Finom meccses nosztalgia
Megjelent: 2011. június 06. | Forrás: Sztahovits Péter - Fotók Faith Tímea | Írások
Régebben, mikor még a matchbotos peca volt számomra a favorit, volt két kedvenc horgászbotom. Karakterre hasonlítottak egymásra, mindkettő igen lágy, már-már „taknyos" bot volt, 10gr dobósúllyal. Igazi, angolos dévéres pálcák voltak ezek, melyekkel sok szép emléket gyűjtöttem mind a versenyeken, mind a hétköznapi horgászatokon egyaránt. 14-es, 12-es főzsinórt használtam hosszájuk és többnyire kőnnyű, test nélküli waggler úszókat. Amellett, hogy a rugalmas bottestnek köszönhetően a puha szájú dévéreket is megtartották az egészen apró horgok ellenére, a vékony 0,10-es, 0,08-as előkékkel a közben beugró pontyokat is ki lehetett fárasztani velük. Micsoda élmény is volt az...?!


Igényes, szép megjelenésű karcsú pálca

Bizony régen horgásztam már így, de a hirtelen feltörő emlékeknek nem tudtam megálljt parancsolni. Persze ezek a botok már nincsenek meg, így hát egy új pálca került csatasorba, amely akcióját tekintve a régiek kísérteties mása. Az Energoteam Slider Matchet vittem magammal a kesztölci tóra, hogy a süllőtilalomból hátramaradt napokban egy kicsit felkorbácsoljam magamban a múlt kedves emlékeit.
Barátaim nagy dévérekről, compókról és pontyok tömkelegéről meséltek, melyek közül leginkább a compó indította be a fantáziámat. Nagyon régen nem volt már hozzájuk szerencsém, pedig a békéshalak közül talán őket kedvelem leginkább.


Szépen megmunkált stucnis toldások


A speciális orsórögzítő szabadon csúsztatható
a bot nyelén előre-hátra, ahogy a horgásznak kényelmes. A Fighter match zsinórképe
tökéletes, a fék pedig remekül vizsgázott.

Új tó, még épülőben,
de hamarosan az
utolsó simításokkal
is elkészülnek


Eltökélt szándékom volt, ha lakik ilyen jószág a vízben, megpróbálok fogni legalább egyet! Persze a tó keszegállományát sem hagytam figyelmen kívül. A szerelést is ennek megfelelően állítottam össze. A finom pálcára egy hozzá illő 30-as Energoteam Fighter Match orsó került, rajta 0,14-es Power Waggler főzsinórral. Ezúttal egy karbon antennás 9 grammos Cralusso Velence úszót szereltem fel, ami figyelembe véve a bot 8gr-os dobósúlyát határesetnek mondható, de nem volt vele gond. Tökéletesen lehetett vele dobni, nagy távolságra, pontosan. Próbaképpen feltettem pár dobás erejéig egy 11gr-os változatot is, és az sem okozott problémát. A súlyozást,amely 4db BB-s sörétből állt, figyelembe véve az igen erős oldal szelet, végül egybe húztam.


A megbízható zsinór elengedhetetlen, ha finompecáról van szó


Az első, és egyetlen dévér

Típus bodorka


Az előke 0,12-es ET Specialist Bream volt, rajta 14-es Drennan Carbon Match horoggal. Bár a bot elbírt volna vékonyabb előkét is, a várt pontyok miatt úgy döntöttem nem megyek 12-esnél lejjebb. A bekevert kaját, ami Tímár keverékekből állt, körülbelül 30 méterre csúzliztam be, majd két szál vékony igazi kis vörös trágyagilisztával a horgomon vártam az első kapást. Azért indítottam ezzel a csalival, mert egyaránt szereti a nagy dévér és a compó is, a horgomon pedig mindkettőt szívesen láttam volna. Az első jelentkező a teljes karbon antennát kitolta a vízből, majd bevágás után lomha ellenállásából, no meg persze jellegzetes kapásából már sejtettem, dévérrel lesz dolgom. Hamarosan a merítő fölé vezethettem az ugyan nem kapitális, de termetesnek mondható jószágot.


