Kétség sem férhet hozzá, a pontyhorgász felszerelések bázisa, a rendszer lelke a megbízható, minden körülmény között helytálló rod-pod. Mivel én is ennek a szemléletnek vagyok a híve, így határtalan örömmel konstatáltam, hogy az általam hosszú évek óta a legnagyobb megelégedéssel nyúzott háromlábú bottartó állványom, a CXP Deluxe kapott helyet a Digital Combo szettben is. Aki nyomon követte eddigi írásaimat, bizonyára felfigyelt már a cikkekben rendszeresen visszaköszönő, a legváltozatosabb helyeken és körülmények között felállított rod-podra. Univerzalitása és megbízhatósága révén bizony őt használom a mai napig a folyóvízi feederezésekhez, kövezett, sóderes szakaszokon, állóvizek partjain és bizony még vízbe állítva is. Az eltelt évek alatt nem adódott olyan körülmény, amelyet ne tudtam volna megoldani vele, így szinte a legtermészetesebb módon vált a legnélkülözhetetlenebb eszközömmé.
A kettő, három és négybotos verziók közül a négybotos bemutatására esett a választás jelen cikk keretein belül
Erős hordtáskában a rod-pod és a négy elektromos jelző a swingerekkel, kis helyen, rendszerezve, biztonságban!
A full alumíniumból készült állvány amellett, hogy rendkívül könnyű, még borzasztóan erős és jól terhelhető is. A négy nehéz pontyozó bot a súlyos orsókkal meg sem kottyan neki, ugyanolyan masszív és stabil bázist jelent négy felszerelésnek, mint kettőnek! Nem inog, nem billeg, nem dől jobbra-balra, jól beállított nyelető fékkel még a száguldó gyorsvonatot utánzó kapás sem zökkentheti ki pozíciójából.
A szállításra kész, szétszerelt állvány a kombó jelzőivel. Az összeállítás helyes sorrendjét követve kettő perc alatt felállíthatjuk a rod-podot
Megbízható, sokáig tesztelt csepp és ütésálló elektromos jelzők kemény ABS házban
A vevő egység áramigényét 3 darab AAA elemmel elégíthetjük ki, a kapásjelzők beérik egy darab 9 V-os elemmel. A jelzőkön három gombot találunk, melyekkel a hangerőt, az érzékenységet és a számunkra legideálisabb hangszínt állíthatjuk be tetszés szerint.
Minden jelzőhöz egy láncos swinger tartozik, mely az ejtős kapások késlekedés nélküli továbbításáért lesz majd felelős
|
|
|||
| A rod-pod összeszerelését a három darab állítható láb behelyezésével kezdjük. Az elhelyezésnél vegyük figyelembe, hogy a rod-pod legstabilabb helyzetét úgy érjük el, ha az egyik láb a víz felé néz! | ||||
A beállításnál fontos szempontként jegyezzük meg, hogy hiába állítható az állványunk magassága, a legstabilabb helyzet mindig a földhöz közelebbi súlypont lesz. A bottartó karok közötti távolságot bátran szabályoztatjuk 60 és 120 centiméter között, odafigyelve a keverőgyűrű helyzetére!
Négy botosra élesített rendszer. A látvány már önmagában bizsergető, ahogyan az esélyek és az eredmény duplázásának gondolata is!
A medertörés, valamint a szél erejének függvényében beállított botmagasságnál várhatjuk a fülünknek legkellemesebb hangot!
Figyeljünk oda a swinger és a kapásjelző pontos csatlakoztatására!
A Digital Combo kétbotosra történő lecsupaszítás után
|
|
|||
| A praktikus vevő egységgel a horgászhelytől távol is pontos és gyors információt kapunk a kapásról. Lassú ejtős kapás a baloldali boton. A fagyos téli napok legmelengetőbb pillanatai ezek | ||||
A
Bizony azt a (jó esetben) egy-két kapást csak vastagon felöltözve lehet kivárni, bízva az ilyentájt is fogós pontycsalik hatásában!
Építkezni tehát az alapoktól kell, s mivel azok maximálisan rendben vannak, a Digi Combo ütős egységének minden előnyét élvezhetitek Ti is! Akadály nélkül, minden körülményre!
Forrás: Halmos Mihály
A gyönyörű napsütés ellenére csípős hideg idő fogad, mikor kiérek a kikötőbe és bár csupán néhány méterre parkolom le autómat tőle, a lebukni készülő nap sugaraitól mégsem látom a csónakom. Különleges alkalom a mai, hiszen ebben az évben ez az utolsó. A Ráckevei (Soroksári)-Duna horgászai körében jól ismert és a legkevésbé sem várt évente ismétlődő esemény, amikor december első napjától általános horgászati tilalom lép életbe 20:00 és...
Itt van az ősz, itt van újra, halat fogni kell nekem. A pontyok is lényegében szinte minden evők, érdeklődőek, az újdonságra felfigyelnek, de a koruk előrehaladtával egyre tapasztaltabbak rafináltabbak és óvatosabbak lesznek. A Chilis ízekkel a hideg beálltával is jó eséllyel járhatunk túl bajszos barátainkon. Természetesen a túra oszlopos részét képezi a MAX szériás bot, kapásjelző és orsó. Viszont mostanában elég sokat horgásztam finom szerelékkel,...
Akár hiszitek, akár nem, hazánk legnagyobb folyóján a Dunán ezelőtt még sosem pergettem, pedig rengetegszer vonatoztam át a nagy folyó felett, és sokszor tervezgettem a fővárosban horgászatot, de eddig ez valahogy sosem jött össze. Október utolsó napján aztán végre rászántam magam a túrára, és minimál felszereléssel elindultam meghódítani az Öreg Hölgyet... Na persze most megvolt a motivációm, hogy útra keljek, hiszen unokatestvérem csodaszép halak...
Vannak az általam sokat használt kistavas 270-330 centis rövidebb botok no meg az általános és nagyobb távokon is bevethető 360-390-es parittyázók…aztán összetalálkozom egy 420-as bombázóval, amitől szinte leesik az állam... kipróbáltam a CXP Distance Method ’’hosszúpuskát”! Több okból sem szoktak a kezemben ilyen méretek landolni. Egyrészt az általam pecázott helyek és távolságok elérhetőek a rövidebb variánsokkal, másrészt a 175 centimhez...
Mióta elköltöztem Szegedről, az élő Tisza mellől, azóta nem volt szerencsém vizeink ezüstnyilához, a balinhoz. Azonban a szeptemberi, októberi gázolós horgászatom alkalmával több rablásra lettem figyelmes, ezért a domolykós wobblereket gyakran cseréltem őnös csalikra. Mivel a kristálytiszta vízben wobblerekkel nem sikerült kapást elérnem, ezért más megoldás után kellett néznem, hogy tudjak néhányat fogni az őszi balinok közül... Sajnos az említett...
Szeptember közepére a csökkenő balatoni forgatag újra lehetővé tette, hogy üldözőbe vegyem partról bojlis felszerelésemmel a pontyokat. Nemcsak a 17 fokosra hűlt víz, hanem a 60 millió köbméternyire becsült vízhiány is gondoskodott arról, hogy kevesebb legyen a vízpartot látogató fürdőző és turista. Balatonboglár egyik szabadstrandja mellé telepedve meglepődve tapasztaltam, hogy hogy alig van horgász, a vizen csak néhány SUP és vitorlás...