Az utóbbi időszak kétségkívül egyik legizgalmasabb újdonsága az Energo Team vadiúj villantó-kollekciója. Annyira terebélyes a felhozatal, hogy a minispinnerektől kezdve az akár étkezésre is alkalmas gigászi támolygó kanalakig, minden eddig ismert forma és típus fel lett vonultatva. Mivel ezúttal csukákra készültem, főleg körforgókat hoztam magammal, és néhány vékonyabb támolygót is.
Gyakori, hogy a frissen vásárolt körforgókat horgászat előtt egy fogóval szépen „beállítom", és horgot cserélek rajtuk. Az Energo Team villantók esetében ezt nem tartottam annyira szükségesnek, viszonylag pontos volt a kidolgozás, és a horgok is elég minőségiek.
![]() Munkára készen… |
![]() Ekkora mennyiséggel már etetni is lehetne! :) | ![]() A vörös réz aratott… Gondolhattam volna! |
A csukázó előke folyamatosan nyitott kérdés előttem. Egyrészt mert rengeteg nagyszerű alternatíva jelenik meg évről évre, másrészt pedig az egyre óvatosabbá váló csukák ösztönöznek állandó újításra. A hagyományos acélelőkét korán lecseréltem wolfram előkére, ez lágyabb is, meg vékonyabb is, kevésbé gyanús – érezhetően több a kapásom vele. Egy gyengéje mégis van: súlyosabb műcsalival gyorsan gyűrődik. A visszacsapódó műcsali rövid idő alatt kicsinálja, és itt most főleg a villantókra gondolok.
Ekkor kezdtem használni a Pike Mono nevű csukázó előkezsinórt is, főleg a villantós horgászataim során. 20-50 librásig található a kínálatban, mindegyiket kipróbáltam, és 30-40 librást találtam „mindenes" méretnek. A 30-as egy 0,45-ös zsinór vastagságához áll közel, és bár sokkal keményebb annál, két-három csuka után már láthatóan elrongyolódik. Aki nagy csukákra vadászik, és tutibiztosra akar menni, az bekeményíthet egy 40 librás pike monóval is. A kisebb csukákat egyébként egy kényelmes 20 librással rendezem. Mi a Pike Mono előnye? Elsősorban az átlátszósága, a vízben gyakorlatilag láthatatlan. Olyan műcsaliknál, amelyek egy sprődebb előkén is jól mozognak (villantók, pilkerek) inkább ezt használom. Csak az előkevastagságra „érzékeny" műcsalik esetében (wobblerek, gumihalak) térek vissza a wolfram előkéhez.
![]() Pike Mono és az előke egyéb alkotóelemei | ![]() Ha forgó kell, ez a legmegbízhatóbb! |
![]() Amennyiben wolfram előkét használok, a „súllyal" rendelkező forgót is kispórolom: a wolfram szálat egy 20 kg-os Vision titánkarika (tippet ring) segítségével csatlakoztatom a főzsinórhoz |
![]() Az előke másik végén pedig egy biztos kapocs van, ez sosem nyílik ki! | ![]() Ja, és a főzsinór másik végén ez a szépség van :) – Banax Iris |
Külön bekezdést szánok a Mann’s villantóknak. Az LGeorge nevű kis szerkezet annyira meglepheti a hazai horgászt, hogy elsőre azt sem tudja eldönteni, melyik végén kösse meg… Ezen a körforgón elől van a súly, és mögötte a kanál, így könnyen produkál fejnehéz, előre bukó mozgásokat is, akár a gumihalak. Érdemes észrevennünk az ebben rejlő lehetőségeket! Az LGeorge enyhe behúzás mellett is szépen pörög, miközben bármilyen mélységbe (!) leengedhető. Gyakorlatilag végigpásztázhatjuk vele a fenék közeli zónákat is – persze, ahogyan a gumihalazást, ezt is csónakból végezhetjük a legkényelmesebben. A kis körforgó mellesleg jól dobható, húszas monofillal akár az ötven-hatvan métert is meg lehet dobni vele, nem véletlen tehát, hogy idehaza elsősorban a balin-horgászok fedezték fel maguknak. Arra biztosan zseniális, de nem kell beskatulyázni a kis pörgentyűt… Sokkal több lehetőség van benne!
