„Ki a kicsit nem becsüli... a nagyot nem érdemli" tartja a mondás, de valóban így is volna? Egy esős vasárnap délelőtt látogattam ki az egyik közeli tóra. A széllel bélelt keszegkergetés után vágytam egy igazi pontyos pecára, természetesen szigorúan finom szerelékkel! A Székesfehérvárhoz közel eső Hajnal horgásztóra azért is esett a választásom, mert változatos mederviszonyai remek lehetőségeket teremtenek a könnyű úszós pecára, ugyanakkor több kapitális pontyot is rejt a víz.

A jól kiépített horgásztó rossz időben is vonzza az embereket.

A felszerelésemet úgy válogattam össze, hogy alkalmas legyen a közepesnek mondható két-három kilogrammos pontyok megfogására, de az arra járó dévérkeszegek se rémüljenek meg a szereléktől. Ahogy a képeken is látszik, az időjárás ezúttal sem fogadott a kegyeibe, ennek ellenére egyre csak érkeztek a horgászok a tópartra. Amikor már majd minden horgászhely foglalt volt, éreztem, hogy a mai napon nem csak engem tölt el az optimizmus. Az időközben érkezett hidegfront és kitartóan szemerkélő eső ellenére sem.

Bevetésre készen!

Az érzékeny úszó végig jól jelezte a kapásokat.

A felszerelésemet ezúttal sem bonyolítottam túl (ami azt illeti, ha az ember ismerős helyre megy horgászni, kis rutinnal könnyen fel tudja mérni a szükségleteit és úgy összeválogatni mindent, hogy akár egy hátizsákban is kényelmesen elpakolhasson – bár ez rendszerint nekem sem sikerül). Egyik műanyag dobozban a zsinórok és a fogó, a másikban az apró cikkek. Létrák, előre kötött horgok, ólmok sorakoztak szép rendben ahogy azt kell. Ez a szép rend általában az első horgászatig szokott tartani, utána lassan eluralkodik a „kiveszek valamit és ha már nem kell, gyorsan visszadobom valahova..." elv. Nem is értem, hogy lehet néha akkora rendetlenség egy ilyen kis dobozban!

A boton egy praktikus kis horogakasztó is helyet kapott.

A tartósság és terhelhetőség tekintetében egyedülálló Power Match.

Az uszonyosok riogatására egy Energoteam Power Match-et állítottam hadrendbe 390 centiméteres hosszban. Ehhez a robusztus bothoz a legmegfelelőbb választás talán egy negyvenes Powermatch orsó lehetett volna, de szerettem volna kipróbálni valami újat. Eddig kevés tapasztalatom volt a harcifékes orsókkal, de annál jobbakat hallottam róluk. Elhatároztam, hogy erre a pecára egy Energoteam Quick Fighter-el készülök. Harminc méternél nagyobb távolságra nem terveztem bedobni a szereléket, ezért elegendőnek gondoltam a harmincas méretű kurblit is.

A Fighter Match tökéletes zsinórprofilú ...

… és 6.1-es áttételének köszönhetően rendkívül gyors orsó!

Tudom, a harcifékes orsók előnyeit mindenki a fárasztással kapcsolatban ecseteli. Nem vitás, hogy ebben domborodik ki legjobban az orsó karakterisztikája. Használata során mégis megfigyeltem, hogy sok rendszeresen ismétlődő feladat vált egyszerűbbé ennek a fajta orsónak a segítségével. Először is bedobásnál nem kell betekerni a féket, elég, ha egyszerűen elfordítjuk a harciféket, és máris repülhet a szerelék. A másik szákolásnál hajthatja a malmunkra a vizet. Ilyenkor érdemes lazítani a féken, nehogy a száktól megriadó hal előkéstől távozzon, esetleg egy vehemensebb kirohanással eltörje a botspiccet. A harcifék előnye nem is ezekben van, hisz ezt minden orsó tudja! A harcifék lényege, hogy a fékerőt pontosan oda tudjuk állítani, ahova akarjuk, és ha korábban változtattunk, bármikor visszaállíthatjuk az eredeti pozícióba. Így egy nagyon jól hangolható fékrendszert kapunk végeredményül.

Etetőanyag bekeverés előtt ..

… és után.

