A balin mindig a bátyám vizsláját juttatja eszembe… Eszelős, mozgékony, vad meg játékos, és sosem lehet végérvényesen eldönteni, hogy ez most nagyon hülye vagy nagyon okos. Két napon keresztül próbáltuk megfejteni a balin titkát, aztán arra jutottunk, hogy semmire. A balin mindig is balin marad!

Itt állítsd le a motort! – intett hirtelen János, és a túlparti bokrok alá mutatott. A rablás nyomai még alig csendesedtek el, és a következő pillanatban újabb örvény zavarta meg a sorakozó kishalakat. Rögtön átdobtam a gumihalat, hátha még időben betehetem közéjük… Alig egy méternyi vontatás után megjött az áhított koppintás – nahát, ilyen egyszerű lenne? Látod, ezért nem tartom túl sokra ezt a halat – szóltam Jánoshoz, de azon nyomban felismertem: a koppintásnak nincs folytatása, a hal nem akadt. Aha…


Cudar idő a csatornán, de a balinokat ez nem zavarja

Közben János is vadul csépelni kezdte. Javasoltam, hogy mindig dobáljunk különböző csalikkal, ez több esélyt jelent, meg valószínűleg több tapasztalatot is hoz. Ennek megfelelően tehát János körforgót csatolt fel, és azt dobta a fák alá. Szinte várható volt, hogy balinunk nála is próbálkozik, a különbség csupán annyi volt, hogy ezúttal rútul fennakadt a hármas körforgón. János egykettőre a csónakhoz terelte.

Rohadt időnk volt. A szél cudarul süvített át a csatorna felett, néha szitáló esővel, néha anélkül. Ritkán láttam ilyen zord időjárást álmaim legkedvesebb horgászvizén… Mindketten termo-ruhák mögé bújva álltuk a sarat, de a szél még így is megtalálta a fejünket, átfújt a sapkán és bebújt a bőr alá, libabőrössé téve az egész hátat. Ilyen időben a normális emberek nagy része otthon marad. A normális halak pedig csendben lapulnak a víz alján.


A balin volt az egyetlen nem normális hal. Hangos rablásaitól visszhangzott a környék ebben az embertelen időben is. A pontyozóknak is feltűnt, hogy hiába mozdulatlanok a spicceik hosszú ideje ezen a halott helyen, „valami" nagyon mozog… Rögvest átszereltek egy fenekezőt pergetőre, és dobálni kezdtek a rablásokra, de aztán elfáradtak. A balin túl okos!

János közben ismét rádobott egy rablásra. Eddig a gyorsan vezetett csalit szerették, most meg a lassan húzottra jön… – magyarázta közben. Hopp! Itt is van! Micsoda bunkó hal… – és pumpálva húzta felszínre az ezüstös fenekeszeget. A hal teste csupa forradás meg seb volt, valószínűleg az ő élete sem lehetett könnyű… Harcsák, csukák, süllők regulázzák meg néha az ilyen hetyke legényeket is. Valószínűleg az említett ragadozók ívás miatti távolmaradása tette a balint néhány hétre e vizek teljhatalmú urává. Nincs konkurencia, nincs ellenség, csak temérdek kishal van, és végtelen vizek…


Ha egy bokor alól elkaptunk egy őnt, azon nyomban elcsendesedett a hely, kénytelenek voltunk tovább állni, és újabb rablások után nézni. A megakasztott balin valószínűleg sűrű vészjelzéseket ad le, vagy csak a kétségbeesett viselkedése inti óvatosságra a vadászó falka többi tagját, így azok azonnal felszívódnak. Ritkán lehetett több balint is fogni egyazon helyről. Roppant okos halak!

