Megjelent: 2008. szeptember 09. | Forrás: Tóth Gábor | Írások
Ezt a horgásznapot egy ötlet szülte. Be akartuk indítani MADOCSAWOOD-ot! Készítsük filmet! Bár azóta már ez a projekt megbukott, hála a "megrendelőnek", de ott és akkor jót szórakoztunk, sőt hosszú távú terveket szőttünk Pásztor István barátommal. 
A vékony húsú Maruto horog tökéletes erre a pecára Az egész egy kedélyes ebéddel indult óvatos borozgatás mellett majd némi csónakázás után a "paducos pályára" értünk. Útközben még lecsúszott egy-két doboz sör, minek eredményeképpen eléggé oldott lett a hangulat. A kamerák előtti szereplés nekem még új dolog, de meg tudnám szokni!(visszanézve az anyagot elég jól vettem az akadályt)
Kőkemény gombócok kellenek az erős sodrás miatt Gyors pakolászás után az etetőanyag keverése következett. Itt, ahol horgászni szerettünk volna, két méteres a víz és meglehetősen erős az áramlása. Egy kövezés ráfolyás felőli oldala volt a célterület. Szóval ezt nem lehetett elszúrni. Egy héttel ezt megelőzően már horgásztam itt és a helytelen keverés hatására eletettem magam elől a halat. Inkább lusta voltam, mint figyelmetlen. Nem nehezítettem le megfelelően a kaját. Pedig csak zacskót kellett volna bontanom, és máris önthettem volna hozzá a nehéz földet. Most látszólag tökéletes lett az állaga. Betonkemény gombócokat tudtam gyúrni a Tímár folyóvízi sajtosból. Persze a kiváló darához most került még egy kis barna agyag is.
Repül a gombóc Az alapozó etetés után adtam csontit a darába, így az első gombócok biztosan feneket értek és az oldódásuk is lassabb, mint a csontisoké. Az izgő-mozgó lárvák hamar szétrúgják még a legkeményebb keveréket is. Le lehet forrázni a légynyüvet, akkor nincs probléma a mozgolódásukkal. Én most nem akartam ezzel otthon tökölni, így is működnie kell.
Megjött az első szép példány Kilenc gombóc a botspicc alá. Ennyi az alapozás.
Apropó botspicc. Még nem esett szó a módszerről. Bolonyai bottal kísértettem a szerencsémet. Egy nyolcméteres EnergoTeam Benzarral, tizenhatos Sufix zsinórral és tízes méretű Maruto 9411-es horoggal. Nem úsztattam, hanem egy harmincgrammos ólommal fixen egy pontra horgásztam. A horogelőke közel méteresre kötve. Látható, hogy kissé rendhagyó volt az összeállítás, de most itt, az adott helyzetben ez volt a legcélravezetőbb. Ez a bot erre a módszerre tökéletes. Elég erős a nagy halakhoz. Úsztatni már nem biztos, hogy használnám. Egész nap dobálni nehéz, arra hatos vagy hetes változata a megfelelőbb.
Biztonságban a zsákmány Ahogy egy ilyen forgatáskor lenni szokott, nem lehetett kizárólag a horgászatra koncentrálni, mert a kamerába is kellett okosítani. Az meg már végképp megöli a pecát, ha ugyanazt a szöveget háromszor, négyszer kell elmondani. Néha nagyon tele volt a púpom. Szegény Istvánt el is küldtem melegebb éghajlatra, amikor már sokadszor mondta: "-Jól van Gábor, jó volt, de mondd még egyszer, onnét hogy…" Hiába nehéz a bányászok élete és még nehezebb a horgászmédia szereplőké. Na, azért nem várom el senkitől, hogy túlságosan sajnáljon. Alapjában véve inkább izgalmas volt, mint bosszantó.
István is jól mutat a képen... Az etetőanyag és annak megfelelő állagának tökéletességét bizonyította, hogy hamar megjöttek az első kapások és fogások. Na persze ez némiképp a halak érdeme is, hogy éppen akkor ott éhesen bóklásztak. Gyönyörű kilós paducok jelentkeztek horgomon. Mivel már láttuk őket ugrani, túlságosan nagy meglepetést nem okozott horogra akadásuk. Szeretem fogni ezt a fajta keszeget. Erősen küzd a kemény sodrással összedolgozva. Jó kis harcot vívtam velük. Nem tudom megunni!