![]() Mann’s LGeorge – egyelőre szárazon |
Aztán itt van egy igazi feketesügeres csali, a Mann’s Classic Spinner Bait – elég összetett és zavaros a név, nem véletlenül, hiszen nem könnyű nevén szólítani egy ilyen furcsa szerkezetet. Természetesen rögtön ki is próbáltam a cuccot, nem tartottam elképzelhetetlennek, hogy halat is fogok vele. A műcsali két egységből áll: felül egy villantó-sor, míg alul egy szilikon poliputánzat pulzál. Elsőre én is azt kérdeztem, hogy okés, de honnan tudja a csuka, hogy melyik felében van a horog? Mert mi tudjuk, hogy csak az alsóban van, de ha a csuka mellényúl, akkor mi egy üres bevágással maradunk. Nos, mihelyt a műcsalit vízbe engedtem, rögtön felvilágosodtam: a két egység majdnem egyben pulzál, teljesen egyrészesnek tűnik, a villantók mintha be lennének ágyazva a gumi polipba. Kis idő múlva meggyőződhettem, hogy a csuka is egy csalinak látja, nem tudja külön választani. Három halat fogtam egymás után, nem volt egyetlen lemaradásom sem.
![]() Mann’s spinner bait – két részből áll, de egyben mozog | ![]() Talán a kanál izgatta fel… |
![]() Itt jön a következő! |
![]() Inkább mozdulatlan marad, ha már eddig nem tudott elszabadulni |
![]() Az egyes horog jól ül a szájszélben |
Ennyi újdonság mellett már fel sem tűnik, hogy a nagynevű Salmo wobblergyártónk is friss lendülettel hozza ki újításait. Vannak új modellek, és új színek, legszembetűnőbb mégis a hologramos színkód: majdnem minden eddig bevált Salmo modell felpróbálhatta a csillogó ruhát. A hologramos Slider például olyan intenzitással villog, hogy távolról egy rendesebb támolygónak is hihetnénk. Több halat hoz a hologramos műcsali? Nehéz erre egyértelmű választ adni. Vannak helyzetek, amikor a tompább színű műcsalira bátrabban mozdul a ragadozó. Lesz viszont nagyon sok szitu, amikor bármit adnánk egy olyan műcsaliért, amely extraerős vizuális jeleket küld szét, és nagyobb területen is megtalálja a halakat. Ekkor lesz majd igazán hasznos a hologramos Salmo minden darabja!
![]() A Salmo hologramos kollekciója |
![]() Esőben, hóban és fagyban a horgászládám az egyetlen pont a csónakban, ahol biztonságban vannak a dolgaim |
![]() Szétnyitva pedig egy külön szekrény! |
Végül pedig egy különösen praktikus eszközre térnék ki. Engem legalábbis állandóan foglalkoztat az útra vitt horgászfelszerelésem csomagolása. Gyakran utazom, különböző helyzetekben kell oda- és visszajuttatnom a sok sérülékeny holmit. Megannyi szétszakadó táska után, így jutottam el a gigaméretű horgászdobozig, amely ma már a százszázalékos megoldást jelenti számomra. A Ranger Tip 540-es láda nem rekeszelt, hanem belső egyterét én magam rendezhetem be, tetszés szerint: horgászorsók, műcsalis dobozok, fényképező, ruhák, sőt még némi ennivaló és kávé is belefér. Ütésálló, vízálló, és könnyen átlátható benne minden. Egy mozdulattal a csomagtartóból átrakom a csónakba, és mindenem ott van, védett helyen. Hazainduláskor ugyanez visszafelé. Könnyebb az élet így!
Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...
A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll. A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...
A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt. Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...
Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...
Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...
A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...