Kis csali, nagy hal – avagy tévhitek eloszlatása a csaliválasztásról
Megjelent: 2024. április 20. | Forrás: Sudár Gergő | Írások

Az utóbbi hetekben a természet elkezdett éledezni és a tavaszi időjárás is már megmutatta magát. Ennek köszönhetően a körülmények ideálissá váltak ahhoz, hogy elkezdjem a 2024-es horgász szezont. A Törökbálinti Horgászparkot vettem célba azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megbizonyosodjak arról, hogy nagy testű halakat is eredményesen horogra lehet csalni kifejezetten kisméretű csalikkal. 

A Törökbálinti Horgászparkot methodos körökben azt gondolom nem kell bemutatni. Átlagon felüli mérettel rendelkező pontyok és távoli peca jellemzi ezt a rendkívüli adottságokkal rendelkező tavat. A nagy távolságra történő horgászat jelentősége a februári időszakban, felmelegedő vízben még inkább felértékelődik. Az év első horgászatát a tó versenyoldalára terveztem, ahol a reggeli napsütésben a bepakolást követően neki is láttam az előkészületeknek.

Első körben a csalogatóanyagok bekeverésével kezdtem, hiszen akkor, amikor a hőmérő higanyszála még alig kúszik 10 °C fölé, a megfelelő állag eléréséhez több időre van szükség. A mai horgászatra két különböző pelletkeverékkel készültem, amelyek különböző oldódási idejű pellet szemeket tartalmaznak, így a nagyobb testű pontyok horgászatához ideális választást jelenthetnek. Mindkét mix a rendkívül magas fehérjetartalmának köszönhetően hideg vízi körülményekhez lett optimalizálva. A horgászat során egy natúr jellegű és egy tintahal aromás pelletkeveréket használtam, hiszen kíváncsi voltam arra, hogy egy attraktívabb csalogatóanyagra hogyan reagálnak a pontyok.

Concourse Twister Winter Pellet Mix és Winter Pellet Box tintahal ízesítésben

Concourse Twister Winter Pellet Mix és Winter Pellet Box tintahal ízesítésben

A felszerelést természetesen a 100 méter feletti dobásokhoz igazítottam. A már sokszor bizonyított 420-as Concourse Method Feeder bot mellé kikészítettem egy 2024-es újdonságot is. Mindkét bot kiválóan alkalmas ehhez a horgászmódszerhez, ugyanakkor a nagytestű halak kíméletes és biztonságos fárasztása sem akadály számukra.

420-as Concourse Method Feeder és a Method Lake Feeder a Benzar Mix kínálatából

420-as Concourse Method Feeder és a Method Lake Feeder a Benzar Mix kínálatából

A 8500-as méretű távdobó orsóm dobjára 0,20-as zsinórt csévéltem, amihez felvastagodó monofil dobóelőkét kötöttem. A távoli dobások kivitelezése érdekében 60 grammos XL méretű kosarat választottam, amely megtöltve ezekkel a botokkal még erős szélben is könnyedén 100 méter fölé juttatható. 

A szerelék lelke azonban az utolsó 15 cm, amely összeállítása során több szempontot figyelembe kellett vennem. A cél a nagy testű pontyok megfogása volt, ráadásul rendkívül kisméretű csalikkal. A horogelőkémet ezen paraméterek ismeretében állítottam össze.

Könnyű, ugyanakkor erős Fine Carp horgot választottam 10-es méretben. 0,06-os vastagságú fonott zsinórra hajszálvékony, 6 mm-es csalitüskét kötöttem fel, amelyet a kifejezetten kis méretű wafter csalik is képesek meglebegtetni.

Könnyű, ugyanakkor erős Fine Carp horgot választottam 10-es méretben. 0,06-os vastagságú fonott zsinórra hajszálvékony, 6 mm-es csalitüskét kötöttem fel, amelyet a kifejezetten kis méretű wafter csalik is képesek meglebegtetni.

Ahogy említettem a horgászat célkitűzése az volt, hogy megcáfoljam a vízpartokon gyakran emlegetett „nagy csali=nagy hal” tévhitet és bebizonyítsam, hogy átlagon felüli mérettel rendelkező halakat is eredményesen horogra lehet csalni kifejezetten kisméretű csalikkal. A választásom egy idei újdonságra esett, amely nem más, mint a Concourse Twister Mini széria. Ez a rendkívül kisméretű, nagyon attraktív, különleges formával és kiemelkedő oldódási tulajdonságokkal rendelkező wafter csali kiváló választás hétköznapi horgászatok és versenyszituációk alkalmával is. Mindemellett alkalmas arra, hogy egy jól összeállított horogelőke kombinációt a lehető legtökéletesebb mértékben kibalanszírozzon. 

A Concourse Twister Mini csali több különböző színben és ízben áll rendelkezésre.

