Matchbottal a mélyből
Megjelent: 2011. augusztus 01. | Forrás: Halmos Mihály | Írások
Alig telt el egy rövidke idő az előző fehérvárcsurgói horgászat óta, és máris az a jóleső érzés kerített hatalmába, ami a halfogás iránti mérhetetlen vágyat jelentette. Már napokkal a tervezett horgászat előtt másra sem tudtam gondolni, rendre az alkalmazni kívánt helyes technikán, az etetőanyag kiválasztásán, no és a kivitelezésen járt az eszem. Nem tehetek róla, én már csak ilyen „rákészülős" típus vagyok, de úgy vélem, jobb is a hibalehetőségek százalékát már az elején a minimumra csökkenteni. Pünkösd szabad hétfőjén jött el a várva-várt nagy nap, de ezúttal a feederek otthon maradtak, átadva a lehetőséget és a főszerepet a matchbotoknak.


Erőteljes, de nem hideg északi széllel fogadott a Fehérvárcsurgói-víztározó kincsesi oldalának meredek, köves-sziklás partja. Érkezésemkor csak egy fenekező spori figyelte az ide-oda himbálódzó kapásjelzőit, de ő is összepakolt, mire éppen végeztem a ládám elhelyezésével.


Bizony erről fújt a szél. A meghorgászni kívánt távolságban
már tekintélyes méretű hullámokkal kellett dacolni,
s némi furfangot bevetni ahhoz, hogy a felcsalizott
horog a lehető legstabilabban a fenéken maradjon


Egy ilyen kiváló minőségű láda a feeder szettel egy komplett horgász-bázist teremt nekünk, megkönnyítve ezáltal
a dolgunkat, hogy csak a horgászatra koncentrálhassunk


A nagy erejű szél keltette hullámzás nem éppen a legideálisabb és legkényelmesebb körülményt idézte elő egy kiadós matchezésre, de hát nem volt mit tenni, meg kellett szokni és meg kellett oldani ezt a feladatot is. Szerencsére még otthon gondoltam hasonló időjárási körülményre, ezért elkészítettem pár csúszó-úszós matchbotos szereléket, ami létrán, a verenyláda rekeszében máris kínálta az azonnali megoldást. Az ötös körüli várható vízmélységet bekalkulálva ennél hosszabbra hagyott, 18-as zsinórdarabon volt megkötve a szerelék. A betétes úszórögzítő két-két damilütköző között csúszott, alatta volt elhelyezve a hat grammból álló főólmozás, majd az követte a két darab négyes méretű sörét jelzőólom, végül a miniforgó. Az előkém 0,14-es E.T. Specialist Bream zsinórból kötött 16-os Fudo horog volt.
A botjaim közül az általam talán legtöbbet használt E.T. Black Spider Match-et választottam 3,90-es hosszban. Úgy véltem, elsőszámú kedvencemmel fogom tudni majd a testes wagglerúszót a legpontosabban az etetés helyére juttatni, valamint karakterisztikája, gyorsasága lehetővé teszi a pörgős dévérhorgászatot, de a netán be-beugró pontyokat is biztonsággal foghatom meg vele. A botra 30-as méretű E.T. orsó került, tökéletesen és gyorsan süllyedő 0,18-as E.T. Power Waggler zsinórral feltöltve.


Az E.T. Black Spider Match 3,90-es hosszban egy nagyon könnyű, kecses bot. Köszönhetően enyhe feszességének
még tökéletes a dévérnek, és már jó a pontyoknak, tehát univerzális, keszeges-pontyos matchbotról beszélhetünk


Mire felszereltem a botomat és végeztem az ereszték beállításával, az etetőanyagom is kellőképpen átnedvesedett. A Tímár féle Super Bream és Feeder (a benne lévő ragasztóanyag miatt), valamint föld keverékéből álló kaját alaposan átrostáltam, majd keményebbre nyomott egykezesekkel végeztem el magam elé 20 méterre a 12 darab gombócból álló alapetetést.


