Megjelent: 2023. november 18. | Forrás: Koós Ferenc | Írások

A kedvenc vizeim közé tartoznak a tőzegbánya tavak. A haleltartó képességük átlagon felüli, kiváló életteret nyújtanak a vízivilág számára.

2019. tavasza óta én és Czimmermann Gábor (Csoszi)-val egy verseny csapatot alkotunk, a neve: Koós Catfish Team.

Tőzeges környezet.

Ebben a tőzeges környezetben sikeresebbek az ívások, gyorsabban növekszenek az ivadékok és rengeteg búvóhely biztosítja a magas megmaradási arányukat is. Az eltartó képességük miatt a felnőtt, termetes példányok egyedszáma is sokkal több a másjellegű vizeknél. A tőzeg bányászati módjaitól függően, általában, változatos és tagolt a mederszerkezetük. A vízi és vízparti növényzet, ami szintén nagyon fontos harcsa horgász szempontból, gyakran nagykiterjedésű, buja és változatos.

Jellemzőek az élő és a száraz bokrosok a sásos, és a gyékényesterületek a vízben és a partszéleken is. Harcsás szemmel ezek kiemelt táplálkozó és búvó helyek. 

A befolyóik majdnem mindig vadregényes, gyakran a csónakos horgászoknak való terep. A horgász tavak között igazi gyöngyszemek a tőzegesvizek.

Az idei első versenyünk helyszíne is az ilyen típusú tavak közül való.

A Kisgyalán-i harcsafogó verseny az idén március 22-re volt kiírva. Sorrendben az ötödik megmérettetésünk ezen a helyszínen. A statisztikánk jónak mondható, de sokkal jobb is lehetne, ha nem ült volna rajtunk az átok, a sorsolás átka. Az utolsó négy versenyünkön ugyanis nem kaptunk helyszínválasztási lehetőséget! Azokat a szektorokat kellett horgásznunk, amit az ellenfeleink meghagytak, vagyis ami a helyválasztás során megmaradtt. Kisgyalánban, egymás után kétszer, és még Leveleken és Nőtincsen is a maradékot horgásztuk. A versenytársaink sem buta harcsások, ha versenyt szeretnének nyerni, pontosan tudják, hogy milyen helyszíneket kel elkerülni az adott vízen. Természetesen még a „semmiben” is találtunk horgászatra érdemes négyzetmétereket, és a tisztes, számunkra elfogadható eredményt is tudtuk hozni, ami persze a dobogó megközelítésére sem volt elég egyik helyszínen sem. Leveleken 11-db. fogott harcsával, (köztük jobbak is, 13-15kg) nem lehetett labdába rúgni, míg Nőtincsen a 8-db. a továbbjutáshoz nem volt elég, hatodikak lettünk és az első öt jutott tovább a második fordulóba. Mindkét helyszínen a tőlünk jobbra eső szektorban nulláztak, és balra sem fényeskedtek a csapatok. (Ezt csak azért közlöm, hogy érzékeltessem, hogy mi az, amit nyújthat a „maradék” terület, komoly ellenfelek között.) Kisgyalánban kétszer kaptunk választási esélyt a sorsolásokon, mindkétszer nagyon szoros versenyben másodikak lettünk. A Kisgyalán-i verseny specialitása, hogy nappal meghatározott időkeretben csónakos bokrozásra van lehetősége az egyik csapattagnak az arra fenttartott területen, ami jó esélyt adhat a gyengébb szektorba jutott versenyzőknek a feljebb jutásra. A felszínen látható bokor maradványok csak a jéghegy csúcsa, a java az igazi erdő, és a bokrosnak a legvastagabb részei a felszín alatt vannak.

A száraz bokros az egyik legdurvább pálya horgász szempontból ezért csak a megfelelő felszereléssel érdemes hozzá állni. Az előző írásomban ismertetett klasszikus „csukázó” úszós pont ilyen. 270-es Koós Shadow bot, 76-os Koós fonott.

