Az első magazinunk után, amiben érdekes témákat feszegettünk, sok pozitív visszajelzést kaptunk. Természetesen most sem maradunk érdekesség nélkül. Bekukkantunk az 5 éves szülinapját ünneplő Peca Plázába; egy érdekes versenyt is megnézhetünk, ahol ugyanazzal a csalival kellett mindenkinek horgásznia. Ízelítőt kapunk a téli feederezés lehetőségeiről; a Dunán a kősüllők nyomába eredtünk. A mostani jeges időre való tekintettel egy igazi jeges tesztet is készítettünk, illetve a lékipecáról sem feledkeztünk el. A végén természetesen pedig ismét lesz egy kis játék!
Az első játékban Szilárd nyert. Nyereményét hamarosan küldjük az általa kiválasztott partnerboltba! Játszatok velünk most is!
Az ET OUTDOOR EVA csizmák jól állják a jeget
A Peca Pláza születésnapján pörgött a kerék, sok vásárlónk távozott nyereményekkel
Az egy négyzetméterre jutó sztárhorgászok száma pedig vetekedett a kiállításokon megszokottal, sőt
Tartson most is velünk, a premier Január 18-án 20:00-kor kerül adásba, a Fishing and Hunting műsorán, az ismétlést pedig másnap December 19 -én 12:30-as kezdettel láthatjuk. Természetesen csütörtök reggel már itt az Energofish videó galériájában is megtekintetik a műsort.
Forrás: Energoteam
A nyári meleg vizek legkülönlegesebb és legnagyobb vonzerővel bíró természetes csalija a tigrismogyoró. Édes illata és természetes cukortartalma miatt ellenállhatatlan a pontyok és amurok számára. Tavasz végétől és is előszeretettel alkalmaztam a tigrismogyorót a hajszálelőkéimen, több gyönyörű pontyot és amurt köszönhettem neki. Célzott ponty és amurhorgászatom erős bojlis felszereléssel egy sekély vizű, lassú áramlású...
A nyár derekán Pető Gabi csapattársammal, és állandó segítőjével, Karcsival, úgy döntöttünk, hogy összehozunk egy hétköznapi teszthorgászatot. Ismerősöktől, horgászbarátoktól nagyon sok jót hallottunk a Nógrádmarcal községben található Mixi-horgásztóról. Az elmondások alapján kiváló halállománnyal rendelkezik, nem nagy a vízmélysége, viszonylag sok amur él benne és a pontyok átlagmérete is 5 kg körül van. Igaz Gabitól, vagyis Budapesttől és...
Évek óta használom az iBite úszó család különböző típusait, melyek lefedik az úszós horgászat minden területét, legyen az match, rakós vagy spicc botos módszer. Találunk keszegező, pontyozó és rablóhalas típusokat, csúszó és fix változatokat minden szükséges teherbírással. Ennek megfelelően a bot, a távolság, a vízmélység függvényében választok közülük. iBite úszók. Az úszós módszerek közül a legközelebb a match botos...
A hidegfront betörések alkalmával történő pontyhorgászataim a Balatonon máig a legemlékezetesebbek. A légnyomás csökkenését eredményező szelek felkorbácsolják a Balaton vizét, az alsó vízréteg lebegő szemcséi, a felső iszapréteg felkeveredésével szürkévé festett tó vizében vad táplálkozásba kezdenek ilyenkor a pontyok óriási tömegei. Északi szélben, a Badacsony felől érkező orkán sem tántoríthat el a bojlizástól, sőt, a besétálós...
A leggyakoribb vendég a nyári, folyóvízi pergetéseim idején a ragadozó őn, és a süllő, melyekkel a pikkelyesek közül találkozom. Ennek oka kettős, egyrészt belőlük elég szép mennyiséget találhatunk a folyóinkban. Másrészről legtöbbször célirányosan róluk szól a pergetésem. Főként mert megtalálásuk, kapásra csábításuk nem igényel olyan sok időt, mint a szintén pergetve is fogható harcsáké. Ám nekem más okom is volt, hogy elsősorban rájuk...
Ugyan melyikünk fejében nem játszódott már le a gondolat hatalmas amurokkal való küzdelemről. Hát bizony az enyémben vagy ezerszer lepergett már ez a film, ilyen-olyan finisekkel. Hol happy end volt a vége, hol pedig az amurok kerültek ki győztesen kettők csatájából. A júniusi alacsony dunai vízállás és az átlagosnál magasabb, 25 fokos vízhőmérséklet cselekvésre parancsolt, és etetni kezdtem kukoricával a Pest alatti Duna szakasz általam sűrűn látogatott...