Ha ilyen csapadékos nyarak keserítik életünket, amikor a folyóvizek időt se kapnak a letisztulásra, csak annyit tehetünk, hogy fennebb és fennebb megyünk a folyón, a forrásból sáros víz nem jöhet – legalábbis Bartók szerint, a forrás legyen tiszta!

Amint eljött a tervezett horgászat napja, kénytelen voltam felismerni, hogy az ablakomat csapkodó víz nem más, mint egy rohadt sűrű eső, amelynek esze ágában sincs elállni, úgy egy-két évig. Okés, nem vagyok én fafejű, azon nyomban töröltem a programot, illetve átszerveztem egy másik napra. Adtam két napot a folyónak, hogy tisztuljon. Pontosan két nap múlva jött a következő vihar, minden eddiginél haragosabb, olyan vízhozammal, hogy már a bárka építésén kezdtem gondolkodni, amelyben majd magammal viszek minden állatfajból egy párt, és a kedvenc Vision botjaimat.
 

Végre akcióban

Útközben megcsodáltam a patak környezetformáló erejét

Újabb két napot adtam a folyónak, hogy tisztuljon, de ettől kezdve napi rendszerességgel jött a kéretlen öntözés, a folyók egyre csak áradtak, és már az is felüdítő volt, ha legalább délelőtt nem esett. Nem sok értelme volt a várakozásnak. A nyár észrevétlenül eltelt (vagy elmaradt?), és alig jártam ki a házból. Nekiindultam tehát, lesz ami lesz, valahol majd csak találok használható vizet…

Igazi nimfás szezon az ilyen. Az áradt vízben nem jönnek fel a halak, a mélyben kell keresni őket. Fácánfarok, nyúlszőr, pupák meg lárvák – olyan legyezés ez, amitől a sporik egy része köpködve menekül, mások pedig nem tudnak betelni vele. Bár nagyon könnyen találhatjuk magunkat az első csoportban (pláne, ha első napon beszaggatjuk a teljes nimfa-készletünket), próbáljuk megérteni a második csoportot: fedezzük fel, hogy milyen izgalmakat rejtegethet a nimfázás.
 

Nálam ez a tuti nimfa!

Gyakran hallani a hasonlatot, hogy a nimfázás olyan, mint a pergetésben a gumihalazás… Kevesen éreznek rá, ők viszont szinte mindig fognak. Az átlag horgász pár sikertelen próbálkozás után bosszúsan legyint, és egy életre letesz róla. Pedig legfőbb érvünk nem a várható nagyobb méretű zsákmány lenne, hanem a páratlan élményt nyújtó gyors és erőszakos kapások: a mélyben haladó nimfára mindig bátrabban támad a hal, és általában jobban is akad.

Volt idő, amikor egyszerre három nimfát is felkötöttem, de ma már ilyet nem csinálok. Egyrészt hamar idegeimre mentek a gubancba ugráló súlyozott nimfák, másrészt komoly érvágás volt a nimfás készletemnek, ha akadáskor mindhárom nimfa odaveszett. Néha egyhorgos szerelékkel is jól fogok, de gyakran variálok két különböző nimfával, ha elsőre nem találom a tutit.
 

Ketten kapaszkodunk fel a hegyre: az autóm és én

Álmaim vize az út végén vár rám

Ahogy kezdtem belemerülni a nimfázásba, elsősorban a megfelelő botot kerestem. Semmi esetre sem szerettem volna pusztán nimfázásra fenntartani egy 11 lábas botot, ezért olyan mindenes eszközben gondolkodtam, amit az év többi részében másra is tudok használni. Egyvalami rögtön világos volt: legalább 9 lábas bot kell, ha spiccből akarom vezetni a nimfákat, vagy időnként jó rollcastokat is akarok nyomni. Mivel a nimfák vezetésére is kipróbáltam több metódust, olyan botot akartam, ami a dobásban is jeleskedik. A 15-17-es előkékre való tekintettel, 4-5-ös erősségű vesszők közt kerestem az igazit, és végül nem meglepő, hogy a korábban sokszor „mindenesnek" nevezett Vision GT Four bot 4-es, 9 lábas verziója győzött.

