Csónakos cserkelő süllőzés.
Megjelent: 2010. augusztus 23. | Forrás: Székely Zoltán | Írások


Az általam látogatott Ráckevei Duna-ági tartásokon, számomra érthetetlen okból, tavaly nagyon megritkult, idén teljesen eltűnt a süllő. Több kudarccal végződő próbálkozás után elhatároztam, megpróbálom a bedőlt fák, nádöblök, vízre hajló fák alatti árnyékos búvóhelyek környékén megkeresni kedvenc tüskéshátúimat. Csónakkal szándékoztam lassan csurogva, meg-megállva becserkészni a haltartó helyeket, úszós kishalas szerelékkel.


Folyóvízen az ilyen kis partmenti
nádtükrökbe szívesen beáll egy-egy ragadozó hal.


A parti növényzet közelsége miatt a felszerelésemet kissé durvítanom kellett, hiszen az ilyen pályákról ki kell erőltetni a halat. Arról nem is beszélve, hogy már történt velem olyan meglepetés, mikor süllőre számítva a víz fölé hajló fa alól hét és feles harcsával kellett megbirkóznom.


Az Energo Team Comet Runner 50-es, nyolccsapágyas, 5,2-es áttételű, háromfékes orsója a legtöbb horgászmódszerhez kiválóan alkalmas, én süllőzéshez is ezt választottam.

Érdemes erősebb f
elszerelést alkalmazni,
mert a vízre boruló fűzek alól
akármilyen nagytestű hal jöhet.


A rövid nyeletési idő miatt jobb, ha kisebb csalihalat használunk. Az erőszakos peca miatt egy rugalmas, de szigorú pálcára volt szükségem, így a sokoldalú Arno botcsalád kétrészes, háromméteres, százhúsz grammos, elsősorban pontyozásra kiváló SIC gyűrűs botját választottam, a hozzáillő Comet Runner 50-es, első-, hátsó-, és nyeletőfékes, nagytestű halak kifárasztására kiválóan alkalmas orsójával.


A kishalat egészen a lombok
alatti árnyékos területre kell beúsztatni.

Ime, az ideális csalihalméret
partmenti cserkelő horgászathoz.


A zsinórt sem adtam a Carp Expert 30-asánál alább. Lágysága megkönnyíti a pontos dobást, a 11,9 kilós szakítóval pedig ki lehet védeni a jobb halak okozta meglepetéseket. A fék finom beállítására ennél a pecánál nincs szükség, ezért szinte teljesen behúztam.


A bedőlt nád mögötti tükörnél
szinte megéreztem, lesz valami.

Végre kapás! A nád alól
kellett kierőltetnem a szép süllőt.


Úszók közül bármilyen közepesen vaskos, 8-10 grammos póta megfelel, lényeg, hogy jól tartsa a csalit, és alul füles legyen, mert az eresztéket a változó terep és a vízsebesség miatt gyakran kell változtatni, sőt néha le is kell a jelzőt venni, ha olyan helyre akadunk ahol mártogatva tudjuk jól meghorgászni a pályát.


A legfeszültebb pillanatok.

A kitartás meghozta a sikert.


Lassan csurogtam a parti nádfal előtt pár méterre. Az ígéretesebb helyek előtt leengedtem az orrsúlyt és már repült is a kishal a növényzet elé, alá. Félórai cserkészés után, egy kihúzáskor ért az első kapás, de megérezte az ellenállást és kiköpte a csalit. A fognyomból ítélve nem volt egy óriás. Aztán jó darabig semmi, pedig a hínarasok öbleit is meghorgásztam, bár itt inkább csukák szoktak leselkedni.


A merítő használata
kötelező, már csak a
csukaelharapások
miatt is!

A szorítófogó kis mérete miatt a nagy térfogatű merítő helyett a gyalogos cserkelő, pergető horgászok igen praktikus szerszáma, a korszerű forgós bilincsek a fogott halak méretéhez illenek.


A csalódás egy idő után kezdett rajtam eluralkodni, sőt ahogy közeledtünk az estéhez, a szúnyogok is. Aztán hirtelen valami ellopta a halamat, be kellett vágnom a közeli nádszálak miatt és még nem nyelte be. Ez új lendületet adott. Egy bedőlt nádcsomó mögött gyönyörű kis öbölre akadtam, bár a tükör vize alig volt nyolcvan centi.


A lézerélezett Maruto horog
biztosan akadt a kemény süllőpofában is.


A kishalat sikerült közvetlen a nádlevelek elé pottyantanom, ki is nyúlt érte rögvest valami. Nem kapkodtam el a bevágást bízva abban, hogy a vízre dőlt levelek alatt nincsen akadó. Erősen dobogó szívvel vágtam be, és a vehemens ellenállásra elöntött a zsákmányszerzés izgalma. A rugalmas spiccnek és az erős felszerelésnek azonban nem tudott ellenállni a kettes süllő, egykettőre merítőbe került. Ezüstös-zöldes karcsú teste ott pihegett előttem a lábdeszkán. Általa kitartásom elnyerte a lehető legszebb jutalmát.

MARUTO 4340-N SÜLLŐZŐZŐ HOROG
550 Ft
Finnyás óriások Carp Expert kukoricákkal
Megjelent: 2026. július 22. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért  nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...

Pergetés Wizard Fine Jig Riggel
Megjelent: 2026. július 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll.  A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...

Carp Expert feeder botok tesztje
Megjelent: 2026. július 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt.  Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...

Carp Expert újdonságok - Amiket nyáron nem hagyhatsz otthon
Megjelent: 2026. június 24. | Forrás: Szabó Attila | Írások

Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...

Pergetés Wizard Vertixekkel
Megjelent: 2026. május 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...

Carp Expert Neo bojlik - amikor a tavaszi peca igazán beindul
Megjelent: 2026. március 31. | Forrás: Szabó Attila | Írások

A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...