Első horgászat
Megjelent: 2010. március 05. | Forrás: Nagy Levente | Írások


Egy igencsak izgalmas és sikeresnek mondható lékhorgász szezont tudhatok magam mögött, tele szebbnél szebb élményekkel és feledhetetlen emlékekkel. Hideg és hosszú telünk volt, ami jégbe fagyasztott szinte minden álló és folyóvizet így volt hol gyakorolni a horgászat e kevesek által kedvelt módszerét.

Most azonban, lassan kienged a természet, a nappali hőmérséklet már gyakran emelkedik 0 fok fölé így a jég egyre kevesebb helyen marad meg. A horgászoknak is nagyobb százaléka merészkedik már vízpartra és a halak is nagyobb étvággyal nyúlnak már az általuk felkínált csalihoz. Habár a tavasz még mesze, a természet már igyekszik lerázni magáról téli arcképét.
Hát itt az ideje egy új fejezetet nyitni a horgásznaplóban és pontot tenni a téli lékhorgászat végére.


A holtágat még vékony jég borítja...


...a folyó viszont már nyílt vízzel fogad, csak a szélében képződött némi jég az éjszaka. Ez tapasztalatom szerint jó, hisz a halak menedéket keresve behúzódnak a jég alá és onnan várják a víz által szállított táplálékot, ugyanakkor takarásban vagyunk mi horgászok is, kik a vízparton sétálunk


Egy borongós, de viszonylag enyhe februári hajnalon indultam el az idei első felfedező horgászatomra, melynek egyik célja a folyó újra megismerése volt.
Aki gyakran horgászik folyóvízen, az tudja, hogy a tél, a jégzajlás és a tavaszi áradás mindig átformálja a folyó eredeti arculatát.
Az általunk tutinak, jónak tartott helyek, lehet örökre eltűntek, vagy lehet, hogy a halak már nem kedvelik. De ez csöppet sem baj, hisz helyettük mások születnek, melyek új kihívást jelentenek.

A másik ok, amiért vártam ezt a horgászatot az a sarokban pihenő vadonat új horgászbotok látványa. Szemre jól néznek ki, de hogyan viselkednek horgászat, fárasztás közben?
Bízom benne, a halak majd választ adnak kérdéseimre.

Első alkalomra egy, a rövidebb kategóriába tartozó 4 méteres bolognait választottam, melyet Black Spider néven ismerhetnek a horgászok. Hogy mért pont erre esett a választás és mért pont 4 méteres hosszúságban? Először is, szemre ez tetszett a legjobban, másodsorban meg a 4 méteres hosszúság elegendő egy effajta keresgélő horgászatra, mely gyakran jár bokrok, bozótok közti bujkálással.


Hibátlan gyűrűzés.


Műanyagbetétes békazáras orsótartó


IM8 CARBON anyag, keresztszálakkal erősítve.


A bot egy hozzá illő kis, 20-as méretű
5 csapágyas orsót kapott.


Kicsit talán durvának tűnik a 0, 16 mm-es főzsinór, de a körülmények megkövetelik. Gyakran dobunk a jég széléhez ezért a zsinór könnyen elakadhat. Vékonyabb zsinórral túl sok lenne a veszteség!


Az előkezsinórt, azt már jó levékonyítani és
a horog minőségére is figyelni.


Persze egy délelőtt alatt nem lehet bejárni a folyó általam ismert és horgászott szakaszát, de egy bizonyos részét igen és, ami elmarad azt majd egy következő alkalommal, mondjuk holnap vagy holnapután…

Sajnos az előjelek nem voltak biztatóak, hisz a folyó folyamatosan apadt, a szolunáris is üres kockát mutatott és a horgászcimborák se bíztattak semmi jóval.
Persze engem nem lehet, ilyen „mendemondákkal” elriasztani a vízpartról. Ha van időm rá, akkor megyek és kész, írhat bármit a szolunáris, vagy mondhatnak bármit a cimborák…


Csúzlival néhány szem csontit lövök a kiszemelt helyre…


…minél közelebb a jég széléhez, majd utána
engedem a csontival csalizott horgot.


És a második eresztésnél elő is került az első érdeklődő…


…egy domolykó személyében.


Néhány fotó aztán…


Catch & Release.


A horgászat első percei ellentmondásosak voltak, hisz rögtön az első beállónál sikerült akasztani két domolykót, aztán ahogy telt az idő, mégis csak kezdtek beigazolódni a fentiek.
A víz valóban szemmel láthatóan apadt, néhány óra alatt közel 10 centit esett a vízszint.
Talán ennek tudható be, hogy a déli órákat szinte kapás nélkül megúsztam.
Lehet ezúttal John Alden Knightnak volt igaza, ki 1936-ban közzétette az első szolunáris táblázatot, vagy a cimboráim mondtak igazat… nem tudom, a lényeg, hogy alig sikerült néhány kapást kikényszeríteni a folyó lakóitól.
Csak délután kezdtek csipegetni a halak és akkor is csak nagy kényszerrel fogadták el az általam felkínált csalit.


A rövid bot egyik előnye – könnyen
lehet vele a bokrok közt bujkálni.


Mivel merítőt nem hurcoltam magammal és a part is magasan volt a megakasztott halat kénytelen voltam a
partra emelni. Itt jól látszik, hogy milyen szép ívben
görbül a bot és, hogy bírja a terhelést. Hibátlan


Akár ez a domi.


Gyönyörűen szájszélbe akadt a horog.


Néhány apró küsz, vörösszárnyú meg egy éppen méretes domolykó a délutáni eredmény. Tudom a termés nem vastag, de ismét azt kell mondanom elégedetten tértem haza, hisz
új helyeket fedeztem fel, régieket feledtem el és nem utolsósorban alkalmam volt horgászni egy igen kézhez álló és a maga típusában minden igényt kielégítő horgászbottal.
Ajánlom mindenkinek!

Kapcsolódó termékek:


Blackie




ET Black Spider

Maruto

Professional





Finnyás óriások Carp Expert kukoricákkal
Megjelent: 2026. július 22. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért  nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...

Pergetés Wizard Fine Jig Riggel
Megjelent: 2026. július 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll.  A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...

Carp Expert feeder botok tesztje
Megjelent: 2026. július 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt.  Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...

Carp Expert újdonságok - Amiket nyáron nem hagyhatsz otthon
Megjelent: 2026. június 24. | Forrás: Szabó Attila | Írások

Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...

Pergetés Wizard Vertixekkel
Megjelent: 2026. május 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...

Carp Expert Neo bojlik - amikor a tavaszi peca igazán beindul
Megjelent: 2026. március 31. | Forrás: Szabó Attila | Írások

A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...