![]() Az etetést is együtt végeztük. |
Tudtam, nem sok időm lesz ma a horgászatra, mivel fel kell vállalnom a háttérmunkát, főleg ha gyerekekről van szó. Reggel nem túl korai indulást terveztünk, mert még be kellett szereznünk a csontikat. E nélkül, ebben az időszakban biztos, hogy nem fogunk semmit.
![]() Akik az etetésre elsőnek érkeztek, az a hattyúpár volt, bár ezt a mama által készített szendvics bánta. |
Dublintól száz kilométerre volt az úti célunk. Egy 850 hektáros tó téli csanaktárolójára mentünk, ahol a friss víz beérkezése miatt egész télen és koratavasszal lehet fogni a keszegeket, sügereket. Az időjárás is a kegyeibe fogadott bennünket, mert szép tiszta idő és gyenge szél fogadott bennünket.
![]() Egy kis csonti horogra tűzésének tanítása. A gyerekek nagyon figyeltek | ![]() Fudó horgok, Goldstar ólmok, úszók csonti, kés és egyéb kellékek |
A gyerekek nagyon izgatottak voltak és záporoztak a kérdések. Úgy gondoltam, mindent megtanítok nekik, amit tudniuk kell a keszegezésről. Az etetéssel kezdtem és Benedek ki is vette a részét a keverésből, sőt még a gombócok gyártásából és bedobálásából is. Ezek után nekiálltam a botok összeszerelésének.
![]() Benedek első Írországi bodorkája | ![]() Anna első halával és örömével a fényképen |
A gyors csalizás közben elmagyaráztam nekik, miért és hol szúrjuk meg az apró horoggal a csalit. Egy kis ízesítő spray és meheta horog a vízbe. Anna egy hatméteres spiccbotot kapott, Benedek pedig egy EnergoTeam Slider Match -et egy Power Match orsóval. Fudo horgokat és Energo úszókat használtunk.
![]() A gyerekek nagyon komolyan koncentráltak, hogy egy kapást se rontsanak el | ![]() Árpi és a Picker Blade-el fogott bodrija |
A botok felszerelése közben már meg is fogták életük első halait és bizony az öröm az arcokon is látszott. Apám megkapta Annát, én pedig Benedekre figyeltem. Minden egyes mozdulatomat leutánozták és gond nélkül tanulták meg pillanatok alatt a horgász trükköket. Elképesztő volt látni menyire gyorsan tanulnak a gyerekek. Nem is gondoltam volna.
-
![]() Beni felszerelésel és egy szebb bodrival |
Persze én minden halat visszaengedtem. Volt egy-két kérdésük: - miért nem eszük meg a halat, stb., de a gyors magyarázat után már nem is figyeltek arra, hogy visszadobjuk a halakat. A gyerekek átlátták miért is kell beetetni, miért lövöldözöm a csontikat a horguk köré, és bizony nem győztük leszedni a halakat a horgokról, és újracsalizni. A bedobáshoz már nem kellet segítség. Bár voltak néha gubancok, de ez horgászat velejárója. A gyerekek egyenként számolták hány halat fogtak. Persze, mire föleszméltem, negyven körül jártak fejenként, és már akkor elhatározták, százig meg sem állnak.
![]() A papa jött rá hogy partközelben is szép sügerek tanyáznak |
Ez nem volt elérhetetlen, nagyon koncentrálva fáradhatatlanul fogták a keszegeket és sügereket. Benedek talán tovább viszi a horgászvért a családban, mert nagyon ügyesen kezelte a botot. A nap végére már a csónaktároló túloldalára is átdobta a felszerelést, öröm volt nézni, ahogy koncentrál és megpróbálja még messzebbre dobni az úszót. Egy-egy hosszabb dobás után visszatekerte az etetésre, de volt, hogy fogott messzebbről is. Ez a mai, egy igazi örömpeca volt.
![]() Annát sem kerülték el a csodaszép sügerek |
A családom is átérezhette, miért is szeretek ennyire horgászni, de ehhez kellettek a sikerélmények is. A gyerekek nagyon örültek és hazafelé is egyfolytában a kifogott halakról beszéltek. Mégis, nekem volt a legnagyobb élmény, hogy a gyerekeket boldognak láthattam. Egész nap fülig érő szájakat kaptam a munkámért cserébe.
![]() A nap egyik legszebb bodorkája | ![]() Beni sügérpózban |
Az eredmények is szépre sikerültek: Anna 108 Benedek 85 halat fogott. Volt közöttük jónéhány fél kilós példány is. A felnőttek csak töredékét fogták. Talán a Papa volt ellenfél, de ő már rendelkezett horgász-tapasztalattal. Ekkor már tudtuk, hogy a következő szombaton családi horgászversenyt kell rendeznünk. Amit persze a gyerekek nyertek és besöpörték az általam felajánlott nyereményeket, a Kinder csokikat.
Ma utaztak el, de jövő nyáron már a hazai vizeken űzzük tovább a halakat. Megígértem nekik!
Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...
A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll. A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...
A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt. Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...
Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...
Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...
A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...