Sokszor nagyobb örömet okoz egy ilyen sügér,mint egy hármas ponty

Vegyük csak például a Sajót, amiről már annyit cikkeztem, hogy egy komolyabb könyvet is meg lehetne tölteni vele. Mégis, annyira változatos ez a szépséges kis folyócska, hogy soha nem írtam két hasonló élményről. Változatos, rapszodikus az egész lénye, húsz-ötvenméterenként váltogatja a szinttájakat, gödröket, langókat, máshol a jókora süllőtartás mellett öblös víz rohan, amit egy ígéretes padka lassít le, s egy jókora visszaforgás szélén balin, domolykó, márna les prédára egymás mellett. Annyi variációt rejt magában, hogy szinte százméterenként végig lehet próbálni a pergető táska egész tartalmát. Mély vízen csuka les ádáz szemekkel, vagy akár harcsa is ólálkodhat. Elő a gumihallal! Két ütés, de nem veszi rendesen szájba. Cseréljük hát le Zipperre. Vagy csatoljunk fel egy fürge Hornetet. Akár támolygó is szóba jöhet. De nini, a sodrásban látványosat rabolt egy éhes, mohó őnhal. No, akkor bizony ide a Thrill kell! Nicsak, a padka szélén már harmadszor pörsenek szét a kishalak a domolykók elől. Tegyük próbára a Tinyiket?

Süllő a naplementében

Sokszor ezek kétpercenként lejátszódnak. A bőség zavara bizony nem ritka dolog pergetés közben, vadvízen. S a dolgok szépségét az adja meg igazán, hogy legtöbbször egy-két belenyúláson kívül semmi sem történik. Rabol a hal, látványosan mutogatja éhségét, de a horgunkat az istennek sem hajlandó felvenni. Ha a kezemben lenne annyi ezer forintos bankjegy, ahányszor tapasztaltam felborulnia papírformát, bizony nem lennének anyagi gondjaim…

Sekély, kavicsos partszakaszon rabolt ez a siheder domi

Másik kedvenc vizem a Nyugati-főcsatorna. Nádas, gyékényes borítja partjait mindkét oldalon, s a kiszélesedő szakaszokon némi uszadéksziget is képződik. Jobb napokon annyi csukát ad, hogy egész életre való élményt szerez a délutáni peca. Elmondhatatlan dolog halkan surranni a lapos fenekű csónakkal, miközben szinte minden jól irányzott dobásban benne van a fárasztás élménye. Persze, ehhez szükségeltetik némi rutin, hiszen a csalinak szinte centire pontosan kell vízbe hullania, különben a nádszél, gyökérzet, vagy töklevél bosszantóan magához ragasztja a horgot.

Süllőteríték

Ilyenkor a csuka is azonnal kiugrik, s három-négy elrontott dobást követve az egész területen bottal üthetjük a rablók nyomait. Itt ismerszik meg igazán a horgász! Aki még nem képes szinte hibátlanul kezelni a felszerelést, vagy csak egyszer választ rossz csalit, kimondottan pokollá változtathatja a horgászatot. Talán nem véletlen, hogy manapság annyian járnak a nyírt füves, gondosan metszett fák árnyékában nyugvó rendszeresen telepített maszek vizekre egy kis pergető élményért. Mégiscsak könnyebb ott megfogni a halat, ahol minden tíz négyzetméterre jut egy, és elég egyhelyben maradni órákig, hogy fogjunk tíz-húsz csukát. Hogy ez a mesterkélt hazug álom mennyire távol áll tőlem, azt inkább meg sem kísérlem elmondani.

Nem csak mély vízen van esély süllőre

Ki tudja, hány olyan apró patak van, melyek mellett a horgászok döntő többsége úgy megy el, hogy szinte észre sem veszi. Vagy ha tudomást is szerez létezéséről, nem tulajdonít neki semmilyen jelentőséget. Azonban, egyik-másik ilyen kicsi patakocska néha igen komoly meglepetést tud okozni. Sokuk ugyanis tisztességes mélységgel rendelkezik, annak ellenére, hogy ezt távolról gyanítani sem lehet. Meg sem tudnám számolni, hány olyan kicsi kiöntést találtam, ahol épp csak vánszorgott a víz. Tetejét egészen benőtték a növények, jóformán a víz nem is látszott rajta. Avatatlan szem azt hihette volna, hogy egy kisebb mocsár az csupán, ami egy áradás után visszamaradt.

A Thrill dupla sikere

Csak a növényzetet kellett kissé megkotornom egy hosszú, ágas végű karóval, hogy rájöjjek: Nem csak hogy víz van benne, nem csupán mozog, de a mélysége is mintegy másfél méter. Beletelt néhány órányi izzadásba amíg egy pergetni alkalmas szakaszt varázsoltam rajta, de megérte. Mire leülepedett az általam felkavart víz, közel húsz csukát pergettem ki belőle. Ráadásul egyik sem volt méret alatt! Azóta is számon tartok néhány ilyen titkos kis helyet, amit a legnagyobb ínségekben felkeresek, s araszról araszra kúszva lopakodom a partján, hogy becsapjam a szemfüles csukákat. Mert itt bizony az a szabály van érvényben, hogy ahány dobás, annyi csuka! Igaz, hogy sokszor két dobás közt tíz perc is eltelik, ehhez pedig hat-nyolc métert kell lopakodni a legnagyobb gazban, teljes csendben, de ez az, ami az igazi szépségét megadja!

Madárral, cserkelés közben

Semmi nem pótolhatja azt a hangulatot, amikor saját tapasztalatunkból és állhatatosságunkból eredően sikerül a legnehezebb pályákon úgy megfogni a halat, hogy mások fejében meg sem fordulna a horgászat gondolata. El nem lehet mondani, milyen ódon elemeli a fogás élményét az a tény, hogy a természet által alkotott legvadabb, legnehezebb körülmények közt sikerül becsapni őket. Mellette természetesen az sem mellékes, hogy olyan látványban lehet részünk, amit sehol másutt nem élhetünk át. Tavakon, pláne azokon a helyeken, ahol a fűszálak magasságára is komoly figyelmet fordítanak, aligha lehet részünk hasonlóban. Az általam ecsetelt helyeken szükség van egy kis kalandvágyra, állóképességre, hogy a legelrejtettebb zugokat is bejárjuk.

Gyors vizeken

Ha ígéretes pályát találunk, kell egy kis rutin, hogy meglássuk a halat, ami épp egy zsombék alatt, vagy egy rög, tuskó, vagy gyökerek által keltett pici langóban lapul. S ha már megláttuk, ismét kell nem kevés tudás, hogy kiválasszuk a megfelelő csalit, amit valószínűleg csak egyszer tudunk megvezetni, így értelemszerűen elsőre pontosan kell dobnunk. Ha mindez összejön, sikerülhet átélnünk a fogás élményét. Azonban, ha csupán egyetlen dolog is hibádzik, csalódottan kulloghatunk el az amúgy halat rejtő helyről. Nos, ez az, amire azt mondom: A horgászatnak is vannak fokozatai! Ahogyan én is szeretek boxolni. Meg Naseem Hamed is…