Nem tudom, hogy a harcsapergetés pontosan beilleszthető-e a pergetőmódszerek kategóriájába, hiszen kissé pergetés, de kissé nagyhalas horgászat is ez – sőt a kettő között is inkább egy rafinált nagyvadas kaland, amikor kiváló minőségű felszereléssel, illetve nagy hozzáértéssel kell becserkésznünk egy átlagnál nagyobb testű halat.

Néha érzi azt az ember, amikor halad csónakja a sejtelmes éjszakában, és nagy harcsák forgolódnak körülötte, hogy mit is akarhat egy ilyen piszka bottal harminc-negyven kilós halakkal szemben? És akkor már elkezdek reménykedni, hogy az ilyen nagy halak elkerülnek engem, nagyon is megfelelne nekem a tíz-húszas kategória is… De ezt nem én döntöm el, tehát fel kell készülnöm a legnagyobb halakra.

Már kora délután előkészítettük az esti pergetést. Na, indulunk?

Egy-egy ilyen pergetés után rögtön az Energofish lerakat felé visz az utam, és kérem a „legkeményebb” botokat… Hátha azzal nem rettegnék annyira. Aztán a legvastagabb zsinórt, majd végül a legmasszívabb műcsalikat, a legkeményebb horgokkal. Botban hamar megállapodtam a Lukácsiék által felvastagított Spin Blade-nél, azt hiszem sikerült összehozni ezúttal a szívósságot és érzékenységet egy botban, ami – valljuk be – nem egyszerű dolog, hiszen két ellentétes tulajdonságról van szó. Megújult a nyél, némileg változtak a gyűrűk, a Spin Blade törhetetlen anyaga pedig végre az áhított 80-120 grammos verzióban is bottá lett formálva. Tökéletes!

A Chiliá-n roppant egyszerű ilyen naplementéket fotózni… Csak ott kell lenni

Zsinór-kérdésben adott volt a válasz: a Penn vastagabb zsinórjaival már egy bikát is térdre lehet kényszeríteni. Plusz ott van másik kedvencem, a Sufix Performance Braid. Inkább a műcsalik között nézelődtem hosszasabban, hiszen a már többször bizonyított Salmo harcsás modelleken kívül, a Predatek vaskos wobblerei is nagyon kínálták magukat… Vastag sósvízi horgok, műanyag, csörgős test, éjszakai színek, ráadásul extra-mélyretörő modellek! Mintha én rendeltem volna!

Kedvenc Predatek wobblereim

A biztonság kedvéért vastag fonott zsinórral kötöttem össze a wobbler füleit, majd pillanatragasztóval erősítettem

Preparált wobblereim

Ekkor éreztem azt, hogy teljesen készen állok egy deltai harcsás kalandra! Máris terveztem az utat a legvadregényesebb ág, a Chilia felé, ahol még nagy számban fordulnak elő kapitális harcsák. Bedőlt fák, alámosott part, mély kanyarok – ez lesz a számomra ideális pálya!

Testvéreim kísértek el, illetve segédkeztek az éjszakai harcsapergetések során. Tóni bátyám nem érdeklődik különösebb eme műfaj iránt, ezért ő inkább a csónak irányítását és csendes kezelését vállalta az éjszakák folyamán. Sanyi bátyám pedig kezdő horgászként égett a vágytól, hogy megfogja élete első harcsáját, és azt hiszem, egy párkilós harcsagyerekkel is bőven beérte volna. Rám hárult tehát a munka oroszlánrésze: felkutatni, és kapásra bírni a fenevadat.
Voltak persze eseménytelen esték, amikor semmilyen wobblerrel nem sikerült halat fognom, de még csak nem is láttam harcsára utaló jelet. Ekkor is végigdobáltam a kiszemelt szakaszt, mert csak egyetlen kapás is sokat jelenthet ilyenkor… A legemlékezetesebb estén viszont eleve sokkal élőbbnek tűnt a víz, halak mozogtak a felszínen, és gyakran visszhangzott harcsa-buffanás is a nyárfák alatt. A beeső Predatek wobblerre rögtön rá is ragadt egy kisharcsa, majd követte másik kettő. Valahol itt kell lenniük a nagyoknak is! Aztán volt két egyértelmű rávágásom, de sajnos nem akadtak, pedig a hal súlyát is éreztem alatta… Hát ilyen ez.

Néha multis cuccal nyomtam. Harcsagyerekek támadtak rendületlenül…

…de hamar megszabadítottam őket

Közben Sanyi bátyám is lelkesen dobált, meglepően gyorsan ráérzett a rövid és pontos dobás mozdulatára, így már ő is megélhetett pár loccsanós kapást, de egyelőre hal nélkül maradtunk. Aztán az egyik rablás nyomán Sanyi botja iszonyúan görbülni kezdett, és riadt arcáról is leolvasható volt, hogy jelentős súllyal küzd… Nem, nem segítettem... Ez az ő hala, az ő harca. Ha elveszíti, hát veszítse el – az ember a veszteségeiből tanul a legtöbbet. Sanyi teljes pánikban emelte a halat, a jó öreg pumpáló mozdulatokat hiába magyaráztam el neki korábban, mindent elfelejtett ebben a pillanatban, így hát a hal diktált… Sebaj, jobb, ha kifutja magát, aztán majd lesz valami! Letettem botomat, és készen álltam, hogy legalább tanácsokkal segítsek, illetve tettekkel is, ha eljön az ideje.

Sanyi harcsája rögtön a fogás után. Salmo Hornet-re jött

Nem kapitális, de jól mutat a kézben – főleg egy pályakezdő kezében

A Spin Blade megpihen…

Elpusztíthatatlan motor a Ryobi Applause

Fél perc múltán Sanyi már kezdte emelni a halat, és megpillanthattuk a hét-nyolc kilósra saccolt harcsát. Nyugalom! Szép hal lesz, de nem pótolhatatlan! És ekkor kezdett visszatérni belénk némi higgadtság. Készen álltam, hogy a grippel elkapjam a halat, Sanyi pedig egyre magabiztosabban irányította a csónak felé. Első odanyúlásra a harcsa dühösen fordult vissza a mélybe, majd a következő körben nem kerülhette el a grip biztos szorítását. Győztünk! Gyorsan elő a mérleget, Sanyi egyéni rekordja és első harcsája: tíz kiló, plusz néhány deka. Tucat hal lehet ez a Chilián, de emlékezetes fogás bátyámnak, aki csak ezután kezdte nagy tisztelettel átnézni, hogy milyen felszerelést adtam a kezébe… Én magam is csak hümmögve nyugtáztam: tényleg tökéletes harcsapergető összeállítást tarthattunk a kezünkben.

Másnap… Én ismét a wobblereket készítem elő, a győztes horgász pedig sikerét ünnepli a Chilia Fénye panzióban

Igazi tesztnek ezt nem nevezhetném, hiszen azt elvégezték már mások helyettünk. Inkább azt mondanám, hogy mi, átlaghorgászok megkaptuk azt a maradandó élményt, amire mindig jó lesz visszaemlékezni, és amiért képesek vagyunk hosszú utakat megtenni. A próbált felszerelés pedig ebben bizonyult tökéletes és megbízható társnak. A többi nem érdekes.


Használt felszerelések:

ET Spin Blade	Salmo Hornet	Ryobi Ixorne
Ryobi Applause	Predatec Spoonbill	Fuji-Toki fejlámpa