Az őrület határa
Megjelent: 2010. január 29. | Forrás: Gotthárd Ferenc | Írások


A horgászat a szórakozást - kikapcsolódást hivatott szolgálni, de hajlamos vagyok ezt elfelejteni, és néha olyan helyzetekbe sodródom, amit csak összeszorított fogakkal és kényszermosollyal lehet kellemes időtöltésnek nevezni. Valami mégis hajt, és arra késztet, hogy minden szabadidőmet a vízen töltsem. Ismerőseim, családom számtalanszor megjegyzik, hogy nem vagyok egészen normális. Ezt általában nem vagyok hajlandó nekik beismerni, de tudom, hogy kell egy bizonyos szintű „őrültség” ahhoz, amit művelek.

Fehér hótakaró borítja a tájat már napok óta, igazi mínuszok telepedtek a környékre. Eltévedt hópelyhek kavarognak, kergetőznek a szélben. Végre elérkezett a tél, hisz néhány nap és búcsúzunk az évtől, viszont havat még csak a karácsonyi üdvözlőlapon láttam. Az elmúlt években ilyenkor már a lékfúrás puszta hallatán is enyhe undor környékezett, de ettől még egyelőre nem kell tartanom.

Azon töprengek, hogy hova tudnék kiszabadulni a természetbe néhány órácskára. Váratlan telefonhívás kapok, Zsolt barátom sem tud egy helyben maradni, benne is bujkál a kisördög. Rövid megbeszélés, majd úgy döntünk, elindulunk, útközben majd kisütjük, hogy merre is… A gumicsónakomat bepakoljuk, mindenképp szeretnénk vízre tenni, ha a fagy még nem kényszeríttette rabságba az állóvizet. Több lehetőség is kínálkozik, de mivel rövid az idő estig, ezért a közeli zeteváraljai víztározóra visz utunk. Megkönnyebbülve vesszük tudomásul, hogy lehetőség nyílik a csónakos pecára.

A csónak kissé meggémberedett a hidegben, ezért csak óvatosan bánunk vele, nehogy sérüljön. Az átlagosnál hosszabb ideig tart belepumpálni a levegőt, de elkészülünk vele. Lassan minden kellék helyet talál a csónak belsejében, és indulás…


Indulásra készen

Mindenütt csend honol, egy eltéved hang sem hallatszik, néha a fagy meg-megrecsegtet egy-egy ágat, de ettől eltekintve síri csend, mintha a Holdon lennénk. A tó vize szokatlanul feketének hat a fehér hólepelhez szokott szemnek. Óvatos evezőcsapásokkal haladunk, nem illene zajt csapni, hisz minden oly békés és nyugodt. Lassan megérkezünk az első kiválasztott helyhez. A súlyt barátom óvatosan engedi a fenékre, nem keltünk riadalmat a halak közt. Csendben szöszmötölve szerelem fel a horgászbotot. Finoman egymásba csúsztatom a bottesteket, átfűzöm a zsinórt a gyűrűkön. Ezek az előkészületek az évek folyamán amolyan rituálévá váltak már. Elsőre fonott zsinórral töltött dob kerül akcióba, tudom, meggyűlik a bajom vele a fagyban, de nincs nyúlása és ilyenkor nagyon óvatosak a kapások, ezért döntök mellette.

Már a második dobásba belepiszkál valaki, enyhén sorozza a gumit. A bevágást követően enyhe ellenállással emelkedik a felszínre a nyolc méteres vízből egy kisebb domolykó. Nem bírt ellenállni a szűk hét centis gumi halacskának.


Az első hal


Nem győzte befalni, kívül akadt a horog

Máris visszatérhet

Nemsokára újabb koppintásom van, de nincs szerencsém, csupán megkarcolja a gumitestet, ő már süllő volt. Egyelőre nincs több kapás.
Időközben apró hópelyhek kezdnek szállingózni, majd egyre sűrűbb havazásba megy át a jelenség. A levegő fokozatosan hűl, fedetlen testrészeinkkel jól érzékeljük a változást. A vastag öltözet igencsak szükséges, hisz nyílt vízen majdhogynem mozdulatlanul horgászunk, mínusz egynéhány fokban.


Igazi téli időjárás

A vastag öltözet nélkülözhetetlen, különben már rég odafagytunk volna


Mostoha sors

Helyet változtatunk az akciódúsabb események reményében. Elkezdjük letapogatni az aljzatot a kistestű plasztik csalikkal. Ismét nekem van kapásom, egy enyhe megtolással jelzi valaki, hogy étvágyánál van. A hosszan kidobott csalira kapott az első mozdításra. Érzem, nem nagy az ellenfelem, de mégis sok időbe telik magamhoz terelni. Tudnám én agresszívebben is, de a nyomáskülönbség miatt bizonyosan elpusztulna, ezért finomkodom. Amint felszínre emelem, megnyugszik, ekkor veszem észre, hogy szájából egy jó arasznyi zsinór lóg ki. Valahol mélyen a torkában a horog is ott van. Lecsípem a felesleges zsinórvéget, majd óvatosan szabadon engedem.


Mozdulatlanul elfekszik

Kézben a rabló csemete


Jókora zsinór figyel a szájából, már ismeri a horgot

A fehér színre startolt rá

Rendesen megküldöm a nyolcgrammos ólomfejjel szerelt gumit. Zsinórom hangosan kopogva távozik a gyűrűkön, néha dobhoz is hozzáfagy. Egyre nehezebben boldogulunk a fonottal. Folyamatosan lehelgetjük, morzsolgatjuk a ráfagyott vízcseppeket.
Ennek ellenére jó néhány kapásom van, de nem tudom megfogni őket, lemaradnak a fárasztás kezdeti fázisában, vagy egyszerűen meg sem akadnak. Közben barátomnál teljesen süket a dolog. Adok neki is egy fehér halacskát, úgy fest ez a tuti…És való igaz, hamarosan egy tüskést vezényel a csónak felé.