A DELALANDE SANDRA twiszter piros-fehér verzióját nevezhetjük eme balinos kalandjaink igazi sztárjának – halaink jelentős része ezt választotta. Hogy miért? Nem tudjuk, a balin túl okos ahhoz, hogy gondolatait könnyedén kitaláljuk. Persze, néha úgy tűnt, hogy bármire ráverne, ami fehér és szépen lebeg a vízben, illetve ráadásul gyorsan is halad… Micsoda bunkó hal! Hogy véletlenül éppen volt nálunk egy zacskó hófehér SANDRA, ez már a helyi balin-populáció pechje. Zseniális műcsalinkat piros fejű EAGLE CLAW twiszterhoroggal tunningoltuk – ettől aztán különösen ellenállhatatlan volt! Állandóan figyelnem kellett, nehogy János is rámarjon a twiszteremre…


Csak dobni kell a túlpartot, ennyi az egész!


János körforgós halacskája éppen megpihen

Ahol pedig a balinok egy-két koppintás után már fütyültek a twiszterre, ott a körforgóval tanítottuk őket móresre, na meg a legyőzhetetlen mesterhorgászok iránti végtelen tiszteletre… Kissé szomorúan vettem tudomásul, hogy duzzadó wobbler-kollekcióm teljesen hidegen hagyta balinjainkat, egy darabig lelkesen erőltettem a különböző Salmókat, de aztán be kellett látnom: a balin dönt, nincs mit tenni. Érdekes zárójel, hogy pár nap múltán Ferenc barátunkkal osztottam meg balinos élményeinket, aki azidőtájt ugyancsak a környéken balinozott, alig pár kilométerre tőlünk.
– Nekem a Salmo Fanatic volt az isten! Csak rádobtam, és… – adta közre Feri, én meg csak álltam értetlenül:
– Szívatsz? Én alig bírtam wobblerrel kicsikarni pár halat… Nálunk a twiszter volt az isten! – mire Ferenc:
– Twiszter? Szívatsz? Azzal semmit se fogtam…
Szóval, a balinok szeszélyét akár legendás történetekbe is foglalhatnánk, de én röviden és tömören csak annyit mondok: a balin egy kiszámíthatatlan, okos hal.


A DELALANDE SANDRA ennivaló guminak tűnt…


Alkonyatkor is Szandra hozta nekünk a halat

A nyerő csali megtalálása után úgy tűnt, hogy roppant bunkó hallal van dolgunk… Csak követtük a rablásokat, és megfelelő pillanatban rádobtuk a horgot. Ennyi volt az egész. Volt, hogy egyazon behúzás alatt többször is rávert a twiszterre, amíg meg nem akadt. Aztán már csak ostobán tátogott, és értetlenül forgatta szemeit.

A SANDRA tényleg isten volt! Ezen felbátorodva, más hasonló plasztikkal is kísérletezni kezdtem, de például az azonos színezésű DELALANDE MISS SHAD már feleakkora eredményt se produkált – nyilvánvaló volt, hogy ott és akkor csakis a SANDRA kell nekik. Hogy miért? Ezt sose tudjuk meg. De ez akkor nem is tűnt lényegesnek. Fogtuk a halat és kész.


A nap végére fáradni kezdtem. Szóltam Jánosnak, hogy remélem, ő is fárad, mert én már nagyon mennék a ház felé… Nem kellett sokáig győzködnöm. A szél egyre vadabbul tombolt, a hullámok is mind magasabbak lettek, és mintha a halak is elkussoltak volna.
– Egy utolsó dobást még végrehajtok! – mondta János, és irgalmatlanul nagyot suhintott a túlpart felé. Ráérősen tekerte a műcsalit, és már úgy tűnt, hogy az utolsó dobás teljesen fölösleges volt, amikor éktelen pancsolással termett horgán egy balin, alig fél méterre a csónaktól. Micsoda bunkó hal! – szóltam volna, de János megjegyezte:
– Nagyon okos lehet, hogy idáig követte és méregette a zsákmányt… – majd tisztelettel visszaengedte a halat. Nem szóltam semmit. Elképzelhető, hogy nagyon okos, és az is valószínű, hogy mérhetetlenül böszme állat, de ez immár nem fog kiderülni… Talán a következő részben.

Murányi Antal

- folyatása következik -