A visszafagyott vizek nem hogy elvették a kedvem, inkább növelték a kiéhezésemet a horgászatra. A téli horgászattal többek között az az alapvető baj, hogy a hideg időben a halak nagy része energiaspórolási okból nagyon lassan áramló, vagy álló vizekben szeret telelni, de természetszerűleg éppen ezek a területek fagynak be legelőbb és engednek ki legkésőbb. Kóborlásaim során végre ráakadtam egy hókonyra, mely éppen kiengedőben volt, és a gyenge napfény hatására izgalmas gyűrűzések jelezték, hogy halak is vannak benne.
![]() Az első hal egy féltenyérnyi karika volt, az etetésen nem is jött nagyobb hal. |
Másnap magamhoz véve a könnyű, háromrészes, 5-20 grammos, carbonszálas 3,90-es Emerald Match botomat és a 14-es Specialist keszegező zsinórral frissen feltöltött Carp Expert Match orsómat letelepedtem a fagytól elsárgult, sással kevert nádas egyik bevágásában. Mindjárt hibával kezdtem, mert beszórtam néhány máshol jól bevált téli etetőgombócot. Az enyhén liftező kajára gyorsan odaálltak a snecik és a húszforintosnyi karikák.
Ráadásul a kapások nagy részét meg sem lehetett fogni, igaz a szelektálás végett eleve 14-es Fudo keszegező horgot kötöttem. Telt, múlt az idő, a jeges, rám keresztbe fújó É-K-i szél, a mindössze hetven centis mélység és a megfoghatatlan kapások miatt ki-becsapkodtam a pecát, szóval csak szenvedtem. A szél miatt teljesen letettem fenékre a horgot, ágasra a botot és zsebembe a kezem, amely már lilára fagyott, de így még kapásom se volt.
![]() A japán Fudo horog szinte mindig ilyen jól akad. |
Olyan hideg volt, hogy még egy sapkát kellett felvennem, de éppen ekkor tőlem balra szép hal löttyent. Aztán még egy, pedig nem is sütött a nap. Lehet, hogy vízközt vannak, de hisz alig hetven centi a vízmélység? A harmadik ugrás után kivettem a kezem a zsebemből, visszahúztam az eresztéket 35 centire, feltettem egy fél trágyagilisztát és eldobtam az úszót az ugrás irányába. Az oldalszél miatt szépen szánkázott balra a jelző, majd megállt. Határozatlanul megemeltem a botot, melynek finom spicce szépen rugózni kezdett.
![]() Ezen a vaskos csapósügeren igencsak elcsodálkoztam. |
Jó hal, szép tenyeres karika a horgon! Aztán még kettő, érdemes lett elővenni a haltartót. Aztán ott semmi, eldobtam jobbra vagy húsz méterre, hamarosan jött egy bodorka. Rájöttem, a nagyobb testű keszegek, lassan, vízközt lebegve vándoroltak ide-oda, az etetés nem érdekelte őket, de ha éppen találkoztak egy gilisztával, vagy néhány pinkivel, azt álmosan bevették.
![]() A fő hal a tenyérnyi karikakeszeg volt. |
Volt, hogy húsz percig egy kapásom se volt akár hova dobtam, de aztán hirtelen jött néhány, akadt közte még kormorán által megtépázott közel negyvenes dévér, sőt vaskos, nagypocakú tenyérnyi sügér is. A halak legtöbbje igazi, sütnivaló karika volt, amire megmondom őszintén, nem csak horgászatilag, gyomrilag is kiéheztem már. Alkonyatkor egymás után jöttek a dévérek, de nem az etetésen! Annak ellenére, hogy nem voltak túl nagyok a halak, szép peca lehetett volna, ha a jeges szél nem éppen keresztbe fúj.
![]() Én az ilyen teljes felső harmadában dolgozó keszegező botot kedvelem. |
Tapasztalataim a felszerelésről:
Emerald Plus Match 3,90, bot: pillekönnyű /22deka/, ezért akár egésznapos, kézbentartós horgászathoz, három méter alatti vízmélységnél kiváló. A tizenhárom sic-gyűrű esőben, párás időben praktikus, de mínuszban gyorsan befagy. Csavaros orsótartója igen jól fogja a negyvenes orsót is. A botvég akciója A és B közötti, tehát a lágyszájú halakat sem tépi /persze ez horogfüggő is!/, 10-20 dekás halak emelését jól bírta. Gyorsvízi pecához, például paducozáshoz, kifejezetten ajánlom.
![]() A horgászatot nagyon megkeserítette a vízen végig vágó fagyos szél, a túlparton még látni jégfoltokat is. |
Carp Expert Match 4000: masszív, fém orsó, finoman állítható első fékkel. A dob átmérője meglepően széles/50mm/, és mivel 5,2 az áttétele, nagyon gyorsan csévél, ami a gyorsvízi úsztatásnál, vagy a távolra horgászásnál óriási előny. Ebből fakad másik jó tulajdonsága, könnyebben pereg le róla a zsinór, tehát távolabbra lehet dobni vele.
