Megjelent: 2008. szeptember 25. | Forrás: Pásztor István | Írások
Az a horgász, aki nem ül le csodát várni - persze aktív tevõként - a bojlisfotelba, a versenyládára, a csónakdeszkára, a horgászszékre, vagy a stég padjára, nos, az a horgász vélhetõen más módon próbál halat fogni. Nem kivárva, hanem becserkészve. Utána járva egy kicsit. De érdemes-e mindig utánajárni a dolgoknak? Nem árulok el titkot: érdemes!

Félreértés ne essék, vagy ha esik is, akkor ne jéggel kísérve, lényeg, hogy én nem tartozom azok közé a szélsõségesen megszállott mûcsalis horgászok közé, akik más módszert el sem tudnak képzelni. Sõt. Én aztán mindenevõ vagyok, azzal együtt, hogy hal, az ritkán kerül a tányérra, mármint gasztronómiai értelemben, de ennek családi okai vannak, amit most nem kívánnék részletezni. Elég talán csak annyi, hogy erõs kisebbségben vagyok otthon az édesvízihal-fogyasztást pártolókat tekintve, mondhatni egyedül. Ezért aztán csak magam miatt nem állok neki pucolni, és ez egy olyan jó érv, amit magammal szemben is alkalmazok néha, olyan esetekben, amikor tudom, hogy lusta lennék megpucolni a hazavitt halat.
De ennek csak távolról van köze a mindenevéshez, hiszen az a horgászatban fõként a széleskörû horgászmódszerek alkalmazását jelenti, vagyis azt, hogy nem veti meg az ember a pergetést, vagy fíderezést, esetleg az úsztatást, és még sorolhatnám.


Ennek szellemében persze egyik témában sem tud úgy elmélyülni, mint annak a szakterületnek a legjobbjai. Vannak kivételek, de én a kivételeknek csak azon kivétele vagyok, aki a szabályt erõsíti, mert érzem, hogy én sem tudok úgy elmélyülni miden dologban, azzal együtt, hogy meglátásaim már sokszor kisegítettek a kapástalanságból.
És nyilván az is egy lehetõség, hogy az embernek van egy kedvence, egy kis szíve csücske, ami számomra a pergetés. Ezt jobban szeretem a többi technikánál, és jobban is élvezem.

Talán a cserkészõs horgászatban, és még inkább a pergetésben a leggyorsabban megvalósítható a próba-szerencse ötlet, vagyis a tesztelés, egy meglátás ellenõrzése, esetleg visszaigazolása. Ha van egy ötletem, csak kimegyek és megnézem mûködik-e. Nem kell több kilós etetéssel bajlódni, nem kell szoktató etetéssel koncentrálni a halakat, nem kell horgászállást építeni, és még sorolhatnám. Nem, szinte semmi, csak kimenni a partra és dobni. Ez remek dolog.


Egyik barátommal beszélgettem egyszer a balinokról, meg a Thrillrõl, meg a felszíni csalikról. Panaszkodtam, hogy meg-meg lehet fogni a balinokat hébe meg hóba tavakon, de igazán nem ütik el a csalit úgy, ahogy folyón szokták. Talán még a popperek, ezek a bután bluttyanó jószágok azok, amikkel ki lehet csikarni belõlük a kapást, legtöbbször akkor, ha épp megállítjuk õket a víz tetején pillanatokra.
Erre mondja nekem az én barátom, hogy próbáljam Thrillel.
Kicsit magamba fordulok, hogy hol maradtam le, mivel én még ott tartok, hogy a szrill az süllyedõ, és nemigen áll meg a vízen, tehát elég õrültség lenne hagyni lemenni a kövek közé.
Mondom is neki, hogy jó az a Thrill, de inkább mûködik folyóvízen, mint másutt. Magam is fogtam vele már halat, valóban egy csodacsali kategória, küszbe oltott balinólom és wobber egyben, satöbbi satöbbi.
Kiáll vele az ember a rugany végére, és ha rabol a balin közéjük dobja. Egybõl ott a kapás.
Ismerik a horgászok, és nagy okosságot nem lehet hozzátenni, talán annyit, hogy érdekesen tud merülni - és ekkor eljutottam magamban oda, hogy jól emlékeztem, merülõ csali ez az ebadta -, mert igaz, hogy gyorsan, de legalább remegve, furán imbolyogva teszi, mint a Slider is. Ha folyón megállítom, ekkor is meg-megüti a balin, talán nem véletlenül.
Barátom, miközben megerõsít a billegõség fogósságában, megnyugtat, hogy õ sem arra gondolt, hogy meg kéne állítani. Mert nem elég, hogy folyón mûködik, vagy ha nagyot kell dobni, akkor jó, de egyébként tavon is tud halat fogni.
Nézek nagyokat, kérdem én, ki áll le thrillezni egy tavon?
Mindenki - mondja õ. Eldobod, magasan tartod a botot, tekered mint állat, és ha van ott balin, akkor rávág. Hidd el! - nyomatékosította az állítását.
De hát állóvízen még jobban kell tekerni, még gyorsabban kijön, mint a folyón, és mi van, ha nem is kell messzire dobni? - halmoztam a kérdéseket egyre másra, de a cimbi megnyugtatott: minden hülye tud vele balint fogni…
Akkor még én is - tettem hozzá kicsit lesütött szemmel.