Egy a nagyjából


Dolgozik a bot


Bevallom, dörzsölni kezdtem a tenyerem és arcomra kiült a vigyor, gondolván, ha ilyen hamar sikerült egyet elcsípni, akkor biztosan sorban állnak az etetésemen a horgom után epekedve. Nem így lett... Kapásom ugyan gyakran volt, de ekkora dévhal a nap folyamán több nem tette tiszteletét. Nem úgy a tenyeres bodorkák, amikből rengeteg akadt a vízben. Leginkább a csonticsokrot favorizálták, de a gilisztát, sőt a kukoricát sem vetették meg. Igaz a lágy bottal őket is élmény volt fogdosni, de fárasztani való halakra fájt a fogam. Kőzülük is főként compóra!


Doktor hal megérkezett...


A doktorhalak kedvence, egy szem csemegekukorica-egy szál giliszta szendvics került az apró kampóra. Kivételesen a bodorkák is békét hagytak nekem, és pár perc csend után lassan elmerült az úszó. A lendületes bevágás után a Slider végre szép ívet vett fel. Jobb hal akadt a horogra! Azt éreztem, hogy nem ponty, mert annyira azért nem volt erős, de egy dévérnél jóval fürgébben védekezett. Gyanítottam, hogy a hőn áhított kedvencem lesz az, s amint áttörte zöldes csillogó teste a víztükört, már bizonyossá vált, compóhoz van szerencsém!


...Majd távozik


Nem volt ugyan hatalmas, de compó, és kifejezetten a neki szánt csalikombinációra! Újra tűztem a horgot majd az etetésre küldtem az úszót, bízván egy újabb doktorhal jelentkezésében, de akárcsak a dévér, a compók is cserben hagytak egy időre. A bodorkák persze továbbra is cibálták az úszót, viszont be-becsúszott közülük is egy-két termetesebb darab. -Próbáljunk rá megint a dévérekre!, gondoltam majd két szál gilisztával újratáraztam a felszerelést. Időközben egyre jobban feltámadt a szél. Ilyen helyzetben felértékelődük a jól merülő főzsinór.


Harcosabb ellenfél
görbíti a Slider Matchet


Na még egy kicsit...

A tesztalany


Bedobás után a botspiccet a víz alá dugtam, majd néhány gyors tekerés után hirtelen felrántottam a vízből. Ha minden klappol, ilyenkor egy rendes zsinórnak merülnie kell, a szerelék pedig tovább marad az etetésen, mivel nem sodródik el olyan könnyedén. Szél ide vagy oda, hamarosan egy merülős kapásnál újra karikában maradt a bot és egy eleven erő elindult oldalra. Dévérkeszegtől meglepő mutatványnak gondolnám... Igazi tesztalany akadt a horgomra!


Pózolunk egy kicsit


Újabb compó


Végre kideríthettem milyen tartalékok rejlenek a botban, a bő két kilós ponty ugyanis igen hevesen védekezett. A pálca első fele lágyan nyúlt utána, de aztán igen erősen felkeményedett. Hamar sikerült kitapasztalni az erejét és éreztem, bátran húzhatom jobban a halat, a botnak nem okoz problémát. A fék is remekül dolgozott, s köszönhetően a harciféknek, időben tudtam lazítani rajta, hogy ki tudjon szaladni a hal, ha szeretne. A stég előtt még megdolgoztatta a felszerelést, de végül nem kerülhette el a merítőhálót. Szép, egészséges tőponty volt, szája sarkában a remekül akadt apró horoggal. A finom szereléssel remek passzió volt kifárasztása.


Mond szépen, hogy ááá...


Nem kezet akarok fogni vele, csak elengedtem...


Persze ha csak kukoricát raktam fel, nem jelentkeztek a bajszosok... Tűztem hát megint két vöröset, amit egy újabb compó hörpintett fel. Még néhány apró keszeg borzolta a kedélyeim, de a továbbiakban izmosabb hal már nem tévedt felém. Vagy éppen tévedni tévedt, csak a horgomra nem támadt ingerenciája... Összességében remek horgászat volt! Szerettem volna fogni egy termetesebb dévért, és sikerült! Szerettem volna fogni egy compót, ami szintén teljesült. Ponty is akadt, tehát ez is pipa! Mit kívánhatnék még? Talán leginkább görbülő meccsbotot mindenkinek!

