Legutóbb nyár végi harcsás élményekkel jelentkezett a Kovács Adrián-Lukácsi Béla pergető páros. A 2009-es "kemény" pergető botok tesztje ősszel ismét az olaszországi Pó folyón folytatódott. Ezúttal is jelen voltunk, hogy első kézből számoljunk be egyrészről a botok fejlesztéséről, másrészt a fogásokról. A 15 cm-es Skinner ezen a túrán is bizonyított Ezen a túrán a hőmérsékletek már korántsem a nyári szinteken tetőztek. Ez már egy másfajta peca volt, langymeleg délutánokkal, de csupán 8-10 fokos éjszakákkal. A harcsák kapókedvét sok minden befolyásolja, de a Pón nagy figyelmet kell fordítani a cefalo nevű táplálékhalra. Ezek a tengerből úsznak föl a meleg hónapokra, majd a víz hőfokának csökkenésével visszavándorolnak a Földközi-tengerbe. Ebben az időszakban nehezebb a harcsapergetők dolga, hisz a nagy ragadozók a megszokott táplálékukat már nem találják meg akkora mennyiségben, mint nyáron, sőt, bizonyos területeken egyáltalán nem marad cefalo.
A szerepek cserélődnek, kinek a kezében a bot, kinek a harcsa Így a part menti sávba a sötétség beálltával kiálló harcsa, ha semmit "ehetőt" nem talál, bizony visszahúzódik a mederbe. Szerencsére a túra alatt még találkoztunk a cefalók levonuló példányaival, így a harcsák érdeklődése sem múlt el teljesen a nagyméretű wobblereink iránt. Mindössze annyi történt, hogy körülbelül ugyanannyi halért több időt kellett vízen tölteni, s a nyáron megszokott fogós pályák helyett, máshol is szerencsét kellett próbálni. Ami még szembetűnő volt, hogy a nyári tartósan jó napok helyett sokkal rapszodikusabb éjszakák követték egymást.
A horogszabadítás néha nem túl egyszerű… A felszerelés Talán nem árulok el titkot, hogy a nagy sikerű
Blade pergetőbotok erősebb változatát tesztelték a fiúk. A nyári blankoktól kissé erősebbet kértek, s az új nyelek már "szárazon" is mutatták, hogy ezek már nagyon közel vannak a végleges formához, vagy épp el is érték azt. Gerincesek, szigorúak, mégis könnyűek. A pergető harcsázáshoz nehéz optimális botot találni, hisz a sokat emlegetett kettős tulajdonsággal kell rendelkezniük. Elég finomnak kell lenni ahhoz, hogy a viszonylag kis súlyú wobblereket pontosan lehessen dobni velük, ugyanakkor fárasztásban el kell viselniük a kapitális harcsa elképesztő erejét.
A 30 és 40 kg közöttieket csak gyors éjszakai fotózásban részesítettük Jó pár 2,40-es, 2,70-es és egy 3,00-as pálcával, és nagyméretű Salmo wobblerrel felszerelkezve vágtunk neki az első éjszakának.
Béla gyötri a 2,40-es változatot. A botok mindent bírtak! A túra elején Adriánnak volt nagyobb szerencséje, az ő wobblerére rontottak rá a harcsák. Először a 2,40-es botot gyötörte meg, majd a 2,70-esre váltott. Talán sokak számára a pergető bot még mindig csak 3 méteres lehet. Ideje szakítani a berögzülésekkel, egy rövidebb bot sokkal könnyebb, pontosabban lehet vele dobni, és a fárasztási élmény sem kisebb.
Adrián a 2,70-essel ütött bele a legnagyobb harcsába! Mindkét pálca kifogástalanul viselkedett. Egy
Ryobi Zauberrel kiegészülve remekül kontrollálták a harcsák kirohanásait, és az oly veszélyes, csónak közeli régióban, amikor a bot igencsak visszahajlik, sem volt velük gond. Sőt. Adrián időnként igen keményre vette a figurát, és szinte tépte a 30 kg körüli harcsákat a felszínre.
Kész csoda, hogy Béla egyedül is be tudta fordítani a nagyvadat Aztán persze Béla is bekapcsolódott a halfogásba. Az ő kezében is szépen dolgoztak a tesztbotok. Nem kímélte a nyeleket, jó párszor megnézte "mit tud" a pálca, de az új Blade az egész túra folyamán "töretlenül" tette a dolgát. A fiúk felváltva segítettek egymásnak a halak kivételekor. Időnként csak megragadták a harcsát, hogy a wobblert ki lehessen szabadítani. A sláger ugyanaz volt, mint a nyári túrán, a 15 cm-es Salmo Skinner. Ezen kívül fogtak még halat egy-, és kétrészes White Fish wobblerrel és Boxerrel is.
Adrián 85 kg-os hala közvetlenül a fárasztást követően Akadt nap, amikor több mint 10 jobb harcsa került csónakba, de előfordult, hogy több km csorgás alatt sem történt semmi. Nem lehetett kiszámolni, vagy következtetni arra, hogy melyik hely miért jó, az volt az ember érzése, hogy mivel nem volt túl sok potenciális táplálékhal a széleken, csak kis időkre rohantak a harcsák ellenőrizni a terepet. Ha szerencsénk volt, akkor egy időben járt arra a bajszos a wobblerrel, máskor viszont elmaradt a szerencsés találkozás. Néha már reményt vesztve ültünk, és akkor ütötte le a jó hal a műcsalit.
Másnap még napsütésben is megörökítettük a hatalmas bajszost Ez történt akkor is, amikor Adrán kapott fröcskölős, felszíni kapást. Botja kétrét görnyedve mutatta a harcsa útját, de ezúttal egy centit sem tudott emelni rajta. Hosszas csata bontakozott ki, melyben Adrián igen profi fárasztást mutatott be. Hamar kiderült, hogy hala bizony kapitális, és már az egyszerű megtartásához is komoly erőfeszítésre van szükség. Ahogy a hal pihenni próbált, Adrián keményen beleemelt, hogy aztán jó ütemben nyújtsa a botot a megiramodó hal után. Az orsó is - természetesen - hibátlanul kezelte a harcsa kirohanásait, s lassan, egyre közelebb kényszerítette a ragadozót. Mindannyian sejtettük, hogy nagy lesz, de amikor felbukkant, mégis egymásra néztünk. Igazi óriás volt! Béla segített a hal csónakba fordításában, s ott láttuk csak meg teljes valójában. Speciális zsákba tettük és megmértük. 85 kg-nál állt meg a műszer. A halat csak reggelig tartottuk rabságban, és a jó fényviszonyok között abszolvált fotózás után visszaengedtük.
Egy ekkora jószág megérdemli a szabadságot! Ezek a visszaengedés pillanatai Nos, kell ennél nagyobb hal egy harcsás bot teszteléséhez? Aligha…