A Sliderek robbanó sikerei után azt gondoltam, hogy a csukapergetésben több wobblerre már nem is lesz szükségem. De aztán volt ez a tavaszi nap, amikor a műcsalis dobozom majd’ minden lakója csődöt mondott… Persze, volt kivétel – így mégiscsak van egy olyan név, amelyről fennhangon zenghetek ódákat.

Azt korábban is sejtettem, hogy tavasszal problémásabb csukát fogni, mint mondjuk nyáron vagy ősszel. Később már úgy tartottam számon, hogy tavasszal rohadt nehéz pergetve csukát fogni. A teszt napján mégis kitartottam kedvenc ragadozóm mellett – vállalva a totális nullázás súlyos kockázatát.


Minden szép, csak a csuka mozdul nehezen…

Körforgókkal kezdtem. Ezt a műcsalit érzem legjobban, ha ezzel se fogok semmit, akkor tényleg nagy gond van! Végigdobáltam a csatorna ígéretesebb öbleit – a víz meglehetősen jónak tűnt: az a fajta barnás, áttetsző anyag folyt a csatornában, amibe ha belenéz az ember, folyton csukákat lát megiramodni… Szóval, megvolt az a halszag a levegőben, amitől már folyton bevágásra rándul a kéz, ha bármi is megérinti a víz mélyén haladó műcsalit.

Kanalam végigboronálta a legkirályabb tartásokat, és másfél óra múltán félelmeim kezdtek valósággá válni: nehéz napom lesz! Átcseréltem a körforgót, majd a titkos támolygóimmal is tettem pár kísérletet, de a helyzet nem sokat változott. Azaz semmit. Elővettem hát a Salmós dobozt – abból jó sok van, aztán csendesen próbálgatom itt őket… Kajám van bőven, vizem is, az idő is szép, hát majd csak eltelik valahogy ez a nap.


A csatorna végtelen ösvénye

Igen, meglehetősen nehéz elviselni a haltalan napokat. Nem presztízs dolga ez, csupán lelomboz a horgászesemény kongó üressége, kalandmentessége. De majdcsak túlélem… Különben volt már korábban is olyan napom, amikor nem fogtam semmit. Nem beszélve azokról a napokról, amikor nem is mentem horgászni.

Közel két óra alatt mentem végig a Slider kollekción, aztán jöttek a Hornetek, Stingek, Perchek, majd… Kimaradt valami? Tanácstalanul turkáltam dobozomban, hátha előkerülne valami, ami jól úszik, sekélyebb vízben is szépen lebeg, és emellett szépen is veret! Hm… Aztán hirtelen egy Executor került a kezembe, majd a zsinór végére, és már dobtam is!

Olyan ez a műhal, hogy mozgását inkább nevezném imbolygó-kígyózó úszásnak, mintsem veretésnek – ettől pedig igen lassú bevontatás mellett is élénken fickándozik. Nézni is öröm volt, ahogy végigosont a növények felett, elúszott a nádfal előtt, majd a mélyebb lyuk felett megpihent kissé… Ekkor ismét belehúztam, és újult erővel folytatta útját a lábam elé. Visszaküldtem az Executort, és máris határozott előérzetem támadt: ez lesz az igazi!

Éppen szem elől tévesztettem a nádfal előtt haladó wobblert, amikor határozott ütést éreztem botomon, és a rá nehezedő súlytól rögtön világossá vált, hogy fogtam is valamit! Riadtan pumpálni kezdtem, és máris felszínen csapkodott egy sötétmintás csuka – elkeseredetten tartotta fogai között az Executort, mintha azon akarna bosszút állni a hatalmas csalódásért.


Csak rajta van, és már indul vele!


Aztán megpróbálja a nyílt víz felé is…


De megnyugszik végül


A találkozás elkerülhetetlen

Rögtön láttam, hogy kiló alatti az ellenfél, nevezzük nyugodtan kiscsukának – ezért mihamarabb tarkón ragadtam, és megszabadítottam a hármashorgoktól. Jó, hogy ekkora is előkerült! – hálálkodtam magamban, és vízbe helyeztem a ragadozót. Talán érdekes lett volna átvizsgálni a gyomrát, hátha kiderülne, hogy mit is esznek ebben az időszakban, amikor úgy felszívódnak vizeinkből, hogy a horgászok többsége májusig le is tesz róluk. A halamat viszont nem szándékoztam feltrancsírozni tudományos célból, így maradtam a tudattal, hogy egy megoldás mégiscsak van a kezemben, a neve: Executor.


Újabb dobások következtek. A szokásos csuka-áradat továbbra is szünetelt, halaim éreztették, hogy „okés, megtaláltad a csalit, de ez attól még egy nehéz időszak, érted? Hát küzdj és szenvedj!”
Így volt. Küzdöttem és szenvedtem, de mégiscsak erősített a gondolat, hogy nem lapátolok hiába: a választott műcsali biztosan jó! A hétcentis, ezüst Executort semmi pénzért nem cseréltem volna le… Nélküle fityinget se ér az életem!


A part menti lapos vizek ideális terepet jelentenek a Salmo Executor számára

A csatorna száraz nádfalai mögött madarak kerestek fészekhelyet maguknak, a túlparton lovak vágtattak szabadon, a napsütötte sekély vízben pedig azon verekedett össze két hatalmas kecskebéka, hogy melyikük másszon a másik hátára – aki alulmarad, valószínűleg az játssza majd a nőstényt. Mint a börtönökben. Pfújj… Elzavartam a perverz mocskokat, hogy ismét zavartalanul elmélkedhessem törékeny sikerem hőséről, az Executorról…

Hiába, mindig zavarba jövök, ha az ezüst vagy arany színezésű Executor között kell választanom – mindkettő vadítóan élethű. Tovább nehezíti dolgomat az RR színkódú, kiskárász-mintás modell, amelyet már kiemeltem egy korábbi cikkben. Aztán itt van a piros-fehér kedvenc (RH), amit a süllőhorgászok dicsérnek szakadatlan. Roppant kínos tud lenni, ha ilyen sok jó mintázat van a skálán.

A mai nap viszont határozottan az ezüst (SI) Executor napja volt… Amint elhúztam egy mélyebb gödör felett, ismét elnehezült a cuccom, majd néhány rúgás jelezte, hogy halam van! A 4000-es ZAUBER fékje bemozdult, de aztán nem volt rá szükség, a 30-80 grammos SPIN BLADE könnyedén kivédte az ifjonc csukesz rángatózásait, a 18-as SUFIX Performance Braid fonott pedig aránytalanul erősnek is tűnhetett a zsákmány méretéhez képest. Ez van. Persze, jobb, ha én vagyok fölényben. Csukámat leakasztottam, majd visszahelyeztem a vízbe. Egy pillanatig nem értette, hogy miről is van szó, de aztán nekilódult. Csak a felkavart aljzat maradt utána.


Szelíden hozza szájában a wobblert


Megválunk egymástól

A hullámzó tavaszi víz partján elégedetten raktam el felszerelésem, és közben végtelen hálával gondoltam az Executorra – mi tagadás, ezen a napon megmentett a totális bukástól. Mások eközben színét sem látták csukának a környéken, még kisebbeknek se. Az én kezem viszont mégiscsak halszagú lett, és a legnagyobbak szavaival élve – e ööm e bódosság!