Csak a változatosság kedvéért vettem magam mellé a picit gyorsabb akciójú GT FourFour botot is: négy részes modell, extravagáns festéssel, és igen fegyelmezett spiccel. Mondanom sem kell, szerelem volt ez első látásra! Míg a sima GT Four inkább a rövid fejű zsinórokat küldi szépen, a FourFour a nehezebb spárgákat is határozottan kezeli, a nimfás kapásokat pedig villámgyorsan lereagálja. Tiszta bikicsunáj!
 

GT FourFour, az én kisz drágaszágom…

Az XLA orsó immár harmadik éve hű társam

Persze, nem feledhetem, hogy a tavalyi évben a legolcsóbb Vision bot, az Attack édesítette nimfás napjaimat, egy rövid bekezdésben kénytelen vagyok róla is említést tenni. A borvörös pálca akciója valahol a két GT Four modell között helyezkedik el, és annyira szép orsódobásokat produkáltam vele, hogy nem ismertem magamra. Lelkesedésemben teljesen szétpancsoltam a pályát – ami megy, azt erőltetni kell!

Mivel az orsódobáshoz alapvetően a DT profilú zsinór lenne a legideálisabb, lehet gondolkodni a Vision Cult vagy az éppen kifutó Vision Classic DT zsinórjaiban, de rövid távon egy hosszú fejű WF zsinór (pl. Presentation2) is hasonlóan viselkedik – aki tehát ugyanazzal a zsinórral akar majd szárazlegyezni is, az inkább ilyet válasszon.
 

Szép színű zsinórjaimat mindenhová magammal viszem. Ha szükséges, akkor cserélek

Vannak tipikusan „nimfás" vizek, ahol ritkán jön fel a hal, és a mélyben vagyunk kénytelenek megkeresni. Félméteres víznél kezdődnek ezek a sejtelmes forgók, kő mögötti lötyögők – tehát elsősorban a hegyi folyók alsóbb szakaszain. Ahogy haladtam felfelé a kiszemelt folyón, mind tisztább lett a víz, és kezdődtek a „szárazlegyes" pályák. Itt már csak nagy küzdelem árán sikerült kinimfáznom egy kispisztrángot. Szerintem már messziről észrevett, csak megsajnált.
 

Na, itt nem könnyű nimfázni…

Egy kis sebest mégiscsak kivakartam

Aztán vízbe nyomtam a fejét

Számomra kézenfekvőbbnek tűnik felfelé nimfázni (upstream), ezért a folyón lefelé való haladáskor inkább sztrímereket eregetek, ez árral szembe húzva is jól működik. Örülök, ha ugyanazzal a bottal meg tudom oldani, és itt megint dicsérnem kéne a sima GT Four modell „allround" mivoltát, hiszen ezzel a 4-es bottal a kisebb sztrímereket is lazán eldobálom. Fárasztásban pedig könyörtelen harcos: háromkilós pisztrángot is cibáltam már ki vele, és nem éreztem veszélyben magam.
 

Nem rap-szöveget nyomok, hanem éppen átszerelek sztrímerre

A második dobásban benne volt!

Pihenő

Nem tagadom, hogy a kissé zavaros vízre szánt élénk színű sztrímeremmel elsősorban a frissen telepített szivárványosokat kívántam megörvendeztetni. Két éve már, hogy erre a folyóra járok, ha nagy szivárványost kell fogni, és viszonylag könnyen. Képes vagyok két megyét átutazni, de amikor megérzem zsinóromon a tompa ütést, és elindul a böszme nagy állat, elfeledem, hogy milyen rohadt úton kellett felkapaszkodnom az autómmal.
Jönnek-mennek a fellegek, eső után kisüt a nap, és valóban jól esik leheveredni egy fenyőfa alá, majd elégedetten végigsimítani a zöld GT Four botot: sok hal van már benne! Ettől válik egyre értékesebbé és pótolhatatlanná. Eszembe jut a szólás: az idő, amit horgászattal töltünk el, nem számít bele a leélt éveinkbe… És ennek nyomán akkor mondhatom: a pénz, amit egy ilyen szép botra költök, nem számít bele a családi költségvetésbe!