Megjelent: 2008. október 28. | Forrás: Tóth Gábor | Írások
Szerencsés kézzel nyúltam a halakba mostanában. Akárhova mentem, bármit tettem, halat fogtam. Kezdtem úgy érezni, hogy már üres horoggal, csali nélkül is megjön a napi fogás. Ezt az érzést tovább erősítette egy esti pergetés Bánóczki Attila barátommal.

Reggel már megfogtam a pontyot és a keszeget, de este újabb bevetést készítettünk elő. Kezdtem már fáradni, de a munka nem állhat meg. Este hét órakor indultunk. Kis szíverősítőt készítettem be a mini hűtőtáskába. Jól jön, ha hűvösödik az idő. Kicsit lekéstük az optimális érkezést a helyre, mivel jó ismerősökkel futottunk össze a parton, akiket természetesen meg kellett kínálni a mínusz húsz fokra fagyasztott "vadászmesterrel". Váltottunk pár mondatot az épülő csónaklerakóról és csak utána izzítottuk a motort.


Kicsit nyomott volt az idő, nyakunkon volt a lehűlés. A lassú áradás valamennyire bizakodással töltött el mindkettőnket. A halak szeretik a pezsdülést és a lassú szintemelkedést.
Módszeresen kezdtük vallatni a kőruganyt. A süllőket adó helyet most partról, a zátonyról próbáltuk meghorgászni. Mélyen járó woblerekkel tapogattuk végig a törést. A víz egy méterről hirtelen esik le három méterre. Bíztunk benne, hogy itt sorakoznak tüskéshátú barátaink. Lehet,hogy ott voltak,de az biztos, hogy nem ettek. Hiába váltogattuk csalijainkat, nem tudtunk kapást kicsikarni. Egyre reménytelenebbnek látszott helyzetünk. A kövezésre visszaülve dobálóztunk tovább. Megérkezéskor ittunk már egy nyelet lélekmelegítőt és abban maradtunk, hogy legközelebb csak halnál kerül elő az üveg.


Úgy festett, hogy ezen az estén nem jelentünk veszélyt agysejtjeinkre. Jobban mondva a halak vigyáztak egészségünkre. Már tizenegy óra is elmúlt, amikor újra sétára indultunk, mivel a sekély vizű zátonyról rablás hangja törte meg a csendet. A távoli kövezés felől is halak locsogásának hangját hozta a víz.
Műcsalis dobozunkat a hónunk alá véve indultunk útnak. Én egy hét centis, egyrészesnek szavaztam bizalmat. Éppen ezen a napon hozta a postás, ez lesz a felavatása.
A szúnyogriasztó ellenére, amit magunkra fújtunk, folyamatosan támadtak bennünket ezek az átkozott vérszívók. Attilával elosztottuk a távolságot egymás között. Jó húsz métert tartottunk, hogy ne zavarjuk egymást a dobálásban. Ő rövid úton betépett egy mĹ°csalit. Nem baj, majd a horgászat végén kivesszük a fából. A sekély vízben jó eséllyel megtalálható.


Időközben egy hajó jött Paks irányából. Na, ennek a pecának is lőttek - gondoltam. Ezt a sekély vizet biztosan nagyon megkeveri majd. Attilának pont ellenkező a véleménye. Szerinte ez a hajó hozhat horgainkra halat. Ámen!
A német áruszállító rendes hullámokat keltve robogott el mellettünk. A víz kávébarna lett a felkavart homoktól és iszaptól. Halat fogni itt? Baromság!
Még szinte át se futott a gondolat agyamon, amikor erős rávágást éreztem szinte a víz szélén. A hal jól látható módon törte meg a víz szélét, majd egy kisebb vágtát vágott le a mélyebb víz irányába. Pergető botom hatékonyan csillapította rohamát. Orsómnak szinte nem is volt dolga. Egy-két perccel később már a parton volt egy éjszakai balin. Valahol kettő és három kiló közé saccoltuk. Visszamentem a kőre, hogy tudjak pár képet készíteni róla, mivel gépemet természetesen nem hoztam magammal. Barátom közben dobált tovább hősiesen. Kb. negyedórát voltam távol. Ez alatt az idő alatt nem volt érdeklődő nála. Visszaérve kicsit közelebb álltam hozzá, hogy tudjunk beszélgetni.


Most egy olyan részt vallattunk, ahol a sóderpad mögött a víz fél méterre mélyül és elég jól folyik. Teltek a percek, régi történeteket elevenítettünk fel. A semmiből újabb kemény rávágásom volt. A kis hét centis fahal igazán jól debütál. Nagy erőt és jó súlyt éreztem a 10-30 grammos Spin Blade-en. Szép ívbe hajolva dolgoztatta ellenfelemet. Egy rövid ideig mindketten azt hittük, hogy harcsa kapta el csalimat, de pár loccsanás és fordulás után megmutatta magát az est második balinja. Na ennyit arról, hogy nappali ragadozó. Lassan éjfél és sorban jönnek, mint az óvodások. Ez a hal lényegesen nagyobb volt az előzőnél. Sajnos a pici csali mélyen a torkába akadt és csúnyán vérzett. A további szenvedéseit megelőzendően fejbe vertem. A másik még pányván volt. Visszamentem, hogy egy közös képet készítsek róluk. Utána a kisebbiket visszaengedtem. Egy hal éppen elég egy napra.


Ki mondta, hogy csak nappal esznek?

Ezután még egy jó darabon elmentünk a parton, eredmény nélkül. Végül is én nem panaszkodok, megint megjött a napi adag. Attila levonta a következtetéseit. Mióta együtt megyünk pecázni, nem tud halat fogni. Rossz hatással vagyok a szerencséjére. Remélem, ez nem azt jelenti, hogy lekoptat. Szórakoztató stílusa és nagy tapasztalata igazán jó horgásztárssá teszi.
Éjfélre beállt a teljes csend. Még a szúnyogok se muzsikáltak. Egyedül a túlpart irányából hallatszott egy madár (gém talán) éktelen rikácsolása. Eléggé idegesítő volt.


Nekem már nagyon mehetnékem volt. A hajnali kelés kivette minden energiámat. Sikerült meggyőzni Attilát is az indulásról. Még rá kellett állni az akadóra a csónakkal, hogy a merítőszákomat lenyomva kiszabadítsam műhalát. Sokadik próbálkozásra sikerült. A hármas horgok belekeveredtek a háló szemeibe, és simán le tudtam tépni a fáról. Radarral még megnéztük a környék mederviszonyait, és csak utána indultunk haza.
Hívogatott az ágy, nagyon vágytam a vízszintes helyzetre. Most egy darabig nem akarok horgászbotot kézbe venni. Legalábbis akkor úgy éreztem! Persze másnap már a vízállást tanulmányoztam.
A horgászat függőséget okozó szenvedély! De nem lehet túladagolni!