Lékhorgászat
Megjelent: 2013. január 15. | Forrás: Székely Zoltán | Írások

Lassan jég alá kerülnek a vizek, főleg az állók, melyeken szabad lékhorgászni / A folyóvizek jegére még rámenni is tilos!/. Az állóvizek jege is csak 8-10 cm-től biztonságos, vékonyabbnál ne próbálkozzunk . Nem csak biztonsági okokból érdemes szánkón vinni a felszerelést, rajta csendben lehet várni a kapást, mert a lék közelében riasztólag hathat a halak számára, ha körülötte topogunk. Lehetőleg ne egyedül menjünk, és mindenképpen vigyünk pár méter erős kötelet, még jobb a gurtni, melyet kössünk a szánkó közepéhez.

Ígéretes hely
Ilyen hóban-jégben már bátran indulhatunk lékelni.
Ígéretes hely
Középen összehajtható lékfúró, mely pillanatok alatt 13cm átmérőjű léket fúr.

A lék készítése történhet láncfűrésszel, baltával, de ez nagy zajjal, fáradtsággal jár, viszont lékfúróval pár perc alatt átlagméretű halak kivételéhez elegendő méretű lukat fúrhatunk a jégbe. Ha kicsinek találjuk, készítsünk három- vagy négyszög alakban egymás mellé furatokat, ha összeütjük őket, ilyenből már a tízkilós csuka is könnyedén a jégre csúsztatható. Érdemes több helyen fúrnunk, medertörés, árok, gödör felett, akadók, bedőlt fák környékén, de van, hogy a keszegeket nádszél mentén találjuk meg.

Ígéretes hely
A lékfúró összehajtva szállításkész állapotban.
Ígéretes hely
A borotvaéles pengék hamar megbirkóznak vastagabb jéggel is.
Ígéretes hely
Még ha vastag is a jég, vízi növényzet közelében általában elvékonyodik,
erre is ügyeljünk helyválasztásnál.

A léki peca lehet békés vagy ragadozó halakra célzott, míg az orosz mormiskázás módszerével mindenféle fajt foghatunk. A fogandó halaktól függően változik a lékhorgászat eszköztára. A keszegezésnél megfelel bármely egyébként használt pálca és orsó, a főzsinór is elég 14-es körüli. A horogméret is megegyezik a téli keszegezéskor használatos 14-18-as, arányosan, hogy mivel és mire horgászunk. A csali lehet mű és igazi csonti, pinki, giliszta, csemegekukorica /bodorka!/, mű és igazi szúnyog, kenyér, csontibáb. Etetés gyanánt inkább csak némi figyelemfelkelő felhős anyagot szórjunk a lékbe. A készséget nem árt néha kissé megemelni, és horgásszuk fenéktől egészen fentig meg a vizet, mert főleg nagyobb léknél, ha hó borítja a jeget, feljönnek levegőzni a halak, ilyenkor vízközt is esznek. Az 1-1,5 grammos úszó elég, csak antennája legyen messzebbről is jól látható. Kicsit várjunk ki a bevágással, mert ilyenkor lassabban nyelnek.

Ígéretes hely
A léki keszegezésre megfelel a jobb időkben bevált Extreme match 420,
ilyen a lékben messziről is jól látható úszóval.
Ígéretes hely
A Bolo 20 a Gold Star-tól, egyszerű, a téli horgászatra kiválóan megfelel.

A léki horgászat régen a klasszikus, úszós-kishalas csukázásban merült ki, de a finomabb szerelékek elterjedésével egyes vizeken /pl: Velencei-tó/ sok szép süllő is esett kishalra, én a pátkai tavon még kilós domolykót is fogtam így. Tapasztalatom szerint ilyenkor is az alkonyat a legfogósabb. A csukázó szerelék hármas vagy egyes horgon, drót vagy egyéb elrághatatlan előkével, harmincas főzsinóron kínálja fel a csalihalat, a finomabb változat 6-4-es hosszúszárú süllőhorgon előkenélküli 25-22-es monofilon. Az a jó úszó, mely csak éppen elbírja a csalit és az antennája messziről is jól látható. Több lék esetén próbáljuk meg mindkét szereléket, mert lehet, hogy csak a finomabbra lesz kapásunk. Váltogassuk is a lékeket, mert volt már olyan hogy egyben hat kapás volt, a többibe meg semmi, magam sem tudom miért. Tartások környékén használjunk kisebb csalihalakat, mert itt nincs annyi idő nyeletni, egyébként is ez nagyban a halak kapókedvének függvénye. Ha a kapások nagyon óvatosak, lassúak, érdemes még egy egyágú horgot a halba tűzni, és miután elmerült az úszó azonnal bevágni.

Ígéretes hely
Léki kishalas csukahorgászathoz jól alkalmazható úszók,
harapásálló előkék és hozzávaló forgókapcsok.
Ígéretes hely
A mormiskázó botok rövidek, egyszerűbb orsók is jók rájuk.
Ígéretes hely
A mormiskázó botok lágysága így ellenőrizhető, a jobban hajló lágyabb,
ezen erősebben érezni a koppintásokat.