A Banax orsón, megfelelő kombó a kitett, nehéz helyszínekhez. Ebben a környezetben, hogy a ragadozók figyelmét felkeltjük a legsűrűbbjébe kel bevetni a nadállyal felcsalizott horgunkat. Kapás esetén a fárasztás és a hal kivétele sem egyszerű mutatvány, szükséges a nagyon erős felszerelés. Az extra lehetőség ellenére a Kisgyalán-i bokrosban még nem fogtunk értékelhető harcsát, pedig többet is felderítettünk. Sajnos, így csak azzal a területtel gazdálkodhattunk, ami jutott. Haltartó helyek nélküli területet nehéz horgászni, leginkább csak a bóklászva táplálkozó harcsákban bízhatunk, amit szerencse pecaként szoktam értékelni. Bár fogás nélkül sosem távoztunk, csodát nem tudtunk tenni a maradék szektorokban. A Kisgyalán-i versenyek kapcsán inkább beszéljünk a pozitívabb eseményekről, talán tanulságosabbak. Az első kisgyaláni versenyről már korábban, részletesen írtam a „Két verseny két dobogó”. cikkemben, ezért most csak a lényeget foglalom össze.  Az első éjszaka információ hiányában területet horgásztunk, ami azt jelenti, hogy a mederben található lehető legnagyobb változásokra telepítettük a bójáinkat és az antennákat.

A bójás egy mély gödörre került.

A bójás egy mély három méter feletti gödörre került. Az antennát egy dupla letörésre tettem felszín közeli csalihallal. A csapat társam, Csoszi a part előtti törést és egy kisebb gödröt bójázott és antennázott. Mozgalmas éjszakánk volt, az apraja tépkedte a csalihalainkat, amikből kettő akadt a horgunkra pirkadatig. Az éjszaka legfontosabb harcsa jelei a vízről jövő hangok, a buffantások és a húzós fordulások, amikből nem sok volt halható előttünk, így nem lettünk okosabbak. A sötétben tapasztalható jelek alapján nem tudtuk pontosítani a felkínálás helyeit. Az első éjszaka utáni reggelen sosem engedem meg magamnak azt a luxust, hogy aludjak, mert a harcsahorgászok számára talán a legfontosabb jelet ebben az időszakban produkálják a harcsák. A tavakon ez a jel a tolások! Az egyetlen jel, ami partról is jól nyomon követhető. A jelek alapján négydarab hal fekvőhelyét tudtam beazonosítani, és lejelölni, ezeket meg horgászva hoztuk is a jó eredményt.

Hoztuk a jó eredményt, másodikak lettünk.

Egy negyven kiló feletti elvesztése ellenére is másodikak lettünk. Az ezt követő őszi versenyen már nem fértünk hozzá a tavaszi alaposan felderített szektorunkhoz. Sokadikként választva csak alternatív helyszínt tudtunk elfoglalni magunknak, de legalább még volt választási lehetőségünk. A szektorunk nem tartozott az igazán jók közé. Az elsődleges bejárás során így is találtam egyértelmű fekvőhelyet, és horgászatra érdemes területeket.

A „biztos” fekvőhely egy 70,8 kg-os példányé volt, amit sötétedés után nem sokkal a verseny első halaként fogtunk meg. 

Csak érdekesség képen a teljes hossza 245 cm volt!

Kétóra múlva egy csapat ránk licitált egy 78kg-os példánnyal, aminek a mérete alig érte el a 220-at. A hossz nem számít a versenyen csak a súly. Az ellenfél részéről a lecke fellett adva, amit nem sikerült megoldanunk.

A hűlő víz nem tett jót a halak kapókedvének.

 Az erőteljesen hűlő és apadó víz, a feltételek, nem turbózták fel a táplálkozó kedvet a tó harcsáiban, még két darab kisebb harcsát tudtunk fogni a verseny hátralévő részében, egyetlen csapatként, akik nem egy hallal zárták ezt a versenyt.

