Karácsony előtt néhány nappal egy 5 tagú csapat gyűlt össze horgászboltom előtt. Csaba, Zsombor, Levente, Szabolcs és jómagam voltunk tagjai e kis csapatnak, kik figyelmen kívül hagyva a kinti időjárás viszontagságait, de szem előtt tartva a bizonytalan jégre lépés lehetőségét elhatároztuk, hogy az idei télen először lékhorgászattal próbálkozunk.
A célirány egy a lakhelyünkhöz viszonylag közel eső víztározó, mely a korábbi (kevés) tapasztalatok alapján nem a gazdag halállományáról, sokkal inkább a csodálatos környezet láttán maradt meg emlékezetünkben.
Legfőbb szempont, amiért ezt a horgászhelyet választottuk, hogy elég magasan fekszik a hegyek közt, ahhoz hogy biztonságos jég fagyjon felszínén. Talán...
![]() Találomra, bízva a szerencsénkben fúrtuk ki az első lékeket. |
Bizonytalansággal tele indultunk neki a közel 50 kilométeres útnak, mely a sűrű havazásnak köszönhetően igencsak hosszúra sikeredett, egy adott pillanatban még az is kérdésessé vált, hogy egyáltalán autóval járható úton meg tudjuk-e közelíteni célpontunkat…
Ha kissé nehézkesen is, de megérkeztünk a víztározóhoz, melynek felszínét közel 40 centis hó és alatta bizonytalan vastagságú jég fedte.
Mindig veszélyes elsőként jégre lépni! Többször is elhangzott ez, mielőtt óvatosan ki nem tapogattuk a jég vastagságát és ki nem fúrtuk az első lékeket.
Hát mit mondjak… éppen csak biztonságosnak, a part közelében, a bedőlt fák körül viszont elég veszélyesnek tűnt.
![]() Az ágak körül elég veszélyesnek tűnt a jég… |
Vállalva a kockázatot fúrtuk sorra a lékeket bízva abban, hogy így találomra, kevésbé ismerve a helyszínt is sikerül néhány halat fognunk.
Elsősorban sügérre és domolykóra számítottunk, hisz tudomásunk szerint elsősorban ez a két halfaj képviselteti magát ezen a vízen.
Az első óra kapástalanul telt el, igaz hogy csak a part közeli részeken próbálkoztunk, 1-3 méteres vízmélységben keresgélve, azonban „vakon tapogatózni a sötétben” elég nehéz feladat, halat fogni még nehezebb.
![]() Kíváncsian vettem kezelésbe az ENERGO TEAM halradart. | ![]() Nélküle nem találtuk volna meg ezt a néhány halat sem. |
![]() Kapásra várva. | ![]() Később Krisztián barátom is csatlakozott kis csapatunkhoz. |
Szerencsére volt egy mentő ötletem, illetve egy halradarom, melyet próba céljából hoztam magammal. Mivel úgy tűnt, hogy a kisebb 2-3 méteres mélységben nem tartózkodnak halak, a parttól befele haladva a mélyebb vízrétegekben keresgéltem. Elsősorban akadókat kerestem reménykedve abban, hogy találva egyet a halak is megkerülnek.
Sajnos semmilyen akadót nem találtam, viszont medertörést annál inkább, és mint később kiderült, a halakból is néhány ott talált menedéket.
A parttól befele haladva a víz fokozatosan mélyült egészen 6 méterig, majd hirtelen másfél métert csökkent. Valószínű, hogy a régi patakmedret sikerült megtalálni!
Szóba is hoztuk, ha süllő lenne a tóban, biztosan itt keresnénk gumival őket. Sajnos süllő nincs ebben a vízben, de azt a néhány tenyeres sügért, amit sikerült fognunk, mind ebben a 7-8 méteres gödörben találtuk.
![]() Végre megérkezett az első hal is… | ![]() A sügérekre nem jellemző óvatos kapásokat ez az egy grammos CRALUSSO úszó közvetítette. |
![]() E.T ICE BASS lékhorgász bot | ![]() Egy újabb sügér…mehetsz is vissza. |
![]() Ehhez hasonló méretből fogtunk néhány darabot. |
A halakat ugyan későre találtuk meg és emiatt keveset is tudtunk fogni belőlük, de mégis elégedetten tértem(ünk) haza, hisz újabb tapasztalatokra tettünk szert.
A halradar télen is egy hasznos kiegészítő lehet és nem elsősorban a képernyőn megjelenő vagy éppen eltűnő kis halakat ábrázoló pontok miatt.
Könnyebben megtalálhatjuk a jég alatt rejtőző akadókat a mélyben megbújó töréseket, és ha ezekre rátaláltunk, közelebb állunk egy lépéssel a sikerhez, hisz a halak is valahol ott lesznek.
Én magam első ízben használtam ezt a kis szerkezetet és máris bizonyította hasznosságát, nélküle valószínűleg egyetlen halat sem sikerült volna fognunk, hisz nem ismertük az adott horgászvizet.
Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...
A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll. A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...
A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt. Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...
Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...
Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...
A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...