A mormiskázás egy érdekes orosz léki technika. Apró, csepp vagy levél alakú, csillámló műcsali, mely magában foglalja a horgot is, melyet rövid, lágyvégű bottal rángatva emelgetnek, majd ejtenek vissza, többnyire ilyenkor jön a koppintásszerű kapás. Érdekessége, hogy egyaránt foghatunk vele bodorkát, karikát, veresszárnyút és egyéb békés halat, valamint ragadozó halakat, süllőt, csukát, sügeret. Kis szünetekkel a csalit állandóan mozgatni kell, és nem árt váltogatni a lékeket és a csalikat is. Rá kell jönni az ízére és akkor rettentően izgalmas szórakozás.

Ígéretes hely
Mormiskakészlet az Energofish-től.
Ígéretes hely
A mormiskázás optimális kéztartása.
Ígéretes hely
Ez a hatalmas sügér egy levél alakú mormiskán vesztett rajta.
Ígéretes hely
A mormiskák mérete változó, általában arányos a célhalak nagyságával.

Forrás: Székely Zoltán

Nyári csalizási tippek pontyra
Megjelent: 2025. szeptember 04. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A nyári meleg vizek legkülönlegesebb és legnagyobb vonzerővel bíró természetes csalija a tigrismogyoró. Édes illata és természetes cukortartalma miatt ellenállhatatlan a pontyok és amurok számára. Tavasz végétől és is előszeretettel alkalmaztam a tigrismogyorót a hajszálelőkéimen, több gyönyörű pontyot és amurt köszönhettem neki.  Célzott ponty és amurhorgászatom erős bojlis felszereléssel egy sekély vizű, lassú áramlású...

Nyári ponty- és amurparádé
Megjelent: 2025. augusztus 28. | Forrás: Sisa József | Írások

A nyár derekán Pető Gabi csapattársammal, és állandó segítőjével, Karcsival, úgy döntöttünk, hogy összehozunk egy hétköznapi teszthorgászatot. Ismerősöktől, horgászbarátoktól nagyon sok jót hallottunk a Nógrádmarcal községben található Mixi-horgásztóról. Az elmondások alapján kiváló halállománnyal rendelkezik, nem nagy a vízmélysége, viszonylag sok amur él benne és a pontyok átlagmérete is 5 kg körül van. Igaz Gabitól, vagyis Budapesttől és...

Úszók minden helyzetre! - iBite
Megjelent: 2025. augusztus 21. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Évek óta használom az iBite úszó család különböző típusait, melyek lefedik az úszós horgászat minden területét, legyen az match, rakós vagy spicc botos módszer. Találunk keszegező, pontyozó és rablóhalas típusokat, csúszó és fix változatokat minden szükséges teherbírással. Ennek megfelelően a bot, a távolság, a vízmélység függvényében választok közülük. iBite úszók. Az úszós módszerek közül a legközelebb a match botos...

Extrém pontyozás a Balatonon
Megjelent: 2025. augusztus 14. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A hidegfront betörések alkalmával történő pontyhorgászataim a Balatonon máig a legemlékezetesebbek. A légnyomás csökkenését eredményező szelek felkorbácsolják a Balaton vizét, az alsó vízréteg lebegő szemcséi, a felső iszapréteg felkeveredésével szürkévé festett tó vizében vad táplálkozásba kezdenek ilyenkor a pontyok óriási tömegei. Északi szélben, a Badacsony felől érkező orkán sem tántoríthat el a bojlizástól, sőt, a besétálós...

Nyári kalandok - Wizardos halak a Dunán
Megjelent: 2025. augusztus 07. | Forrás: Bokor Károly | Írások

A leggyakoribb vendég a nyári, folyóvízi pergetéseim idején a ragadozó őn, és a süllő, melyekkel a pikkelyesek közül találkozom. Ennek oka kettős, egyrészt belőlük elég szép mennyiséget találhatunk a folyóinkban. Másrészről legtöbbször célirányosan róluk szól a pergetésem. Főként mert megtalálásuk, kapásra csábításuk nem igényel olyan sok időt, mint a szintén pergetve is fogható harcsáké. Ám nekem más okom is volt, hogy elsősorban rájuk...

A Duna óriásai - egy felejthetetlen nap az amurok között
Megjelent: 2025. július 31. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Ugyan melyikünk fejében nem játszódott már le a gondolat hatalmas amurokkal való küzdelemről. Hát bizony az enyémben vagy ezerszer lepergett már ez a film, ilyen-olyan finisekkel. Hol happy end volt a vége, hol pedig az amurok kerültek ki győztesen kettők csatájából. A júniusi alacsony dunai vízállás és az átlagosnál magasabb, 25 fokos vízhőmérséklet cselekvésre parancsolt, és etetni kezdtem kukoricával a Pest alatti Duna szakasz általam sűrűn látogatott...