A part és a csónak közt félúton helyezkedik
el a törés, amin a halak pihennek

Végre barátom is fáraszt


Egy kicsit még tiltakozik…

… de lenyugszik

Szájszélben a horog


Miattuk érdemes „őrültnek” lenni

Téli csendélet

Folyamatosan hull a hó, igazi téli fílingje van a horgászatnak. Megunom a folyamatos szenvedést a fonottal, lecserélem az orsó dobját a monofillal töltött társára. Immár könnyebben megy a dobás, de sajnos nem érzékelem oly pontosan a víz alatt történteket, ezért elszúrok pár kapást, mire végre sikerül elcsípnem egyet közülük.
A hidegben elgémberedett ujjaimmal alig tudom megfogni a felszínen békésen pihegő halat. A fotógépem exponáló gombját lenyomni is egyre bonyolultabb feladat.


Csak hull és hull a hó rendületlenül


Nehéz szülés eredménye

Tüskegyűjtemény

Lassan a hideg teljesen kikészíti az ujjainkat, már sajog a fájdalomtól, de rendületlenül dobálunk. Barátom elakadása, majd szakadása vet véget a „mókának”. Nincs kedve már újra csomózni a zsinórt, ezért a part fele vesszük az irányt. Szótlanul haladunk, nincs mondanivalónk, csak bámuljuk a tájat, élvezzük a nyugalmat, a csendet.


Vége egy újabb horgászatnak




Használt termékek:




ET Excalibur Spin

ET Excalibur FD

Shad Relax kopyto ripper

ET Thermoruha

Ryobi Ecusima

ET HSD Gumicsónak





Úszók minden helyzetre! - iBite
Megjelent: 2025. augusztus 21. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Évek óta használom az iBite úszó család különböző típusait, melyek lefedik az úszós horgászat minden területét, legyen az match, rakós vagy spicc botos módszer. Találunk keszegező, pontyozó és rablóhalas típusokat, csúszó és fix változatokat minden szükséges teherbírással. Ennek megfelelően a bot, a távolság, a vízmélység függvényében választok közülük. iBite úszók. Az úszós módszerek közül a legközelebb a match botos...

Extrém pontyozás a Balatonon
Megjelent: 2025. augusztus 14. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A hidegfront betörések alkalmával történő pontyhorgászataim a Balatonon máig a legemlékezetesebbek. A légnyomás csökkenését eredményező szelek felkorbácsolják a Balaton vizét, az alsó vízréteg lebegő szemcséi, a felső iszapréteg felkeveredésével szürkévé festett tó vizében vad táplálkozásba kezdenek ilyenkor a pontyok óriási tömegei. Északi szélben, a Badacsony felől érkező orkán sem tántoríthat el a bojlizástól, sőt, a besétálós...

Nyári kalandok - Wizardos halak a Dunán
Megjelent: 2025. augusztus 07. | Forrás: Bokor Károly | Írások

A leggyakoribb vendég a nyári, folyóvízi pergetéseim idején a ragadozó őn, és a süllő, melyekkel a pikkelyesek közül találkozom. Ennek oka kettős, egyrészt belőlük elég szép mennyiséget találhatunk a folyóinkban. Másrészről legtöbbször célirányosan róluk szól a pergetésem. Főként mert megtalálásuk, kapásra csábításuk nem igényel olyan sok időt, mint a szintén pergetve is fogható harcsáké. Ám nekem más okom is volt, hogy elsősorban rájuk...

A Duna óriásai - egy felejthetetlen nap az amurok között
Megjelent: 2025. július 31. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Ugyan melyikünk fejében nem játszódott már le a gondolat hatalmas amurokkal való küzdelemről. Hát bizony az enyémben vagy ezerszer lepergett már ez a film, ilyen-olyan finisekkel. Hol happy end volt a vége, hol pedig az amurok kerültek ki győztesen kettők csatájából. A júniusi alacsony dunai vízállás és az átlagosnál magasabb, 25 fokos vízhőmérséklet cselekvésre parancsolt, és etetni kezdtem kukoricával a Pest alatti Duna szakasz általam sűrűn látogatott...

Amikor préda a kősüllő
Megjelent: 2025. július 24. | Forrás: Kiss Gábor | Írások

Július első napjait, amennyiben a vízállás és az időjárás is kedvező, kősüllőzéssel töltöm, és van is egy évek óta jól bevált horgászhelyem ehhez. Ám az idei évben kissé máshogy alakult a történet… A folyóvízi horgászatban az a legnagyszerűbb, hogy minden évszaknak, minden hónapnak megvan a legcélravezetőbb horgászmódszere, legjobban fogható halfaja, így hiába horgászunk ugyanott, mindig újabb és újabb élményekkel gazdagodhatunk. Nem volt...

Horgásznak a rendőrök!
Megjelent: 2025. július 11. | Forrás: Pető Gábor | Írások

Az idei évben június 13-án pénteken került megrendezésre a XXII. Országos Rendőr és XVI. Rendészeti Meghívásos Horgászverseny, amelynek ebben az évben is a méltán híres maconkai víztározó adott otthont. Csapatversenyről lévén szó, a versenyen 2 barátommal, kollégámmal Kuremszki László r. törzsőrmesterrel és Zádori Péter r. főtörzsőrmesterrel együtt indultunk el. A versenyen 31 három fős csapat vett rész, de a csapattagok három különböző...