Megjelent: 2009. augusztus 26. | Forrás: Nagy Levente | Írások
Az egész úgy négy-öt éve kezdődött, mikor először kedvet kaptam a műlegyezéshez… A folyóparton sétálva egy ismeretlen fickóval találkoztam, aki combig állva a vízben legyező felszereléssel „simogatta a vizet".

Pihenésképpen leültem a szembe lévő fűz árnyékába és kivárva a megfelelő pillanatot, hogy ő is észrevegyen, udvariasan köszöntöttem, majd feltettem neki az ilyenkor szokásos kérdést. Ugrik valami? Nem váratott válaszával, botjával mutatta meg, mert néhány dobás után egy kis domolykót vezetett maga elé. Közvetlen, barátságos ember volt, de úgy válogatta össze a szavait, hogy az volt az érzésem füllentett. A mérettel nem volt semmi problémám, de a számok azok messze szaladtak, 40-50 már nem is emlékszem pontosan hány domolykót mondott…

Kiváló legyező és pergető pálya.

Gyakran látni itt legyezőhorgászokat.

Aztán a végén csak kezdtem hinni szavainak, hisz a röpke félóra alatt, míg bevágtam a tízórainak szánt szendvicset és átbeszéltük a folyó felejthetetlen múltját, kilátástalan jövőjét, több domolykót és egy kisebb pért is felemelt legyeivel a felszínre. Nem voltak kapitális halak, de élmény volt figyelni, ahogy az enyhe sodrásban visszatartott rovarutánzatot lenyúlják a felszínről. Azonnal megfertőzött a látvány…

Másnap első dolgom volt, hogy bemenjek a horgászboltba, elhoztam az egyetlen sarokban porosodó legyezőpálcát, hozzá egy orsót és zsinórt, mindenből az egyetlent, ami készleten volt a boltosnál. Legyet is kaptam néhányat… hogy milyet? Fogalmam sem volt róla, jól néztek ki a többi akkor nem számított (nem értettem hozzá és most sem igazán értek)…

Délután már térdig a vízben állva én is „legyeztem", legalábbis próbáltam dobni a legyeket. Ami ezután következett az egy szilveszteri kabaréban is simán megállta volna a helyét. Az első három legyet sikerült úgy elveszteni, hogy még vizet sem értek „szegények", pedig valahol, valaki lelkét tarthatta bennük.
Csattant hátamnál az „ostor" a légy meg sehol…

Úgy két-három órát tartott az egész, és minden volt benne, de hal egy sem. Bogoztam, kötöttem, fára másztam és az égiekhez is intéztem néhány „kedves szót", majd a végén amilyen gyorsan nekifogtam, olyan hamar fel is adtam, sőt a felszerelésen is túladtam.
Azóta eltelt öt kerek esztendő, ami alatt sok új barátság kötettett. Megismertem néhány nagyszerű horgászt, köztük Becási Attila barátomat (ismertebb nevén Beca), akivel az elmúlt időben sokat jártunk együtt horgászni. A szó mindig talál, nem nehéz közös témát találni, hisz ő is szenvedélyes pergető… és legyezik is már több mint három évtizede. De nem csak dobja a legyet, hanem jól is csinálja, van tapasztalat a háta mögött…

Beca barátom, éppen egy pénzes pér társaságában.

Kíméletesen megszabadítja a szúrós bogártól…

…megmutatja a fotómasinának…

… majd óvatosan útjára engedi.

Több alkalommal is mikor együtt pergettünk, előkerült autójából a legyező pálca, néhány saját kötésű légy és a horgászatok végén szinte mindig néhány mutatósabb domolykó és nem ritkán pér is. Nem nehéz egy ilyen ember mellet újra kísértésbe esni!
Mikor elmeséltem legyező múltamat mosolyogva rám nézett és felajánlotta segítségét… Hát így kezdődött újra az egész. Most már nem a saját fejem után mentem, tanácsokra és bíztató szavakra támaszkodva kezdtem újra az egészet.

Csak figyelem, hogy dobja a legyet.

Az első néhány alkalommal (míg a felszerelésre vártam) csak kísérő voltam, figyeltem mit, hogyan csinál. Hogyan közelíti meg a helyeket, hogyan dobja el a legyet, mikor, milyen bogárutánzatot köt a zsinór végére. Közben persze a száját is jártatta (jó értelembe), így folyamatosan szívtam magamba az elméletet.

Aztán egy hét múlva eljött az én időm! Meghozták a felszerelést, kaptam barátomtól néhány saját kötésű műlegyet… végre összeállt a kép, most már csak dobni kellett!

Végre megvan a felszerelés is. VISION 3ZONE: A közép árkategória legyőzhetetlen bajnokai a 3Zone botok. Könnyű és gyors pálcák, mutatós fekete színben, minőségi parafa nyéllel, hozzá egy ET COMPETITION FLY orsó.

Ajándékba kapott műlegyek.

Másnap, a pergető felszerelés otthon maradt, hogy még véletlenül se jusson eszembe feladni.
Első dobások… mit mondjak, büntettem rendesen a vizet. Aztán néhány jó tanács, hogyan tartsam a kezem, hogyan húzzam hátra és hogyan engedjem szabadjára a zsinórt. Néhány óra dobálás után kezdtem megbarátkozni a helyzettel.

Ez már én vagyok…

Ahogy teltek a percek egyre messzebb szállt a légy és egyre csendesebben ért vizet. Halat még egyet sem láttam, de nem is reméltem, hisz keveset tartottam legyemet a vízen. Annyira a dobásokra figyeltem, hogy eszembe sem jutott, tulajdonképpen én horgászom, és ki horgászik az általában halat is akar fogni, vagy legalább remél… hát én akkor nem.
Már azt is sikerként könyveltem el, hogy megúszták a legyek.

Az Első halak Küsz néven mutatkoztak be.

Rég örültem ennyire egy ekkorácska halnak.

De szerencsére a kitartás meghozta gyümölcsét! A nap végére sikerült néhány küszt becsapni és pár domolykó is megnézte alulról a legyet (sajnos csak nézte), de az „igazi" horgászat csak másnap és azután következett.

- folytatása következik -

Kapcsolódó termékek:

Vision 3Zone	Vision Attack
Competition Fly	Drennan Fly