A Concourse Twister Mini csali több különböző színben és ízben áll rendelkezésre.

A horgászat során az eper-tintahalas ízvariáció volt a legsikeresebb.

A horgászat során az eper-tintahalas ízvariáció volt a legsikeresebb.

Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy miért lehet vonzó egy ilyesfajta apró csali egy akár 10 kg feletti, hatalmas szájjal rendelkező ponty számára. Számos alkalommal megfigyeltem hétköznapi horgászatok alkalmával és verseny körülmények között is, hogy a kis méretű wafter csali egy könnyű horoggal kombinálva sokkal jobb akadást biztosít akár nagyobb termetű pontyok esetében is. Így a hal észrevétlenül mélyebbre tudja szívni a csalinkat és a szájszél helyett akár 2-3 centiméterrel beljebb is történhet az akadás.

Az ilyen típusú horgászat alkalmával hideg, még felmelegedőben lévő vízben érdemes kerülni az alapozó etetést. A stratégiám az volt, hogy kezdetben viszonylag sűrű 5 perces, majd pedig 10 perces ütemet kezdek el horgászni 100 méteren. Ezt követően amennyiben szükséges megyek egyre beljebb és beljebb. Nagyon hamar kiderült, hogy aznap Törökbálinton bizony kevés lesz a kigondolt kezdő táv. Egészen 110 méterig kellett növelni a meghorgászandó távot az első komolyabb kapás érdekében. 

A nagy távolságból történő fárasztás során elengedhetetlen egy megfelelő karakterisztikával bíró bot.

A nagy távolságból történő fárasztás során elengedhetetlen egy megfelelő karakterisztikával bíró bot.

A nagy távolságú horgászat számos technikai nehézséget és komoly gyakorlatot igényel. A kapás elérése érdekében a dobást olyan módon kell kivitelezni, hogy a zsinór klipszben való megakadása után a kosarat ólomsúllyal lefelé helyezzük el a vízfelszínen, így biztosítva a kosár és a töltet optimális elhelyezkedését a mederfenéken. Fárasztás során ügyelni kell a folyamatos kontrollra, versenykörülmények között kiemelten fontos a hal szektorban tartása az esetleges összeakadások elkerülése érdekében. Merítés előtt a megfelelően kiválasztott, kellőképpen fellágyuló bot jelentősége is felértékelődik.

A hallal érdemes folyamatos kontaktot tartani a sikeres szákolás érdekében.

A hallal érdemes folyamatos kontaktot tartani a sikeres szákolás érdekében.

A hamarosan elérhető Method Lake Feeder botok tökéletes választást jelentenek a nagyobb testű halak fárasztása során.

A hamarosan elérhető Method Lake Feeder botok tökéletes választást jelentenek a nagyobb testű halak fárasztása során.

A törökbálinti horgászat alkalmával a megfelelő távváltásoknak köszönhetően sikerült több, nagyobb testű halat szákba terelni és bölcsőbe fektetni egy gyors fotó erejéig. Aki ezen a tavon pecázik meg sem lepődik az 5 kg feletti pontyok, vagy a rendkívül sportosan küzdő tokhalak fogásán. De nem ritkák a 10 kg feletti, vagy az igazán kapitális fogások sem.

A Concourse Twister Mini csalik a törökbálinti tokhalaknak is ízlettek.

A Concourse Twister Mini csalik a törökbálinti tokhalaknak is ízlettek. 

A nagy méretű, ugyanakkor könnyű horgok jól vizsgáztak a kisméretű csalikkal kombinálva.

A nagy méretű, ugyanakkor könnyű horgok jól vizsgáztak a kisméretű csalikkal kombinálva. 

A nap második felében egészen 125 méterig kellett növelni a meghorgászandó távot annak érdekében, hogy be tudjunk csapni néhány „kagyló ropogtató pocakost”. Ha eddig bárki azt gondolta, hogy ilyen kisméretű csalikkal csak keszeget, kárászt vagy kisméretű pontyot lehet fogni és egy mederfenéken „porszívózó” óriási szájú hal érdeklődését egészen biztosan nem lehet felkelteni ilyen módon, annak íme a bizonyíték.

A 10-es méretű Fine Carp horog eltörpül a hatalmas pontyszáj mellett.

A 10-es méretű Fine Carp horog eltörpül a hatalmas pontyszáj mellett. 

Kellő gyakorlás után, egy megfelelően kiválasztott felszereléssel, egy tökéletesre hangolt végszerelékkel igazán élvezetes és komoly sportértékkel bíró peca a nagytávolságú method horgászat. Abban az esetben, ha sikerült megtalálni a megfelelő távolságot és azokat a csalogatóanyagokat, amelyekkel kapásra lehet bírni a hideg vízben még óvatosan táplálkozó nagy testű halakat, egy felejthetetlen horgászélményben lehet részünk. Ne habozz, próbáld ki te is!

