A füstölt hal mennyei illata nemcsak engem, de a szűkebb és tágabb környezetemben élőket is rabul ejtette hosszú évek óta. Voltak, akik személyesen győződtek meg róla, de volt olyan is, aki szájhagyomány útján kóstolt bele a halfüstölés megunhatatlan ízvilágába. Ami különösen jó benne, az az, hogy akár az elkészített pisztránggal kedveskedünk valakinek, vagy akár magával a halfüstölővel ajándékozzuk meg szeretteinket, egyszerűen nem tudunk mellé lőni vele. A várt hatás és széles mosoly nem maradhat el!
Saját halfüstölőmet pontosan négy éve kaptam, és nagyon hamar ráéreztem a praktikáira, úgy voltam vele, hogy ezt bizony nekem találták ki. Imádván a füstölt halat, sokat használtam, a legtöbbször pisztráng, vagy makréla füstölődött benne bronzszínűre.
Hideg téli napokon van a legmeghittebb hangulat hozzá, ilyenkor bizony a borókás-bükkfás füst illata járja át a kertet, az udvart.
Megesik, hogy magam fogom meg, de azért az esetek kilencven valahány százalékában a szupermarketek polcairól viszem haza a konyhakész szivárványosokat.
A füstölni kívánt halakat - ha időnk engedi - páclében hagyjuk állni egy teljes éjszakát, ha viszont sürgősen kell valami maradandót alkotnunk, akkor is legalább 1-2 órára tegyük pisztrángjainkat a hűtőbe szunnyadni, miután valami jóféle fűszersóval nyakon szórtuk őket.
Nem vagyok egy nagy kísérletező, szeretek biztosra menni. A bolti fűszersót azonban szeretem tovább turbósítani…
… így a négyféle borsválogatást tartalmazó fűszermalomból őrlök hozzá frissen egy keveset, melyet utána jól összekeverek.
Ezzel a borsos fűszersóval dörzsölöm be a füstre szánt halakat, kívül enyhén …
… de belül jó alaposan, a maximális ízhatás kedvéért.
Fontos megemlíteni, hogy sózás előtt minden egyes halat konyhai kéztörlő segítségével gondosan áttörlök, az idő közben kicsapódó vizet leitatom, hogy a füstölés végéig a halak a lehető legszárazabbak maradjanak. Ehhez mindenekelőtt természetesen friss alapanyag kell. Nem szeretem, és látványnak sem kívánatos a nedvességtől tocsogó füstölt hal.
A meleg füstöléshez előkészített, gondosan áttörölt és sóval ízesített pisztrángok.
Sokat látott, régi fényét elvesztett, de máig remek ételeket varázsolni képes füstölőm, és az elmaradhatatlan bükkfa fűrészpor.
A dupla rács és a zsírfogó lemez eltávolítása után a készülék legalján található kimélyített részbe szúrjunk másfél-kettő csapott evőkanálnyi fűrészport.
Fontos, hogy csak ezt az ovális alakú mély részt fedje a fűrészpor, ugyanis alatta fognak dolgozni a lángok, ott a legnagyobb a hőtermelés!
Ezt követően a zsírfelfogó lapot helyezzük vissza …
… majd a dupla grillrácsot, mely milliméter pontosan bele kell hogy illeszkedjen a füstölő keretébe.
A hőhatásért, a meleg füstért feleős égőket töltsük fel denaturált szesszel …
… de nagyon figyeljünk rá, hogy csak a hálós részig érjen a nafta szintje, ez adja meg ugyanis az optimális füstölés idejét!
Következhet a szeszégők begyújtása, majd, ha oldalról a gyufával benyúlva végeztünk, a lyukak nyílásait nyugodtan csökkentsük a felére, így is bőven elég oxigént kapnak az optimális égéshez.
Halainkat a felső grillrácsra helyezzük szépen elosztva, egymás mellett és között helyet hagyva a forró levegő szabad áramlásának.
Az egyenletes meleg biztosítása, a hőveszteség minimálisra csökkentésének érdekében lényeges, hogy a füstölő fedelét a készülék két végén található füllel leszorítsuk.