Megmosolyogtam barátomat amint szarvasbogarat, szitakötőt, vagy éppen molnárpoloskát filmezett a kapástalan időszakokban nagy áhítattal. Hiába, aki szereti a természetet az mindig és mindenhol talál látnivalót magának.
... de a hal se csúnya Bothegyről észleltem a halak érdeklődését, vagy ha kicsit elbambultam, akkor csuklómmal. Először vehemensen kaptak, de egy idő után néhány leakadás és üres bevágás következett. Valószínűleg a horog hegye kicsorbult a fenéken fekvő köveken, és a halak is óvatosabbak lettek. Gyors horogcsere orvosolta a problémát. Éles és kisebb tű került az előke végére. Ennek hatására újra sikerült megfogni őket. Itt is látszik, hogy kapástalan időben érdemes játszani a szerelék módosítgatásával. Könnyen előfordulhat, hogy egy számmal kisebb horog halat varázsol ki az addig süket vízből.
Gyorsan múlott az idő. A fárasztások izgalma, mert izgalmasak voltak ebben a húzós vízben, elvonta figyelmünket az óráról.
Irány a víz Többször ki kellett sétálni a halak után a kőspiccre, mert nem tudtam magamhoz húzni őket. A hosszú, nyolcméteres bot szép és látványos ívet rajzolva őrölte fel a halak erejét. Igazán nem a zsinórszakadástól féltem, hanem attól, hogy leverik magukat, ha a víztetőn csobogtatom. Kemény szájukba még a legjobb horoghegy is nehezen talál utat. (Ezért kellett sétálni.)
Mi se vagyunk csúnyák Minden horgászatnak van egy utolsó hala. Nekem a Duna méltó befejezést tartogatott erre a napra.
A legutolsó volt a legnagyobb paduc, szerintem verte a másfél kilót. Hiába, szeret engem a folyó.
Az időjárás viszont ebben az évben valahogy rendre kiszúr velem. Most se volt másképp. Szép tornyos, bodros viharfelhők gyülekeztek a látóhatár szélén, s egy mindent elsöprő rohamra készültek ellenünk. Szél hátán lovagolva száguldottak felénk. Kis idő elteltével, hangos durrogás és villámlás kíséretében ránk zúdították esőterhüket. Rövid, de hatásos demonstrácó volt ez a természet részéről, minek eredményeképpen jól eláztunk. Persze mondanom se kell, hogy egy kis víz nem tántoríthat el bennünket, de a villámlás kicsit elgondolkodtatott. Nem lett volna jó, ha odacsap a "ménkű". Biztos kiugrok a nadrágból! Megúsztuk elektrosokk nélkül.
Munka közben - de azért ne sajnáljanak Közben István is kedvet kapott a lógatáshoz. Megértem. Egész nap engem bámult a kamera keresőjében, miközben én húztam a szebbnél szebb halakat. Most rajta volt a sor. A maradék etetőanyagot még a vihar előtt bedobtam így fél óra elteltével már biztosan kifejtette csalogató hatását. Nem is tévedtem.
Az én szép Dunám Fortuna mellé szegődött, és rövid idő elteltével már a saját halát fáraszthatta. Ez is gyönyörű jószág volt, és ő is, mint a társai mehetett vissza a folyóba. Csak először modellt állt nekünk. Sikerült pár jó képet készíteni a szákolásról, szinte a vízben fekve. Hiába egy-egy jó fotóért meg kell szenvedni.
A meghorgászott öböl Közben kezdett esteledni. Az elvonult esőfelhők friss, hűvös levegőt húztak maguk után. Szinte beleborzongtam, ahogy belibbent ruhám alá. Igazából nem volt miért tovább maradni.
Amit mára terveztünk teljesítettük. Halfogás, forgatás kipipálva.
Kár, hogy ezt soha nem látja senki, rajtunk kívül!
Európai Uniós Pályázataink