![]() Még paptetű is jött vízközt, annyira fent jártak a halak. |
A két kar szükségtelen, inkább lenne hozzá egy pótdob, már csak azért is, mert a zsinórtároló kapacitása max 30/100m. Az 5+1 csapágy kellemes futást biztosít csévéléskor, az egész orsóból sugárzik az erő, nagyobb halak biztonságos megfogására is alkalmas.
![]() A Carp Expert Match 4000-es széles dobja nagyban segített a távolra dobásban. |
Fudo japán horog: a giliszta használata miatt nem mentem 14-es alá, de ezt a tenyérnyi halak könnyedén be is vették. A pirosított változatot használtam inkább, hogy minél észrevétlenebb legyen a hasonló színű csalik használatánál. Fantasztikusan jól akad, egy halam ment csak el róla, de nagyobb halaknál fokozott figyelemmel fárasszunk, a piros nagyobb terhelésnél kihajlik!
![]() A pillekönnyű Emerald Plus Match 3,90-es nekem bevált. |
Specialist monofil damil: végre egy vízszínű zsinór a sok csilicsálé helyett! A 14-es 2,77 kilót bír a test szerint, kézzel próbálva valóban erős, de a mostani halak nem igazán tették próbára. Közepesen lágy, tehát nem nagyon gubancolódik, így kevésbé sérülékeny. A háromszáz méteres spulni ideális, szerintem aktív horgászatnál is elég egy évig.
![]() Megbecsülendő ez a téli zsákmány. | ![]() Íme a nyerő szerelék, de hogy 35 centi legyen a fogós ereszték?! |
Kétpontos úszó: én nem igazán kedvelem, de a kis vízmélység, és a távolabbra dobás miatt mindenképpen ez volt most a nyerő 1,5 grammos, egy ponton történt súlyozással.
A gyönyörű napsütés ellenére csípős hideg idő fogad, mikor kiérek a kikötőbe és bár csupán néhány méterre parkolom le autómat tőle, a lebukni készülő nap sugaraitól mégsem látom a csónakom. Különleges alkalom a mai, hiszen ebben az évben ez az utolsó. A Ráckevei (Soroksári)-Duna horgászai körében jól ismert és a legkevésbé sem várt évente ismétlődő esemény, amikor december első napjától általános horgászati tilalom lép életbe 20:00 és...
Itt van az ősz, itt van újra, halat fogni kell nekem. A pontyok is lényegében szinte minden evők, érdeklődőek, az újdonságra felfigyelnek, de a koruk előrehaladtával egyre tapasztaltabbak rafináltabbak és óvatosabbak lesznek. A Chilis ízekkel a hideg beálltával is jó eséllyel járhatunk túl bajszos barátainkon. Természetesen a túra oszlopos részét képezi a MAX szériás bot, kapásjelző és orsó. Viszont mostanában elég sokat horgásztam finom szerelékkel,...
Akár hiszitek, akár nem, hazánk legnagyobb folyóján a Dunán ezelőtt még sosem pergettem, pedig rengetegszer vonatoztam át a nagy folyó felett, és sokszor tervezgettem a fővárosban horgászatot, de eddig ez valahogy sosem jött össze. Október utolsó napján aztán végre rászántam magam a túrára, és minimál felszereléssel elindultam meghódítani az Öreg Hölgyet... Na persze most megvolt a motivációm, hogy útra keljek, hiszen unokatestvérem csodaszép halak...
Vannak az általam sokat használt kistavas 270-330 centis rövidebb botok no meg az általános és nagyobb távokon is bevethető 360-390-es parittyázók…aztán összetalálkozom egy 420-as bombázóval, amitől szinte leesik az állam... kipróbáltam a CXP Distance Method ’’hosszúpuskát”! Több okból sem szoktak a kezemben ilyen méretek landolni. Egyrészt az általam pecázott helyek és távolságok elérhetőek a rövidebb variánsokkal, másrészt a 175 centimhez...
Mióta elköltöztem Szegedről, az élő Tisza mellől, azóta nem volt szerencsém vizeink ezüstnyilához, a balinhoz. Azonban a szeptemberi, októberi gázolós horgászatom alkalmával több rablásra lettem figyelmes, ezért a domolykós wobblereket gyakran cseréltem őnös csalikra. Mivel a kristálytiszta vízben wobblerekkel nem sikerült kapást elérnem, ezért más megoldás után kellett néznem, hogy tudjak néhányat fogni az őszi balinok közül... Sajnos az említett...
Szeptember közepére a csökkenő balatoni forgatag újra lehetővé tette, hogy üldözőbe vegyem partról bojlis felszerelésemmel a pontyokat. Nemcsak a 17 fokosra hűlt víz, hanem a 60 millió köbméternyire becsült vízhiány is gondoskodott arról, hogy kevesebb legyen a vízpartot látogató fürdőző és turista. Balatonboglár egyik szabadstrandja mellé telepedve meglepődve tapasztaltam, hogy hogy alig van horgász, a vizen csak néhány SUP és vitorlás...