Ha jól dolgoztunk, pár perc elteltével láthatóvá válik a füstölőnk tetején található nyílásból áramló füst.
Mindössze kicsivel több, mint negyedóra kellett a mennyei halétel elkészítéséhez.
Nemcsak az illatok az árulkodók, a szeszégők kialvása lesz egyértelmű jele annak, hogy a füstölt pisztrángjaink elkészültek. A gyönyörű bronzbarna színük mellett a vajpuhára párolódott halhús fenséges füstös íze mutatja majd meg mennyire dolgoztunk jól. Friss salátával és citromkarikával tálalva a legínyencebbek is megnyalják az ujjukat. A „mikor lesz ilyen legközelebb” kérdésre, pedig készüljetek fel! Jó étvágyat mindenkinek!
Halmos Mihály
A hidegfront betörések alkalmával történő pontyhorgászataim a Balatonon máig a legemlékezetesebbek. A légnyomás csökkenését eredményező szelek felkorbácsolják a Balaton vizét, az alsó vízréteg lebegő szemcséi, a felső iszapréteg felkeveredésével szürkévé festett tó vizében vad táplálkozásba kezdenek ilyenkor a pontyok óriási tömegei. Északi szélben, a Badacsony felől érkező orkán sem tántoríthat el a bojlizástól, sőt, a besétálós...
A leggyakoribb vendég a nyári, folyóvízi pergetéseim idején a ragadozó őn, és a süllő, melyekkel a pikkelyesek közül találkozom. Ennek oka kettős, egyrészt belőlük elég szép mennyiséget találhatunk a folyóinkban. Másrészről legtöbbször célirányosan róluk szól a pergetésem. Főként mert megtalálásuk, kapásra csábításuk nem igényel olyan sok időt, mint a szintén pergetve is fogható harcsáké. Ám nekem más okom is volt, hogy elsősorban rájuk...
Ugyan melyikünk fejében nem játszódott már le a gondolat hatalmas amurokkal való küzdelemről. Hát bizony az enyémben vagy ezerszer lepergett már ez a film, ilyen-olyan finisekkel. Hol happy end volt a vége, hol pedig az amurok kerültek ki győztesen kettők csatájából. A júniusi alacsony dunai vízállás és az átlagosnál magasabb, 25 fokos vízhőmérséklet cselekvésre parancsolt, és etetni kezdtem kukoricával a Pest alatti Duna szakasz általam sűrűn látogatott...
Július első napjait, amennyiben a vízállás és az időjárás is kedvező, kősüllőzéssel töltöm, és van is egy évek óta jól bevált horgászhelyem ehhez. Ám az idei évben kissé máshogy alakult a történet… A folyóvízi horgászatban az a legnagyszerűbb, hogy minden évszaknak, minden hónapnak megvan a legcélravezetőbb horgászmódszere, legjobban fogható halfaja, így hiába horgászunk ugyanott, mindig újabb és újabb élményekkel gazdagodhatunk. Nem volt...
Az idei évben június 13-án pénteken került megrendezésre a XXII. Országos Rendőr és XVI. Rendészeti Meghívásos Horgászverseny, amelynek ebben az évben is a méltán híres maconkai víztározó adott otthont. Csapatversenyről lévén szó, a versenyen 2 barátommal, kollégámmal Kuremszki László r. törzsőrmesterrel és Zádori Péter r. főtörzsőrmesterrel együtt indultunk el. A versenyen 31 három fős csapat vett rész, de a csapattagok három különböző...
A Carp Expert orsókínálata 2025 tavaszán egy újabb példánnyal bővült. A Method Indicator 5500 személyében egy teljesen új technikát ismerhettek meg a horgászok. Ez az innovatív orsó egyedinek számít a hazai piacon, ugyanis a hibrid fékcsillagba integrált egység képes a kapásaink jelzésére, fény és hangjelzés egyidejű közvetítésével! A Method Indicator orsó elsősorban a feeder horgászoknak készült, de hasznos társ lehet bármely fenekező...