A három harcsánk újfent „csak” a második helyre volt elég. 

Az idei versenyen a korai időpont ellenére (március 22.) erőteljes felmelegedés és tökéletes idő várt minket.

Tökéletes idő várt minket.

Az előrejelzés szélsőségmentes tartós jó időt jósólt a verseny idejére, ami előre vetítette, hogy nem egyhalas fogások döntik el a dobogós helyeket ezen a megmérettetésen. A sorsoláson a középmezőnyben választhattunk, így a kiemelten jó táplálkozási területekre szóló jegyek addigra elkeltek, amit egy kicsit sem bántam. A számomra kedves „nagyhalas” pálya bent maradt, és így nem kellett magyarázkodnom, hogy miért azt választottam. Igen, mert én már otthon eldöntöttem, hogy ha lehet ott folytatjuk, ahol az első Kisgyalán-i versenyünket abba hagytuk, két éve. Az igazság az, hogy engem még mindig jobban izgat egy nagyhal mint egy verseny kimenetele, bár a két dolog nem üti egymást, ha megtudjuk etetni a nagyon nehezen becsapható nagyharcsákat. A nagyoknak megvan az a jó szokásuk, hogy ragaszkodnak a területükhöz és a fekvőhelyükhöz, és ha nem áll be nagyobb változás a vízben a környezetükben, például a táplálék ellátottságban, akkor akár évekig tartják is azt. Két éve négy termetes halat jelöltem le ebben a szektorban, az egyik egy igazi óriás volt, amit akkor nem tudtunk horogra csalni.

 A verseny délben kezdődött, én vízre is száltam egy „klasszikus csukázó” úszóssal és bevált csaliként pár darab kisméretű vörcsivel. A csónakkal emlékezetből futottam rá a parthoz legközelebb eső tartásra. A radar képernyőjén egy gyönyörű markáns fekvőhely képe rajzolódott ki, sarkos peremekkel, és jelentős mélység különbséggel, ami arra utal, hogy karban van tartva, lakott a tartás.

Két éve egy 48-kilogrammosat adott.

Mivel halat nem láttam rajta tovább mentem a kettes helyünkre, ami kétéve egy 48-ast adott. Most sem volt üres egy 30 körüli heverészett benne. Húsz percet úsztattam rá, de nem tudtam kapásra bírni, pedig jól jött volna egy gyors nyugtató harcsa a verseny legelején. Maradhattam volna még, de az óriás harcsa két ével ezelőtti helye jobban izgatott. Látni akartam, hogy milyen állapotban van. Áteveztem a szektor másik oldalára a tartáshoz és meglepve láttam, hogy egy negyvenes forma bitorolja a helyet, amit nagyon rossz jelként értékeltem, ráadásul ezt a halat sem tudtam megetetni gyorsban.

Berendezkedtünk tartós horgászatra. 

Félméter pontossággal megkínálva az összes jó helyet, berendezkedtünk tartós horgászatra. Két kapástalan nap következett, kicsit kezdtem aggódni a koncepcióm miatt, de a harmadik éjszaka megtört a jég.

Csoszi szülinapjáról félórát késve megjött az ajándék egy 88,5kg-os harcsa képében, ami egyben, az új tórekord is lett a Kisgyalán-i tavon.

Az utolsó éjszaka adott még egy ötvenkettest ezzel kézzel fogható közelségbe került akár az első hely is.

A továbbiakban mindent megtettünk, hogy legyen még halunk, de egyetlen példányt sem sikerült horogra csalnunk.

A két nagyharcsa a 2. helyre volt elég.

A koncepcióm végül is működött, nem pont úgy ahogy gondoltam, de ennek az eredménynek is nagyon örültünk mert Kisgyalánban, egy tőzeg tavon bármikor történhet olyasmi egy versenyen, ami átírhatja a sorrendet, vagy az elképzeléseinket.

Koós Ferenc