Finnyás márnák
Megjelent: 2018. november 12. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Egész évben tartósan alacsony volt a Duna vízállása, egy-egy gyorsan levonuló árhullámtól eltekintve nem különösebben kellett tartani attól, hogy akkora víz lesz, ami lehetetlenné teszi a folyóvízi horgászatot. A budapesti mérce szerinti augusztusi 78 cm már a hajóforgalom jelentős csökkenését eredményezte, Kulcsnál például döbbenetes látványt okozva a folyó közepén megfeneklett és keresztbe állított uszályok mellett száraz mellkassal sétáló emberekkel.

Minden évszakban szép a Duna, de az októberi ruhája a legmutatósabb

A 15 fok alá hűlt kristálytiszta Duna és az egyre apadó víz valljuk be nem túl jó párosítás így októberre nagytestű halakra számítva. Nem a víz hűlése, és nem is az áttetszősége, hanem a folyamatos apadás volt rossz hatással a halak viselkedésére, intenzitására. Október 15-re már 1000 m3 alá csökkent a vízhozam. Ott, ahol korábban csak a százhuszas kosaram állt meg némi talpalást követően, most elegendőnek bizonyult a 80 grammos is. Nemcsak lehűlt, de le is lassult a folyó, a korábban megszokott etetőanyag mennyiségnek a harmadára volt csupán szükségem.

Nem a mennyiség, a minőség számított most. Egy kilónyi Champion River Barbe-hoz egy kiló nehéz földet kevertem

Élő anyagból viszont bőségesen vittem magammal, az egy liternyi „márnakedvenc” csontiból tettem a kosárba minden dobásnál és a horogra is az került

Noha lelassult a folyó, mégis fontos volt a jól tapadó, fenéken dolgozó sötét kaja minden előnyét kihasználni. A River Barbe isteni aromája mellett sok színes apró morzsát tartalmaz, mikrogranulált szemcséje kellőképp nehéz, pont ott fejti ki a hatását, ahol arra nekünk a legnagyobb szükségünk van.

Jó tapadó, mégis könnyen bontó etetőanyag rakós botos pecához, folyóvízi feederezéshez egyaránt

A szokásosnál nagyobb figyelemmel mértem ki a meghorgászni kívánt távot, hiszen most ott ültem, ahol korábban a végszerelékem volt! Megéri kényes gonddal feltérképezni egy szál ólommal az előttünk elterülő medret, keresni a töréseket, behatárolni egy-egy vízben elterülő nagyobb szikla pozícióját.

Az alacsony, egyre apadó vízállás beljebb ugrasztotta a jó halat is, a 25 méteres sávot minimumnak tekintettem, közelebb nem remélhettem márnát!

3,90-es Elite feederemmel a megszokott módon kiakasztott zsinórral szórtam meg a pályát 5-6 kosárnyi kajával alapozásnak, majd hosszú, méteres előkét kötöttem 10-es Maruto horoggal, azon 6 darab csontival. Az alattam horgászó fiam pillekönnyű, háromkilencvenes Finessa-ját csak 70 grammos tányérólommal terheltem, 16-os előkéjén 16-os horog volt kettő (!) szem csontival, természetesen kereső céllal bevetve. Vele az etetésem alatt szöszmötölő jó halak megfogása volt a cél!

Kettőnél is több óra telt el tétlenül, kapás nélkül. Aztán a Finessát lecsavarta valami a bottartóról

Alulról jött a hal, de csak piszmogott, nem akart enni. A csonticsokor helyett a finomított cucc kellett a hármas márnának is!

10 évesen nem pózoltam ekkora márnával, igaz, Finessám sem volt

Még véletlenül se nevezhető az ET. Finessa Carp feederbot folyóvízinek, mégis amit művelt, ahogy dolgozott a márna alatt, azt egészen elképesztő volt látni és érezni. Karikában hajlott a 3,90-es bot, de centiről centire hozta közelebb a sodrásba feszülő izomkolosszust, átadva annak minden mozzanatát, lüktetését, irányváltását.

A Finessán alkalmazott folyóvízi szerelékem: 70 grammos tányérólom, amely stabilan fogja a talajt, a főzsinór utolsó arasznyi szakasza sodorva, hogy gubancgátló módjára eltartsa dobáskor a hosszú előkét

Kapás nélkül szemléltem tehát az alattam pár méterrel zajló eseményeket. Míg a hajszálpontos etetésem nem adott halat, addig fiam a leheletfinom márnás szerkójával ötöt (!) fogott az etetés alatt tanyázó, de intenzív táplálkozásra nem bírható márnák közül. És meg kell jegyeznem, egyik sem volt kettő kiló alatti! Váltottam hát, a kosarat könnyebb ólomra cseréltem, zsinóromat kivettem a klipszből, hogy az etetés alá pár méterre nézzek én is.

Az etetett táv pontos helyét filccel jelöltem meg a zsinóron, hogy oda bármikor visszataláljak

Annak érdekében, hogy tökéletesen lássuk a jelölést a zsinóron, érdemes pár dobás után újra festeni a jelet a feeder boton lévő sok-sok gyűrű koptató hatása miatt

Ahogy az etetés alá dobtam méterekkel a lefinomított szerelékemet, márna jelentkezett a kettő szem csontimra

Ha étvágyuknál vannak, pont így állnak be a márnák az etetés sávjára, sok éles, valamint testkapással jelezve jelenlétüket. De ez ma teljelen más képet festett!

Kevés a víz a mederben, nincs „nyomása” a Dunának, hamar beáll a szerelék

Egy „eltévedt” uszály kísérti a sorsot maga ellen. Még halad, de ki tudja hol lesz a végállomás…

Kristálytiszta víz, mintha akváriumban horgásznánk. A délután második felétől felgyorsultak az események

Tagadni sem lehet, hogy az én márnám kisebb. De legalább jobban kihúzta magát a kamera előtt

A szerencse forgandó, mondják…Most már tudom, hogy a majdnem betlibe fulladt horgászat az utóbbi időszak legtanulságosabb tapasztalatát eredményezte! Nincsenek titkok, csak horgászni kell! Irány a Duna, márnára fel!

Forrás: Halmos Mihály

MARUTO 9411-BN HOROG
750 Ft
Finnyás óriások Carp Expert kukoricákkal
Megjelent: 2026. július 22. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért  nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...

Pergetés Wizard Fine Jig Riggel
Megjelent: 2026. július 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll.  A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...

Carp Expert feeder botok tesztje
Megjelent: 2026. július 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt.  Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...

Carp Expert újdonságok - Amiket nyáron nem hagyhatsz otthon
Megjelent: 2026. június 24. | Forrás: Szabó Attila | Írások

Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...

Pergetés Wizard Vertixekkel
Megjelent: 2026. május 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...

Carp Expert Neo bojlik - amikor a tavaszi peca igazán beindul
Megjelent: 2026. március 31. | Forrás: Szabó Attila | Írások

A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...