Borúra derû


Napok óta vártam a lehetõségre, hogy levezessem a felgyülemlett feszültséget egy kiadós horgászattal. Naponta többször is megnéztem az idõjárás elõrejelzéseket, de nem ígértek sok jót. Esõ, hidegfront, hó, fagy színesítette a palettát. Nem várhattam tovább, ha horgászni akartam talán ez volt az utolsó lehetõségem, mielõtt befagynának a vizek.

Az idõjárás kissé goromba

Egyedüli pergetõ voltam a tóparton, ez sem mindennapi lehetõség. Két pontyos csapat õrizte a botjait, de õk távol helyezkedtek el a kedvenc pergetõs szakaszomtól, tehát enyém volt az egész tó. No persze, nem mintha lett volna rá idõm, hogy a sokhektárnyi vizet áthorgásszam, de valamilyen szinten mégis megnyugtató volt a „magányom”. Elõttem állt egy egész délután, hogy szenvedélyemnek hódolhassak.
Hogy teljesen ne szálljak el, arról gondoskodtak az égen sorakozó komor felhõk és a víz sem volt annyira tiszta, mint azt szerettem volna.

Elindultam, hogy megkeressem a nád közt rejtõzõ tarka mintás kedvenceimet. Lassan, óvatosan nyomultam elõre a nádfal mellett, minden kis nyiladékba bedobáltam, a vízre ráhajló növényzet környékét is alaposan átfürkésztem felszíni csalijaimmal. Az alig térdig érõ vízben reméltem a krokodilokat, és ebbõl kifolyólag a kedvenc Slidereimet küldtem felderítõ útra. Minden egyes darab, ütközet hiányában, harci sebek nélkül került vissza a dobozba. A csukák nem aktiváltak, lassan abban is kételkedtem, hogy egyáltalán jó helyen keresem õket. Az agyondobált szakaszt, hogy felderítsem, besétáltam a vízbe. Meredten figyeltem, hogy honnan iszkolnak el majd a sunyi ragadozók. A víz zavarossága olyan szinten volt, hogy majdnem ráléptem a lapító csukákra, de nem láttam õket bármennyire figyeltem. Jókora tolóhullámok jelezték a menekülõ halakat. Õk ott voltak, csak épp nem kellett a csali nekik. Nehéz feladatnak néztem elébe, ha ebben a vízben halat akartam fogni.

A létezõ legtöbb csalit igyekeztem kipróbálni, bízva abban, hogy valamelyik csak felkelti a halak érdeklõdését. Körforgók, támolygók, csörgõ wobblerek, különbözõ élénk színû csodacsalik váltották egymást a kapocsban, mind-mind olyanok, amik a piszkos vízben jobban képesek magukra vonni a figyelmet. Lassan telt az idõ, de még így is rohant számomra, hisz minden egyes perccel közeledett a horgászat vége és még nem volt halszagú a kezem.

A napsütést jobban élveztem volna

Teljesen meglepett az elsõ kapás. Szinte éreztem, ahogy a csontos álkapcsok összezáródnak a puha gumitesten. A bevágás rendben volt, a halam jókora ívben próbált menekülni. Nem volt egy fenevad, ezt már az elsõ megmozdulásából éreztem ezért keményen bántam vele, hogy mihamarabb megszabadítsam a horogtól. Nem szeretem dögre fárasztani a halat, ha a felszerelésem engedi, elég gyorsan, erõteljesen zajlik általában a fárasztás. Ezt ezúttal meg is bántam… Már a lábam elõtt pancsikolt a kroki, úgy döntöttem megragadom. Nem tetszett neki a dolog, még elszaladt egy körre, a botot magasba tartva próbáltam hátraarcra kényszeríteni. Egy gyors kiflivel megfordulva egyenesen felém vette az irányt, és egy halk roppanással megérkezett a botom elsõ 30 centije a csuka fejére. Tágra nyílt szemekkel bámultam magam elé. Sikerült kinyírnom a pálcámat… Hurrá!
Nagyon rosszul esett az incidens, a halat sem vettem kézbe, a csipeszemmel még a vízben kifordítottam a horgot belõle, nem volt kedvem fotózkodni. Szerencsére az autóban még volt egy pálca, nem kellett abbahagynom a horgászatot, de a kedélyfaktorom így is határozottan csökkenõbe ment át. Kedvetlenül elballagtam a másik botomért. Azt mondják, minden rosszban van valami jó, de ezúttal nem láttam a jó oldalát a történteknek.

