Évek óta kacérkodok a pergetéssel, de igazán sose merültem bele. Talán ez betudható annak, hogy tavasztól őszig a Dunán, és egyéb helyeken a keszegeket, pontyokat, amurokat hajkurászom rakós és matchbotjaimmal. Aztán amint beköszönt a tél, csak bambulok ki a fejemből nagyokat sóhajtozva. Számolom a napokat, lesem a naptárat, mennyit kell még aludni a tavaszi felmelegedésig. Idáig én is úgy voltam a horgászattal, mint a medve, téli álmot aludtam. Álmomban nagy pontyokat fárasztottam dézsányi keszeget fogtam.


Az év első meglepetése

De most minden megváltozott. Pásztor István barátom felrázott téli szendergésemből. Nincs mese, menni kell. Addig duruzsolt a fülembe szebbnél szebb téli történeteket, hogy végül én is kötélnek álltam. Félretéve kényelmet és meggyőződést, elsöpörve az évek alatt bevésődött rossz beidegződést, vállamra vettem pergetőtáskámat, kivettem a sarokból és leporoltam pergetőbotomat. Eldöntöttem, hogy téli pergetőhorgászt képezek magamból. Isten és a király nevében.(mondaná ezt a négy muskétás) Kicsit később már a Duna víztükrét széthasítva robogtam csónakommal a számomra jónak tűnő hely felé.

Életemben ez a második gumihalas horgásznapom. Teljesen sötét vagyok hozzá, de egyszer ezt is el kell kezdeni valahogy. Senki nem az édesanyja hasában tanulja meg fortélyait. Vakon álltam be egy sóderzátony mellé és elkezdtem dobálni. Igazán nem is éreztem a csalit. Elég sok idő kellet ahhoz, hogy valami sejtésem legyen arról, hogy hol is járhat vajon. István tanácsa: "A fenék felett tíz centivel húzd!" Jó vicc, de azért koncentráltam erősen. Mondanom se kell, az első nap eredménytelenül zárult. Legalább is halügyileg. Mert azért nem mentem haza üres kézzel. Olasz vadászok irtották a vízi vadakat és egy szerencsétlen, szárnyon lőtt vadlibát hozott a víz. Kis kergetőzés után sikerült megfogni. Nem sok volt már vissza neki. Mint később kiderült, a mája is sérült. Szóval másnap rántott süllő helyett vadlúd pörkölt lett az ebéd. Hát az se volt rossz elhihetik nekem. A következő alkalom se váratott magára sokáig. Egyrészt az olaszok kisebb háborút vívtak lenn a parton. Bíztam benne, hogy megint szerencsém lesz. Másrészről pedig jó lett volna már fogni egy téli gumis halat.


A partról is meg kellett próbálni

-Ja, azt el is felejtettem mondani. Első alkalommal - mikor gumihallal dobtam évekkel ezelőtt -, egy augusztusi délutánon egy hat kilós harcsa vesztett rajta. Nagy véletlen volt.


A téli gumihalazáshoz nincs szükség sok cuccra

– Hideg nap volt a következő. Vastagon felöltözve cuccoztam ladikomba. A tejfehér ködbe burkolózott Duna hátán nagyon lassan és óvatosan mentem. Szinte semmit nem láttam magam előtt. Nem igazán volt kedvem összemérni az erőmet egy uszállyal. Kicsit remegett is a szám széle emiatt. De szerencsére minden baj nélkül elértem horgászhelyemet. Egy parttal párhuzamos kövezést, aminek a Duna felőli részét megkotorták, sőt egy helyen mély gödröt alakítottak ki.


Íme a felszerelés

A bot E.T Spin Blade 30-80 grammos pálca huszonnégyes fonottal. A viszonylag nagy gumihalhoz, ami egy neonzöld Delalande Blinker volt, az erős sodrás miatt huszonöt grammos Eagle Claw fejet tettem fel bízva abban, hogy így feneket fog, és azon a bűvös tíz centin tudom húzni. A gumihal jól veretett, magam elé engedtem a folyásba, ahol csábítóan riszálta farkát.

Nem látni messze...

