Aki egyszer belekóstol megmámorosodik, és függővé válik. Nem tudja többé letenni a light vagy ultralight pálcákat, elvonási tünetei lesznek, ha évente párszor nem juthat vissza a Helyre, ahol pisztrángok hörpölik az apró műcsalikat, ahol a Gyöngyös friss vizének élményét intravénásan, de legalábbis vizuálisan veheti magához az elcsábuló horgász.

Regényt is lehetne írni a patakról és a horgászatáról, én most megpróbálom két részbe esszenciálni a témát, kiemelten kezelve a helyet, a csalit és az akciót magát.

Több olyan helye (maradt) is van ennek a kis országnak, ahol hódolni lehet a könnyűpergetésnek. Csatornák sügerei, patakok domjai, kis folyók balinjai, jászai lennének a becsapásra váró ellenfelek.

Elvetemültek gardázhatnak még a Balatonon, vörösszárnyút kereshetnek a töklevelek mellett nullás körforgókkal, ám a főhal talán mégis a domolykó marad. No meg persze a pisztrángok, amiket újabban tavakban is megfoghat az eccerű horgász, de az igazi mégis a patakokban cserkelni rájuk.

Észak-Magyarországon néhány patakocska, nyugaton pedig a Pinka és a Gyöngyös mutathat fel számottevő pisztrángállományt.

A függőséget okozó könnyűpergetés egyik oázisa a Gyöngyös-patak Lukácsháza feletti szakasza, ahol nem csodálkoznék azon, ha a Salmo Hornetet előbb-utóbb betiltatnák…

Nem sok olyan víz van, amit szeretnek ezek a halak, hiszen oxigénigényük nagy, emellett hidegkedvelők, és ezeket nyáron csak olyan folyók tudják kielégíteni, amik nem melegednek tartósan 20 Celsius fok fölé.

Az sem baj ugye, ha természetes a környezet, sok rejtekhellyel, esetleg ívóhellyel, akadókkal, meg ami kell.

A Vas megyei vizekbe, kiemelten az élővizekbe (EU-s pályázatok révén) komoly terveket és munkát ölt a vasi szövetség. A Gyöngyös Lukácsháza feletti szakasza, egy kb. négy kilométeres természetesen kanyargós mederrész pedig olyan horgászhellyé vált, ami kultikusnak is tekinthető. Kultikus a horgászok, a pisztrángok és a vizekkel foglalkozók számára. Horgászhelynek remek, élőhelynek remek, és nem csak mutogatni lehet, mint vívmányt, de használni is.

Nem véletlen, hogy jó páran szeretünk vissza-visszajárni ide.

Akár egy oázis… és tényleg

Barátom, Norbert

Norbival, aki sajnálatos és sajátos módon nem lehet szereplője a horgászbarátok, horgász embertípusok bemutatását hivatott mahoros sorozatomnak, már a középiskola együtt horgászunk. Persze sok-sok szünettel, hiszen elváltak útjaink, de a barátság megmaradt. Évente egyszer biztosan, de néha kétszer tartunk egy amolyan kötelező pecát, amit valami oknál fogva már nem először helyeztünk Vasba. Néha kapcsoltan egy meghíváshoz, munkához, néha csak lárpúrlár alapon.

Most legutóbb a Kőszeg alatti patakrészre mentünk, ahol együtt soha, külön-külön azonban már megfordultunk, így a kép, ami fogadott nem volt meglepetés számunkra.

A helyszín ugyanis fantasztikus. Aki nem látta még, annak el kell mennie oda, hiszen olvasni közel sem olyan, mint megtapasztalni élőben, még akkor sem, ha én írok róla… :-)

A lukácsházi parkolóból felfelé induló ösvény végighalad a meder mellett mintegy négy kilométer hosszan. Maga a víz érintetlen, a képet csak a közeli kisvárosból lehozott pillepalacok két helyen kialakult feltorlódásának látványa rontja. (Talán majd ezen is lehet javítani, ha már eleve felfogják majd valami ráccsal a várost elhagyó részen a hulladékokat, onnan talán eltakarítani is könnyebb lenne, mint innen az erdő mélyéről. Már csak azért is érdemes nagyobb figyelmet fordítani erre az szemetszúró szemétre, mert itt egy természetvédelmi területről van szó, mely a patakot szegélyező erdőt és a vizet foglalja magába. Tehát nem csak amolyan lelegyinthető szokásos horgászsopánkodás ez, hanem durva környezet szennyezés.) Uszadékfa dugó, pillepalackokkal

Hirtelen törő meder

Na, de hál’ isten van itt gyönyörködni való bőven így is, víz felett és alatt egyaránt.