Mindent sûrûn borítottak az esõcseppek

Szétázva

Mire visszaballagtam a vízhez, arra sötétség borult a tájra, és megdörrent az ég. Csodálkozva néztem ki a fejembõl – ebben az idõszakban dörög? Pillanatok múlva már csorgott is az esõ. Gyorsan fedezékbe húzódtam. Olyan érzésem volt, mintha valami gonosz erõk szövetkezetek volna ellenem. Fél órás kényszerszünet következet, lassan elcsendesedett az esõ és folytathattam a horgászatot.
Annyira le voltam törve, hogy csak valami csoda segíthetett már rajtam. Egykedvûen kezdtem dobálni. Talán az ötödiket dobhattam, alig egy méternyi bevontatás után, iszonyatos rávágás érkezett, majd egyszerre két tolóhullám is elstartolt a rávágás helyérõl. Az egyik hullám tulajdonosa viszont húzta a zsinóromat is. Jó erõben volt, csak úgy hasította a madzagom a vizet. Ezúttal kissé kényelmesebbre vettem a fárasztást, nagyobb is volt ellenfelem, meg amennyire peches napom volt, még képes lettem volna eltörni azt a botomat is.
Nyugodt tempóban folyt a verekedés, a biztonságra törekedtem. Lassan fáradni kezdett a harcos, és amint sikerült megbizonyosodnom az akadásról, erõteljesebbre fogtam a játékot. A sekély vízben hamar felkavarta az iszapot, fröcskölt, dobálta magát, de a harmadik kísérletre sikerült az álla alá nyúlnom és kiemeltem a vízbõl. Az örömujjongás elmaradt, de némelyest visszanyertem az életkedvemet. A közös fotózkodás a hallal okozott némi fejtörést, ugyanis az állványom otthon maradt, de egy épp akkor érkezõ horgász kisegített. A kezébe nyomtam a fotógépemet és megszületett a kötelezõ albumfotó is.

Éppen csak orrhegyben, de tartott

Békésen bámul a nagy sárga szemével

Bizonyos fokig visszatért a kedvem

Itt már tudja: hamarosan elmehet

Viszlát harcos

Az idõjárás is lassan kezdte összeszedni magát, és a felhõréteg peremén megcsillantak a nap sugarai is. Belelendültem a pecába, egyre bennebb és bennebb merészkedtem a vízben, már a combcsizmám sem kezdett elég lenni. Közben folyamatosan suhogtattam a pálcát és vártam azt a kellemes koppanást a boton, ami után perecbe hajlik a pálca.
Néhányszor szépen meggörnyedt, de a pontyhorgászok által beszaggatott, etetõkosarak, bojlis végszerelékek akadtak csupán a horgomra. Pofás mennyiséget összegyûjtöttem, egy évre biztos elegendõ lenne, ha pontyozásra vetemednék.
A zsinórok kusza szövevényében végül csak belebotlottam egy csukeszbe. Fiatal és agresszív volt. Vadult verte a vizet szabadulás reményében. Szaladt néhány kört, de hamar magamhoz parancsoltam és tarkón csíptem.
Megköszöntem a jelenlétet, majd egy könnyed mozdulattal útjára bocsátottam.

Vonulóban a komor idõ

Õ is csukából van

Nem szeretem az ilyen fotókat, de a vízben állva nem volt más opció

A nap egyetlen sikercsalija

Halaimat mind egy szálig Sandra tviszterrel fogtam. A tómedernek egyetlen törése van, ami az egész tavon hosszan húzódik, ezen kellett végigkopogtatnom a csalimat, itt akadtam éhes krokikra. Többnyire a mélyebb rész felöl húztam a sekély irányába, hisz a csukák orral a mély fele helyezkednek el általában. Ha a pozícióm úgy engedte, akkor igyekeztem a töréssel párhuzamosan is vezetni a gumit, így nagyobb volt a valószínûsége, hogy egy hal elõtt elcibálom a csalit. A siker érdekében egészen az orruk elé kellett vezetnem a gumitestbe burkolt egyágú horgot, mivel a víz opálossága miatt csak ekkor vettek tudomást róla a ragadozók. Megkockáztatom, ha jobb vízviszonyok mellett horgászom, akkor még néhány ordassal többet sikerül becsapnom. Az eredmény a nap végére három hal és egy félszeg horgászbot lett.

Egész kellemes idõjárás kerekedett késõ délutánra

A naplemente elõtt már ennyire kék volt az ég

Talán, ha nem fagy be a tó a beköszöntõ mínuszoktól, akkor lesz még rá lehetõségem a napokban, hogy újra szerencsét próbáljak, de erre egyelõre nem sok esélyt látok.