Az, hogy igazán eszembe sem jutott kipróbálni a Thrillt állóvízen, az én hibám. Hiszen, hogy a nyavalyában tudhatjuk meg, hogy mit tud egy csali, ha nem adunk neki lehetõséget?
De hát ki a nyavalya az, aki nekiáll egy ilyen tetszetõs mûszert dobálni a csúnya akadós kövek között? Mert tudni kell, hogy például a Pécsi-tavon a balinok elõszeretettel nem a nyílt vízen lófrálnak, hanem a part mentén riogatják a küszöket, a part mentén pedig igen sok a kõ, meg az akadó, meg mind a kettõ együtt, pláne azóta, hogy a kisebb vízszint miatt feljött gazok a normál vízállás miatt elárasztódtak…

És ahogy mû párbeszédekben írva szokott lenni, úgy búcsúztunk el barátommal, hogy én megígértem, amit tehetem, kipróbálom állóvízen a csalit.
Annyi volt a különbség, hogy a mi párbeszédünk nagyon is valós volt, és ezért nagyon is jogosan éreztem magamat hülyén, hiszen köztudott, hogy próba szerencse, és én amúgy is hajlamos vagyok a próbákra, eddig nem sok minden riasztott el a próbálkozásoktól, sokszor még az sem, hogy kevesebb hal akad a horgomra, mint a járt utat járó társaimnak.


Ígéretemhez hûen, amint a Pécsi-tó mellé értem, kipróbáltam a csalit.
Az, hogy közben szakadt az esõ, egyáltalán nem tántorított el, sõt, még kicsit örültem is, hiszen ilyenkor lényegesen kevesebb a horgász a parton.
Felkészülten érkeztem. Bot volt nálam, csali volt nálam, és egy vízhatlan bakancs is volt, elvégre esett. Esõkabát az nem volt.
De ki bánja, csak kiugrok egy fél órácskára, dobok párat, és majd jól nem fogok semmit, mert miért is fognék én pont balint, pont esõben, pont tavon, pont Thrillel.
Azért mert minden hülye tud vele fogni? Ez lesz ám a próba.


Mosolyogva osontam az ösvényen, mindenem vizes lett. Ami a nem rám hulló esõcseppektõl, az a levelekrõl lesodortaktól.
A szrill beélesítve figyelt és várt a karabinerben. Igyekeztem nem kapkodni, egy szélesebb, kõvel erõsített, nyitottabb partszakasznál álltam csak meg elsõre, ami mindig mutatja a balint, de ritka az, hogy sikerül ott meg is akasztani.
Fák fedezékébõl, kicsit takarásból lendítettem túl a 20 méterre lévõ gazoson a csalit. Felemelt bottal nem lehetett visszahúzni a fa miatt, de a sebes tekerés nem engedte lemerülni, így jó helyen és jól is mozgott a remegõ halacska.
A part elõtt az utolsó pillanatokig vízben hagytam, meg is lett a jutalma: komoly burványlás közepette ugrott rá a kövezés elõtt egy hal.
Nem hittem el. De lekövetni sem tudtam, nagyon gyorsan történt minden. Akadni nem akadt, elvétette teljesen, ám ezt nem is csodálom, mivel úgy tekertem, olyan sebesen, hogy még Phelps sem érte volna utol, nemhogy egy kis suttyó mezei balin.
Megnyugodtam, hogy van még esélyem, és visszanyomtam az elõzõ helyre, majd azonnal tekertem ismét. És ezalatt azon tanakodtam magamban, hogy, onnan követte a csalit a ragadozó, vagy csak itt leskelõdött és kapóra jött volna a szájába úszó ingyenfalat?
Félúton járt halacskám, amikor az iménti akció helyén szétrebbentek a kishalak, és újra hullámokat és indulatokat kavart egy nagyobbacska test a víz alatti nyugalomba. Rablás ugyanott, ahol a kapás történt.
Nem is volt az kapás, nem érte el, csak rámozdult. A legjobb üzlet, ha elveszített lehetõségeket kell minõsíteni.
Kezd egyértelmû lenni, hogy balin, hiszen elõször még csukára is gondoltam egy pillanatig, jó okkal: számtalanszor megriadnak a kövek elõtt kilós, kétkilós krokik, olyanok, melyek nem találkoznak a mûcsalijaimmal, mert a legvietkongosabb osonásomtól is fejvesztve adják a füstjeleket, vagyis csak a hûlt helyüket lehet csak látni, a felkavart finom iszapot.


