![]() Laci az új pecával. |
Az egyszerűség embere, nem szórja vödör számra a kukoricát, készen veszi a fenekező szerelékét és forgókapoccsal rögzíti a főzsinórhoz, nincs elektromos kapásjelzője, csak a Horváth féle csiptetős henger, melybe súlyt és világítópatront is lehet tenni. A bordás önetetőjébe Techno Rapiddal ragasztott darát, illetve Tímár Mix-et, vagy Mágnes felhős kaját nyom, melyet így az erős folyás is csak lassan mos ki.
![]() A 2,70-es Arno 30-60 munka közben. | ![]() Az erős, de rugalmas bot jól tartja a halat. |
Teltek múltak a hetek, mi egyre kevesebbet, ő egyre többet fogott. Nem értettük, hiszen ugyanazokkal a csalikkal horgászott, ugyanazt a Carp Expert 30-as damilt, Fudo, vagy Maruto horgokat használja, minden megegyezett hát csak a kapások száma nem. Avval „vigasztalódtunk", hogy elég sok hala elment.
![]() A botavató első hala. | ![]() A Maruto aranyszínű pontyhorga így akad. |
Mikor egyik szomszédolásomnál éppen ismét halat szalasztott, rájöttem miért. A régi német bot túl merev volt, vagy kitépte a hal száját, vagy nem tartotta jól a kontaktust és leakadt róla a pipi. Adtam neki egy Arno 30-60 grammos, 2,70-es, kétrészes, korszerű pálcát, melynek olyan a vége, akár spiccről is lehet vele horgászni áramlós vízen.
![]() Ezek a sikeres pontyozás fő kellékei mifelénk. | ![]() Az Arno 30-60-as első délelőtti terítéke. |
Tettünk rá egy nagyon komoly, három fékes, nyolc csapágyas Carp Expert 50-es orsót, mely a fenekező horgászatban minden igényt kielégít, nem beszélve három dobjáról, melyek kombinálásával bármely horgászmódszerhez, terepviszonyhoz képesek vagyunk a megfelelő zsinórvastagsággal alkalmazkodni.
![]() Távdobáshoz, akadós terepen, nagy átlagsúlyú egyedek partra terelésekor érdemes az Arno botcsalád háromméteres, 120 grammos változatát a Quick Fighter 50-es orsóval felszerelve használni. |
Ezzel azt értem el, hogy Laci még több keszeget fogott és most már a pontyai sem mentek el, hiszen a rugalmas bot szépen utána dolgozott a halnak, és szinte kifárasztotta azt. Leültem mellé, élvezet volt nézni is, ahogy fárasztja a halakat, és akkor vettem észre, sokkal távolabbra, a meder közepére dobál. Lehet hogy ez a sok kapás titka? Abba hagytam a kukoricaszórást, telenyomtam
![]() A Quick Fighter 50-est kiváló adottságai miatt a pontyok nagyon szeretik. | ![]() A Carp Expert 50-es a nagytestű pontyok megfogásában megbízható partner. |
Techno-masszás darával a bordás, lapos önetetőmet és besuhintottam a meder közepébe én is. Az egyik szerelék horgaira Tímár féle barackos-polipos, a másikra pálinkás-kagylós kukorica került.
![]() Ellesett felfedezésem gyönyörűséges eredménye. |
Egy órán belül szép húzásom, majd ejtésem kerekedett, aztán hamarosan megjött a harmadik, nem is akár milyen. Nagyon örültem a pontyoknak, csak az bántott, hogy nem én jöttem rá, hol kell keresni őket. Azért köszi Laci!
A gyönyörű napsütés ellenére csípős hideg idő fogad, mikor kiérek a kikötőbe és bár csupán néhány méterre parkolom le autómat tőle, a lebukni készülő nap sugaraitól mégsem látom a csónakom. Különleges alkalom a mai, hiszen ebben az évben ez az utolsó. A Ráckevei (Soroksári)-Duna horgászai körében jól ismert és a legkevésbé sem várt évente ismétlődő esemény, amikor december első napjától általános horgászati tilalom lép életbe 20:00 és...
Itt van az ősz, itt van újra, halat fogni kell nekem. A pontyok is lényegében szinte minden evők, érdeklődőek, az újdonságra felfigyelnek, de a koruk előrehaladtával egyre tapasztaltabbak rafináltabbak és óvatosabbak lesznek. A Chilis ízekkel a hideg beálltával is jó eséllyel járhatunk túl bajszos barátainkon. Természetesen a túra oszlopos részét képezi a MAX szériás bot, kapásjelző és orsó. Viszont mostanában elég sokat horgásztam finom szerelékkel,...
Akár hiszitek, akár nem, hazánk legnagyobb folyóján a Dunán ezelőtt még sosem pergettem, pedig rengetegszer vonatoztam át a nagy folyó felett, és sokszor tervezgettem a fővárosban horgászatot, de eddig ez valahogy sosem jött össze. Október utolsó napján aztán végre rászántam magam a túrára, és minimál felszereléssel elindultam meghódítani az Öreg Hölgyet... Na persze most megvolt a motivációm, hogy útra keljek, hiszen unokatestvérem csodaszép halak...
Vannak az általam sokat használt kistavas 270-330 centis rövidebb botok no meg az általános és nagyobb távokon is bevethető 360-390-es parittyázók…aztán összetalálkozom egy 420-as bombázóval, amitől szinte leesik az állam... kipróbáltam a CXP Distance Method ’’hosszúpuskát”! Több okból sem szoktak a kezemben ilyen méretek landolni. Egyrészt az általam pecázott helyek és távolságok elérhetőek a rövidebb variánsokkal, másrészt a 175 centimhez...
Mióta elköltöztem Szegedről, az élő Tisza mellől, azóta nem volt szerencsém vizeink ezüstnyilához, a balinhoz. Azonban a szeptemberi, októberi gázolós horgászatom alkalmával több rablásra lettem figyelmes, ezért a domolykós wobblereket gyakran cseréltem őnös csalikra. Mivel a kristálytiszta vízben wobblerekkel nem sikerült kapást elérnem, ezért más megoldás után kellett néznem, hogy tudjak néhányat fogni az őszi balinok közül... Sajnos az említett...
Szeptember közepére a csökkenő balatoni forgatag újra lehetővé tette, hogy üldözőbe vegyem partról bojlis felszerelésemmel a pontyokat. Nemcsak a 17 fokosra hűlt víz, hanem a 60 millió köbméternyire becsült vízhiány is gondoskodott arról, hogy kevesebb legyen a vízpartot látogató fürdőző és turista. Balatonboglár egyik szabadstrandja mellé telepedve meglepődve tapasztaltam, hogy hogy alig van horgász, a vizen csak néhány SUP és vitorlás...