ZSINÓR ET POWER WAGGLER 150M
660 Ft
A téli RSD pontyai
Megjelent: 2026. január 15. | Forrás: Skultéti László | Írások

A gyönyörű napsütés ellenére csípős hideg idő fogad, mikor kiérek a kikötőbe és bár csupán néhány méterre parkolom le autómat tőle, a lebukni készülő nap sugaraitól mégsem látom a csónakom. Különleges alkalom a mai, hiszen ebben az évben ez az utolsó. A Ráckevei (Soroksári)-Duna horgászai körében jól ismert és a legkevésbé sem várt évente ismétlődő esemény, amikor december első napjától általános horgászati tilalom lép életbe 20:00 és...

Chilis őszi bajszosok
Megjelent: 2025. november 27. | Forrás: Heincz András | Írások

Itt van az ősz, itt van újra, halat fogni kell nekem. A pontyok is lényegében szinte minden evők, érdeklődőek, az újdonságra felfigyelnek, de a koruk előrehaladtával egyre tapasztaltabbak rafináltabbak és óvatosabbak lesznek. A Chilis ízekkel a hideg beálltával is jó eséllyel járhatunk túl bajszos barátainkon. Természetesen a túra oszlopos részét képezi a MAX szériás bot, kapásjelző és orsó. Viszont mostanában elég sokat horgásztam finom szerelékkel,...

A budapesti jász
Megjelent: 2025. november 20. | Forrás: Ország Bálint | Írások

Akár hiszitek, akár nem, hazánk legnagyobb folyóján a Dunán ezelőtt még sosem pergettem, pedig rengetegszer vonatoztam át a nagy folyó felett, és sokszor tervezgettem a fővárosban horgászatot, de eddig ez valahogy sosem jött össze. Október utolsó napján aztán végre rászántam magam a túrára, és minimál felszereléssel elindultam meghódítani az Öreg Hölgyet... Na persze most megvolt a motivációm, hogy útra keljek, hiszen unokatestvérem csodaszép halak...

Az igazi hosszúpuska - Distance Method Feeder
Megjelent: 2025. november 06. | Forrás: Heincz András | Írások

Vannak az általam sokat használt kistavas 270-330 centis rövidebb botok no meg az általános és nagyobb távokon is bevethető 360-390-es parittyázók…aztán összetalálkozom egy 420-as bombázóval, amitől szinte leesik az állam... kipróbáltam a CXP Distance Method ’’hosszúpuskát”! Több okból sem szoktak a kezemben ilyen méretek landolni. Egyrészt az általam pecázott helyek és távolságok elérhetőek a rövidebb variánsokkal, másrészt a 175 centimhez...

Őszi balinok
Megjelent: 2025. október 30. | Forrás: Ország Bálint | Írások

Mióta elköltöztem Szegedről, az élő Tisza mellől, azóta nem volt szerencsém vizeink ezüstnyilához, a balinhoz. Azonban a szeptemberi, októberi gázolós horgászatom alkalmával több rablásra lettem figyelmes, ezért a domolykós wobblereket gyakran cseréltem őnös csalikra. Mivel a kristálytiszta vízben wobblerekkel nem sikerült kapást elérnem, ezért más megoldás után kellett néznem, hogy tudjak néhányat fogni az őszi balinok közül... Sajnos az említett...

Balatoni pontyozás, őszi esélyek
Megjelent: 2025. október 23. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember közepére a csökkenő balatoni forgatag újra lehetővé tette, hogy üldözőbe vegyem partról bojlis felszerelésemmel a pontyokat. Nemcsak a 17 fokosra hűlt víz, hanem a 60 millió köbméternyire becsült vízhiány is gondoskodott arról, hogy kevesebb legyen a vízpartot látogató fürdőző és turista. Balatonboglár egyik szabadstrandja mellé telepedve meglepődve tapasztaltam, hogy hogy alig van horgász, a vizen csak néhány SUP és vitorlás...