...mégis szép a táj

Nagyon lágy anyagú plasztik csali. Módszeresen kezdtem a fenék feltérképezését. Viszonylag hosszú volt a kövezés. Ezért tíz-húsz dobás után mindig lejjebb csorogtam tíz-tizenöt métert, ahol újra leeresztettem a horgonyt és kezdtem a fenék letapogatását elölről. Néha a part felé dobtam és úgy vezettem magam felé a csalit.

Ilyen amikor már nagyon hideg kezd lenni

A spiccgyűrű eljegesedése könnyen a hal elvesztéséhez vezet

Érezve, hogy a fenéken neki-nekikoppan a köveknek. Máskor pedig a meder felé dobva vontattam magam felé. Sajna, nem sok eredménnyel. Negyedik, vagy ötödik helyváltoztatás és a ki tudja hányadik dobást követően, csaliváltás mellett döntöttem. Egy kisebb fejet és egy kisebb twistert tettem fel. Megmondom őszintén, ezt már végső elkeseredésemben és tanácstalanságomban tettem A játék kezdődött elölről, de a várt eredmény még mingig elmaradt. Ekkor jött egy hajó.


Szájba fogott téli harcsa. Idáig én sem hittem el.

A nagy köd miatt nem láttam hogy mekkora, és azt se tudtam mennyire fog távol, vagy közel (ez a rosszabbik variáció) elhúzni előttem,.ezért a kikötés mellett döntöttem. A part homokos-sóderes volt, viszonylag sekély, de néhány méter után a kotrásnak köszönhetően elég nagyot tört. A hajó elvonulásáig egy örvénylő, mély, köves részt dobtam meg a csónak farából. Az erős folyás csak lassan engedte lesüllyedni a csalit, majd minimális emelésre is elég jól felnyomta. Az ötödik ilyen emelés közben elnehezedett a szerelék, majd.kicsit elvesztettem a kontaktust a csalival. Olyan érzésem volt, mintha uszadékot fogtam volna.


Szépen, szabályosan akadt

Óvatosan beleemeltem és rúgást éreztem a zsinór végén. Annyira nem számítottam már halra, hogy ijedtemben kis híján kiestem a csónakból. Itt is látszik a rutin és a tapasztalat teljes hiánya. Ereztem a súlyt, de semmi komoly ellenállás nem volt. Érzetre olyan volt, mintha egy mosogatórongyot húztam volna. Mivel a csónak orra a parton volt, így könnyen ki tudtam lépni belőle a partra. Ismeretlen ellenfelemet már így tereltem a part felé. Lövésem sem volt mi lehet az. Süllőnek nagyon inaktív. Csukának pláne. Akkor….? Harcsa!!!


Harcsa a havon - ritkaságba menő látvány

Csodálkoztam rá meglepetten. Erre nem számítottam. Télvíz idején, röpködő mínuszokban egy kétkilós harcsa vesztett rajta szilikon csalimon. Alig akartam hinni a szememnek. Most ezúton kérek elnézés azoktól, akiket gondolataimban gereblyéző rabsicoknak bélyegeztem a szabályosan fogott téli harcsák miatt. Ezek szerint tényleg működik. Bár nem hinném, hogy nagyon jellemző lenne. A horog a szája sarkába akadt a bajusza tövébe. Ahogy a nagykönyven meg van írva. Úgy tűnik, én harcsára vagyok beállítva. A legelképesztőbb, legextrémebb időben fogom meg őket.(nyár, verőfény 30 fok és tél, zima, fagy, mínusz két fok). Gyorsan lefényképeztem nem mindennapi zsákmányomat és visszaadtam szabadságát.


Hamarosan visszamehet

Az egyre sűrűsödő köd miatt úgy döntöttem, hogy hazafelé veszem az irányt. Jobb nem kísérteni a sorsot. Szinte alapjáraton ketyegett a motor végig az úton. Kerülgettem az uszadék fákat és a jégtáblákat. Nagy megkönnyebbülés volt, amikor végre kikötöttem. Fogás ide vagy oda, ekkora ködben többet nem megyek vízre, határoztam el magamban. Persze, mire felértem a Dunapartról, már teljesen más színben láttam a világot. A következő horgászatot terveztem, bízva abban, hogy végre süllőt is sikerül fognom gumihallal.