A hamarosan mindenki számára elérhető választás!

A hamarosan mindenki számára elérhető választás!

A kitartó és jól kivitelezett nagy távolságú horgászat jutalma az ilyen és ehhez hasonló pontyok.

A kitartó és jól kivitelezett nagy távolságú horgászat jutalma az ilyen és ehhez hasonló pontyok.

Sudár Gergő

BENZÁR CONCOURSE TWISTER MINI
1 990 Ft
BENZÁR CONCOURSE SLIM CSALITÜSKE 6MM
990 Ft
BENZAR MIX WINTER PELLET BOX + TWISTER CSALI
2 490 Ft
BENZAR CONCOURSE METHOD FEEDER BOT
76 990 Ft
BENZÁR MIX CONCOURSE TWISTER PELLET MIX 800G
2 290 Ft
BENZÁR CONCOURSE METHOD CARP FINE BARBLESS HOROG
1 100 Ft
Chilis őszi bajszosok
Megjelent: 2025. november 27. | Forrás: Heincz András | Írások

Itt van az ősz, itt van újra, halat fogni kell nekem. A pontyok is lényegében szinte minden evők, érdeklődőek, az újdonságra felfigyelnek, de a koruk előrehaladtával egyre tapasztaltabbak rafináltabbak és óvatosabbak lesznek. A Chilis ízekkel a hideg beálltával is jó eséllyel járhatunk túl bajszos barátainkon. Természetesen a túra oszlopos részét képezi a MAX szériás bot, kapásjelző és orsó. Viszont mostanában elég sokat horgásztam finom szerelékkel,...

A budapesti jász
Megjelent: 2025. november 20. | Forrás: Ország Bálint | Írások

Akár hiszitek, akár nem, hazánk legnagyobb folyóján a Dunán ezelőtt még sosem pergettem, pedig rengetegszer vonatoztam át a nagy folyó felett, és sokszor tervezgettem a fővárosban horgászatot, de eddig ez valahogy sosem jött össze. Október utolsó napján aztán végre rászántam magam a túrára, és minimál felszereléssel elindultam meghódítani az Öreg Hölgyet... Na persze most megvolt a motivációm, hogy útra keljek, hiszen unokatestvérem csodaszép halak...

Az igazi hosszúpuska - Distance Method Feeder
Megjelent: 2025. november 06. | Forrás: Heincz András | Írások

Vannak az általam sokat használt kistavas 270-330 centis rövidebb botok no meg az általános és nagyobb távokon is bevethető 360-390-es parittyázók…aztán összetalálkozom egy 420-as bombázóval, amitől szinte leesik az állam... kipróbáltam a CXP Distance Method ’’hosszúpuskát”! Több okból sem szoktak a kezemben ilyen méretek landolni. Egyrészt az általam pecázott helyek és távolságok elérhetőek a rövidebb variánsokkal, másrészt a 175 centimhez...

Őszi balinok
Megjelent: 2025. október 30. | Forrás: Ország Bálint | Írások

Mióta elköltöztem Szegedről, az élő Tisza mellől, azóta nem volt szerencsém vizeink ezüstnyilához, a balinhoz. Azonban a szeptemberi, októberi gázolós horgászatom alkalmával több rablásra lettem figyelmes, ezért a domolykós wobblereket gyakran cseréltem őnös csalikra. Mivel a kristálytiszta vízben wobblerekkel nem sikerült kapást elérnem, ezért más megoldás után kellett néznem, hogy tudjak néhányat fogni az őszi balinok közül... Sajnos az említett...

Balatoni pontyozás, őszi esélyek
Megjelent: 2025. október 23. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember közepére a csökkenő balatoni forgatag újra lehetővé tette, hogy üldözőbe vegyem partról bojlis felszerelésemmel a pontyokat. Nemcsak a 17 fokosra hűlt víz, hanem a 60 millió köbméternyire becsült vízhiány is gondoskodott arról, hogy kevesebb legyen a vízpartot látogató fürdőző és turista. Balatonboglár egyik szabadstrandja mellé telepedve meglepődve tapasztaltam, hogy hogy alig van horgász, a vizen csak néhány SUP és vitorlás...

Halvédelem felsőfokon a Carp Experttel
Megjelent: 2025. október 09. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Az online térben és a nyomtatott médiában a legtöbb írásunkban azt mutatjuk be, hogy milyen csalikkal, csalizási módokkal és horgászmódszerekkel tudunk eredményesebbek lenni. Kevés olyan foglalkozott eddig azzal, hogy tippeket és tanácsot adjon azon horgászok számára, akik felelősséget és késztetést is éreznek ezeknek a gyönyörű halaknak az egészségének a megóvására. Jelen cikkünk olyan halvédelemmel kapcsolatos kiegészítőket mutat be, amely...