrmesterrel együtt indultunk el. A versenyen 31 három fős csapat vett rész, de a csapattagok három különböző...

Új orsó a Carp Expert-től: Method Indicator 5500
Megjelent: 2025. július 03. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert orsókínálata 2025 tavaszán egy újabb példánnyal bővült. A Method Indicator 5500 személyében egy teljesen új technikát ismerhettek meg a horgászok. Ez az innovatív orsó egyedinek számít a hazai piacon, ugyanis a hibrid fékcsillagba integrált egység képes a kapásaink jelzésére, fény és hangjelzés egyidejű közvetítésével! A Method Indicator orsó elsősorban a feeder horgászoknak készült, de hasznos társ lehet bármely fenekező...

Akasztói pontycsodák
Megjelent: 2025. június 26. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Még április utolsó hetében kapott kis csapatunk lehetőséget arra, hogy az Alföld szívében, az akasztói pontyparadicsomban horgásszon. A gyönyörű környezetnek, a színükben, méretükben és habitusukban is különleges, saját nevelésű szíki óriáspontyoknak ugyan ki tudott volna ellenállni? A nappali órák nyarat idéző hősokkja, és a napok óta változatlanul magas légnyomás nem sok jóval kecsegtetett, de még szép, hogy megpróbáltuk. A klasszikus, sokat...

Nyári etetési praktikák tigrismogyoróval
Megjelent: 2025. június 19. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A lassú felmelegedés és a megállíthatatlanak tűnő, folyamatos apadás jellemezte nyár legelejére a pontyairól és amurjairól híres Nádor csatornát. A tiszta, sekély vízben az átütő fény miatt a halak, pláne a nagytestű egyedek rendkívül óvatosan táplálkoztak, kerültek minden gyanúsat, nagyon nehéz volt túljárni az eszükön a könnyűnek és egyszerűnek amúgy sem nevezhető pályán.   A csatorna vizszintjének apadását tökéletesen nyomon...