De térjünk vissza a halak kergetéséhez. Miután mindent elrendezgettem magam körül, annak rendje és módja szerint eleredt az eső. Szerencsére addig kitartott a cseppmentes idő amíg összeszereltem a szerelékem. Az orsóra tizenhatos főzsinór került, erre csúsztattam fel a fix úszórögzítőt. Ezt követe egy szem 0.4 grammos sörétólom, majd rögtön a húszas forgó. Ebbe hurkoltam a harminc centiméter hosszú tizenkettes előkét, rajta az akkor még tizenhatos horoggal. Szeretem volna minél érzékenyebbre hangolni a szerelékem, mert hogy tavasz van, meg hidegfront, meg eső. A későbbiekben látni fogjuk, hogy ez jól is sikerült.

Az aprónak semmiképp sem nevezhető csali.

Az első, felettébb apró érdeklődő.

Úszónak egy Exner Bream Dream-et választottam tíz grammos súlyban. Ez elég nehéz, hogy ellenálljon a szél keltette hullámzásnak, a karbon spicc miatt rendkívül érzékeny, valamint nagyon jól dobható.

A jövő nemzedéke.

A csalit igyekeztem variálni, próbálkoztam csontkukaccal, gilisztával és kukoricával is. A legtöbb kapást ezúttal a csonti-kukorica szendvics adta. Etetőanyagnak a Tímár Mix piros pontyos etetőanyagját választottam, ebbe került még csemegekukorica és kevés élő anyag. Épp előtte kaptam a tippet, hogy az élő anyaggal, különösen a csontkukaccal érdemes óvatosan báni, mert könnyen szétrúgja a gombócokat. Az alapozó etetésbe tegyünk inkább kevesebbet, nagyobb mennyiséget utána lőjjük be csúzlival. Az aláhulló nyüvek ilyenkor amúgy is hatékonyabban hívják fel magukra a figyelmet teljesen természetes mozgásuk miatt. Sokkal jobb így, mintha egy gombócban puffannának a mederfenékre.

Ez a tenyeres karcsi is felvette a csalit, de hogy hogy sikerült a szájába gyömöszölnie?

Az első érdeklődők aprócska kárászok voltak. Szépen sorjáztak az etetésre, nem is csoda, bőven találhattak ott magukban falatozni valót. Könnyedén felvették a tizenhatos horogra tűzött két szem csontkukacot. Az úszó szépen jelezte az alig pár dekás uszonyosok kapásait. Fél óra után csalit és ezzel együtt taktikát is váltottam, egy szem csemege kukorica került a horogra. Ezt már nehezebben, de ugyanúgy felvették az apróságok. Egy óra és néhány gubanc után elérkezettnek láttam az időt a drasztikusabb változásra. Tizes horgot kötöttem, rajta egy szem kukoricát és három szem csontit kínáltam fel. A szelekció ragyogóan működött, ugyanis megnőttek a halak egyedsúlyai. Igaz nem teljesen a várt mértékben. Ezután a tenyeresnél alig nagyobb halakat kezdtem lelkesen kurblizni. Minden kapásra lelkes bevágással válaszoltam, ami jórészt az úszó érzékenységének volt köszönhető. Ezek a kicsit nagyobb, de még mindig pehelysúlyú versenyzők az érzékeny készségen egészen elképesztően vehemens kapásokat produkáltak, szinte forrt tőlük a víz felszíne.

A Power Match és a Quick Fighter is jól vizsgázott ma. Remélem legközelebb komolyabb ellenfelekkel is próbára tehetem.

Sajnos termetesebb (vagyis méretes) pontyok elkerültek aznap, ékesen bizonyítva, hogy nem csak a csalifelkínálás, a megfelelő etetőanyag és pontosság a fontos. Legalább ugyanilyen (ha nem még nagyobb) súllyal esik latba a jó helyválasztás! A tó bejárathoz közelebbi felén ugyanis jóval nagyobb sikerrel fogták a szebbnél szebb tükröseket, tőpontyokat, és még egy amúr is horogra akadt. A nap hőse minden kétséget kizáróan az a kisfiú volt, aki – míg mi felnőttek inkább csak az úszót néztük – egyre-másra fogta a potykákat, délre minden bizonnyal az övé lett a tó aznapi legszebb terítéke, habár egy négyes forma versenyző egyszer majdnem berántotta botostól a tóba. De a kis pajtás azért csak kitartott és a küzdelem végén gyönyörű halat szákolhatott! Én pedig mindeközben azzal a tapasztalattal lettem gazdagabb, hogy a kicsiket úgy a vízben, mint a vízparton, bizony becsülni kell!