Most jó eséllyel becsaphattam volna akár egy ilyen csukát is, amiben az esõ, a borult idõ és halk közlekedésem elegye nem hagyott annyi gyanút éleszteni, hogy olajra lépjen azonnal.
De nem. Ez nem csuka, nem egy itt maradt kajmánka, hanem egy õn.
És ha így halad, akkor lehet, hogy esõben, szélben, villámok alatt, meg is fogom életem elsõ Thrilles balinját állóvízen…



Harmadik dobás. Tekerés. Pár méter és ismét partot ér a csodacsali, az élethû kis halacska… de nem ér partot, nem tud már kiugrani a vízbõl amúgy természetellenes módon, mert ráront újból a ragadozó, és ezúttal nem ereszi. Õ a halat, a hal horgai pedig õt.
Egyszerûen nem hiszem el, csak állok és tartom a botot, a méretes, de nem túl nagy zsákmány körzését, fáradását bekkelve. Locsog, csobog, egy hatalmasat rúg, aztán még kettõt, de esélye sincs, ha nem hagyom, hogy akadót fogjon. És nem hagyom, csak próbálom helyben tartani, egy helyben, némán. Nem akar fáradni. Elemi erõ tombol benne, érthetõ, nem erre számított, és annyira partközelben akadt, hogy a "fárasztás", a parthoz pumpálás ki is maradt.
Passzív részvételem mellett aktívan fotózok, de az esõtõl alig használható pár kép, így amint tehetem kimarkolom az állatot, ami még ekkor is vonaglik, próbálom megkönnyíteni a horogtól, aztán néhány kép, háta lesz valami jó is köztük. Csurom víz minden, most még rázendít újból a zuhé, ellenem van a természet.




A visszaeresztés percekig tart, mert mégiscsak elfáradt a jószág, és nem tud elúszni. Élesztgetem, élesztgetem, alig maradt benne erõ. Basszus. Nem akarok balint enni ma. De holnap sem.
Térjél magadhoz, fohászkodok az õnhöz, ami végül hallgat a szóra, néhány erõtlen tempóból átvált erõsebbre, és érzem, hogy úszna el, úszna már nagyon. Villás farka lassan kicsúszik az ujjaim közül, és az ezüstös test nem felfelé fordul végre, hanem úszik tovább, tûnik el a köves, gazos vízben.



Na, a Thrill megfogta. Bemondásra. Ilyet sem hittem volna, de bejött. Hívtam is barátomat egybõl. Utána meg csak azon agyaltam, hogy ha nem üldözte, hanem egyszerûen lerohanta a csalit a balin, akkor ennek a balinnak micsoda reflex van a birtokában, és mekkora robbanékonyság. Hihetetlenek ezek a halak. Leütik a víztetõrõl a megállított poppert, miközben az bután csak várakozik, de levadásszák a tizedmásodpercre látóterükbe keveredõ Thrillt is, noha csak egy villanás az, amit érzékelhetnek belõle.
Ez utóbbit, mint a fenti eset mutatja, akár partközelben, tavon is elõadják, ha kellõen ügyesek és csendesek vagyunk. S ha szerencse is mellénk pártol, akár meg is foghatjuk a ragadozót, ám ha mégsem, akkor legalább van egy jó okunk, hogy legközelebb is kipróbáljunk valamit…