IV. Erdélyi Horgász - Energo Team Kupa
Megjelent: 2010. október 08. | Forrás: Nagy Levente | Írások


Ami késik, nem múlik címszó alatt került megrendezésre október első vasárnapján a már hagyománnyá vált IV. Erdélyi Horgász - Energo Team Kupa, melyhez a korábbi évekhez hasonlóan az idei esztendőben is az Energofish Kft. adta nevét és hozzá az értékes díjak nagy részét.

A késői időpont és a hideg idő ellenére örvendetes, hogy ezúttal is Erdély több településéről is érkeztek horgászok… Jelen voltak így: Székelyudvarhelyről, Erdőszentgyörgyről, Csíkszeredából, Gyergyószentmiklósról, Tusnádfördőről és Sepsiszentgyörgyről.


A helyszín…



Lassan gyűlnek
a horgászok…

A legtöbben már a sorsolás
előtt bekeverték az etetőanyagot.


A tavalyi győztes
Borbát László…

A résztvevő horgászok értékes horgászfelszerelésekért küzdhettek meg,
melyeket az ENERGOFISH KFT. biztosított.


A versenynek egy Gyergyószentmiklóstól 17 kilométerre található kis horgásztó adott otthont (Gyergyóremetén), hol a 21 felnőtt versenyző 2 szektorban, míg a 2 gyerek és 1 női résztvevő külön szektorban horgászott.
A hideg időjárásra tekintettel, a verseny időtartama a korábbi évektől eltérően, most csupán 2 x 2,5 óra volt, a két félidő között egy órás szünettel.

A verseny első órájában már kiderült, hogy azok választottak jó taktikát, akik a pontyra horgásztak kevés etetőanyagot, de annál több élő csontit és kukoricát használva.


Az A. szektorban elsőként Újvári Krisztiánnak sikerült pontyot akasztania…

…melyet türelmes fárasztással
sikerült hálóba terelni.


Íme…

Néhány percre rá
Kocsis Dorin (Bömbi) következett.


Ez a hal az első fordulóban 1,5 pontot
jelentett, hisz holtverseny alakult ki…

…2425 gramm…


Az első félidőben holtverseny alakult ki az A. szektorban, ahol Újvári Krisztián és Kocsis Dorin grammra pontosan egyformán teljesített (2425 grammal).
A második, azaz a B szektort magabiztosan Rokaly Csaba nyerte 4200 gramm összfogással.


Rokaly Csaba éppen
egy szép ponttyal küzd…

…mely hozzásegítette, hogy az első félidőben megnyerje a B szektort.


Ehhez persze szükség volt még egy halra.

Itt éppen ketten fárasztanak…


A horgot, azt kérem vissza…

Értékes pontokat jelentő hal!


A második félidő már sokkal eseménydúsabban telt, hisz a lassan melegedő idő meghozta kissé a halak kapókedvét, így több kettő és három kiló közötti ponty is szákba került, köztük egy 3140 grammos tükörponty, mely Angi Mihálynak a legnagyobb halért járó díjat jelentette.

A félidő közepére már sejteni lehetett a IV. Erdélyi Horgász - Energo Team Kupa győztesének kilétét, hisz Kocsis Dorin az első félidőben való jó teljesítményéhez hasonlóan, ebben a félidőben is 7 pontynak merített alá, melyek összsúlya a mérlegelésnél kiderült, 8080 gramm. Ez az eredmény nem csak a szektor győzelmet biztosította be neki, de a verseny megnyerése sem volt már kérdéses.


Libiczey Zoltán mindkét
fordulóban szektor 2-est horgászott.


Egy fotó erejéig…

Vége a versenynek…


…eljött az igazság pillanata.

Mire lesz ez elég?


Egy kis csónakázás
is belefért a végére.

A legtöbb halat a mindössze
10 éves Zöld Norbert fogta.


A második, harmadik, negyedik… helyekért egészen az utolsó percekig kiélezett küzdelem folyt, de az összesítésnél kiderült, hogy a második helyen a mindkét félidőben egyaránt jól teljesítő Libiczey Zoltán végzett, 4 ponttal és 7950 gramm összfogással.
A harmadik helyen a Gyergyószentmiklósi Rokaly Csaba végzett 6 ponttal, 5550 gramm összsúllyal.
A negyedik helynek Újvári Krisztián örvendhetett (6, 5 pont, 2625 gramm), míg a tavalyi évhez hasonlóan az ötödik helyen ezúttal is Simon Levente végzett (7 pont, 3850 gramm).


Ezekért a díjakért
érdemes volt
“harcba” szállni.

A verseny legnagyobb hala egy 3140 grammos tükörponty volt.


Egy kis figyelmet…
eredményhirdetés következik!

Legnagyobb hal: Angi Mihály - Gyergyószentmiklós.


Gyerek kategória
második helyezett:
Gábor Lóránd –
Sepsiszentgyörgy – 230 gramm.

Gyerek kategória első helyezett: Zöld Róbert – Gyergyószentmiklós – 12450 gramm .


A női kategória győztese Benedek Erzsébet volt, kit külön dicséret érdemel a kitartó horgászatért.
Ugyancsak külön dicséretet érdemel a két gyerek versenyző is, különösen Zöld Róbert, ki a verseny legtöbb halát fogva (12450 gramm) nyerte meg a gyerek kategória győztesének járó díjakat. A gyerek kategória második helyezette Gábor Lóránd lett 230 gramm összfogással.


Felnőtt kategória V. helyezett: Simon Levente – Sepsiszentgyörgy – 7 pont – 3850 gramm..

Felnőtt kategória IV. helyezett: Újvári Krisztián – Csíkszereda – 6, 5 pont – 2625 gramm..


Felnőtt kategória III. helyezett:
Rokaly Csaba – Gyergyószentmiklós –
6 pont – 5550 gramm..

Felnőtt kategória II. helyezett: Libiczey Zoltán – Gyergyószentmiklós – 4 pont – 7950 gramm..


Felnőtt kategória I. helyezett: Kocsis Dorin – Erdőszentgyörgy – 2, 5 pont – 10505gramm..

Női kategória
I. helyezett:
Benedek Erzsébet –
Tusnádfürdő


Résztvevő horgászok…


Végezetül, de nem utolsó sorban, én mint a verseny szervezője köszönetet szeretnék mondani a résztvevő horgászoknak és az ők nevükben az ENERGOFISH KFT.-nek, különösen Pál Istvánnak, hogy a korábbi évekhez hasonlóan, idén is értékes nyereményekkel hozzájárult a verseny díjazásához.

Jövőre találkozunk!


Finnyás óriások Carp Expert kukoricákkal
Megjelent: 2026. július 22. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért  nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...

Pergetés Wizard Fine Jig Riggel
Megjelent: 2026. július 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll.  A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...

Carp Expert feeder botok tesztje
Megjelent: 2026. július 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt.  Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...

Carp Expert újdonságok - Amiket nyáron nem hagyhatsz otthon
Megjelent: 2026. június 24. | Forrás: Szabó Attila | Írások

Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...

Pergetés Wizard Vertixekkel
Megjelent: 2026. május 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...

Carp Expert Neo bojlik - amikor a tavaszi peca igazán beindul
Megjelent: 2026. március 31. | Forrás: Szabó Attila | Írások

A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...