A kanyarokban látszik csak igazán micsoda árkot vágott be magának a Gyöngyös évezredek alatt. Több méter magas agyagos falak, tövükben derékszögben fordul a kis patak, aztán alámosott gyökeres partnak megy neki. Gázló, zátony és mederesés következik, jókora szintkülönbséggel.

Hosszú sekély egyeneseken siet át, aztán akad egy-két csendes zubogócska, megannyi bedőlt fa, torlaszok, itt-ott goromba mélység a limányló vízfelszín alatt. Szigetet kerülő kis ágacska, Homokot lerakó lassú ívbelső. Feljebb sóder, lentebb iszap a mederben. Mindenhol növények, lágyszárúak és fások is. Dió, cseresznye, fűz, juhar, éger, tölgy, akác, igazi sokszínűség, de hát ezt is várja az ember egy védett, szabályozatlan területtől. Ha ránézünk ismeretlenül a térképre, jól kivehető a Kőszeg és Lukácsháza közötti kacskaringó. Igen, ez az a hely.

Vad víz, vad halakkal. Rejtőzködő sebes pisztángokkal, amik erőszakosan ütnek oda a csalinak. Igaz, akármit nem lehet elhúzni a váltakozó sodrású patakocskán, olyan wobbler kell, ami gyorsan leér a mélyedésekbe, és bírja gyors vizet is. Jóformán mást nem is készít be az ember csak Horneteket. A Salmo mintha direkt ide fejlesztette volna ki ezt a wobblerét.

Jól dobható, jól húzható. Akár a DR, azaz DeepRunner, tehát mélyre törő típus (ez az alap modell, melynek néha külön kódja nincs), akár az SDR, vagyis a szuper mélyre törő jó lehet ide. Az SR hornetek nem elég univerzálisak, így azokaz itt nem használtam még. Csak akkor veszek elő süllyedő változatot, ha minden kötél szakad, sokkal jobban bízom a finoman vezethető, felengedhető, sodrásban vissza-vissza ereszthető úszókban.

Sebesen szalad de az akadó mögött áll

Itt a lukácsházi szakaszon egyedi szabályok biztosítják a sporthorgászat feltételeit:

Csak műcsalival lehet horgászni, a csalin csak egyetlen egyágú horog lehet, mely vagy elve szakáll nélküli kivitel, vagy ha nem, akkor le kell nyomni a szakállát.

Drilling használata tehát nem megengedett, de állítom, hogy nem is szükséges. (Egyébként Vas összes vizére érvényes a drillingtilalom, ám a többi helyen engedett a kétágú horog is!). Már egy hármashorog is csúnya sérüléseket tud okozni a pisztrángoknak, domiknak, hát még kettő! Ezért teljes lelki nyugalommal szereltem át a wobblereket egyágúvá, vagy a drillingek csonkításával egy öblűvé.

Eredetileg két drillinget viselő Hornet, egyágú süllőzőtűvel szerelt mutációja, hasalatt apró ólommal stabilizálva

Fullánkjaitól megfosztott lódarázs (H4 SDR F T)

Színben a sárga alapon fekete pisztrángpettyes, vagyis a T, azaz Trout vált be legjobban, de barátaimnak az egyszerűbb mintájú D (dace, vagyis nyúldomolykó) és ennek kékes fajtája a DB is hozott kapásokat, sőt a zömében fekete BT és a lilás hátú LPD-k is fogtak halat. A PO és a G színek ugyancsak használhatónak bizonyultak (nem egészen tudom, hogy ezek most léteznek-e még, vagy már nem).

Az új rákos rajzolatot viselő színeket (HCW, SCW, RCW) még nem próbáltam, de valami azt súgja, hogy mindent verni fognak!

Méretben 3,5 centis, és a négy centis tökéletes. Pont. Mondhatnám, hogy nem kell más, nem kell több, de nem mondom, mert mindig érdemes próbálkozni. Az ötösre eddig csak azért nem került sor, mert ette a kisebbeket is a hal, de szerintem, a folyamatos telepítés és a catch and release szabály hatására évről évre egyre több és nagyobb hal marad a pályán, így előbb utóbb nem tehetjük félre a nagyobb csalikat sem.

Na, szóval ilyen helyre és ilyen csalikkal felszerelkezve érkeztünk meg Norbi barátommal. Hogy hogyan, és mit fogtunk, ill., milyen itt a horgászat akciója és mire kell odafigyelni, azt a második részre tartogattam!

Sebes, nagyon