A minőségi és gondosan előkészített földes etetőt minden hal meghálálja, pláne a dévér, aki közismerten rajong az ízekért


A szokásos, általam csaliként előszeretettel alkalmazott csonti-pinki szendvics hamar meghozta a kapást. A bedobástól számított két percen belül már a szákban pihent az első szép dévér. A gyors fogást követően megnyugodtam, és örültem, hogy sok keszeg lepte el az etetést, s így nagy kudarcra már nem igazán számíthatok, legalábbis a halakon nem fog múlni semmi.


A soron következő lassú, elhúzó kapás jó halat
ígért, de az eredménynek nem örültem felhőtlenül.
Mini szörny négy és fél méter mélyről


Azért a parti világ szépségei hamar
feledtették velem az iménti traumát


Nagyon fontos volt, hogy az etetőanyag-gombócok egy helyen essenek vízbe, valamint az, hogy a lehető legpontosabban horgásszam meg az etetés helyét. Én most egy fehér cérnaütközőt használtam, mellyel az úszó és az orsó közötti távolságot fixáltam az első keverőgyűrű elé húzva, de tökéletes lett volna a zsinórjelölő filc is, ha azt éppen nem hagytam volna otthon. A dobás irányát pedig a szemközti tereptárgyak segítségével határoztam meg.


A jól előkészített, kapkodásmentes dobás a pontos és a gubancmentes csúszó-úszós szerelékkel való horgászat
alapeleme. Pláne ekkora szélben különösen figyelni kell


A zsinórsüllyesztés után hagyjuk, hogy beálljon a cucc mélységbe,
s végül a távolság tartása végett behúzzuk a zsinórt a jelig


Szélben nyugodtam merítsük víz alá a spiccet, sokat segítünk vele


Útban a szák felé


Az etetésen tartózkodó szebb dévérek megfogása érdekében - akik köztudottan a fenékre szegezett csalit preferálják elsősorban - a horog, illetve a szerelék sodródását a lehető legjobban le kellett lassítani. Ugyebár ez az állandó szél és az erőteljes keresztbe hullámzás miatt nem volt könnyű. Ennek érdekében az eresztékre még ráhúztam 20 centit, így a jelzőólmok a teljes előkével lent feküdtek a fenéken, úgy, hogy a főólom és a talaj között alig pár centi volt a távolság. Ezt a csali felkínálást a Dínó Speciál matchúszó üreges csőantennája tökéletesen lehetővé tette, a fenéken minimálisan vonszolódó ólommennyiség nem okozott látszatkapásokat..


Üres bevágás esetén kötelező a csali ellenőrzése…


…nem csak a hiányosat, a sérültet is cserélni
kell, mert ekkor lesz rá szép kapásunk


A pontos horgászat, a megfelelő módon felkínált csali nagyon elnyerte a dévérek tetszését. Óriási tömegben voltak jelen az etetésen, folyamatos, szűnni nem akaró kapásaikkal nyugtázták a módszer helyes kivitelezését. Vagyis az, ami korábban elméletben megszületett, az a gyakorlatban most testet öltött.
Vélhetően rendkívüli hatással volt rájuk most is a csontkukac mellé tűzött - szúnyoglárva helyettesítő funkciót betöltő - két-három szem pinki, mely piros színével és ingerlő mozgásával terelte a horogra a keszegeket.
A hullámzás miatt a zsinór enyhe öblösödése indokolttá tette a hosszú utas, hátrafelé elnyúló bevágásokat.


A bevágások után öröm volt minden egyes fárasztás, jól esett a kezemben érezni a keszegek alatt dolgozó érzékeny bot lüktetését


Makkegészséges, jó erőben lévő csurgói
dévér. Értük (is) érdemes ide ellátogatni


Mind közel öt méter mélyről, letett csalira


A szűnni nem akaró szél, a három órán át tartó úszófigyelés a nagy hullámzásban, és persze a sok-sok akció - mert szerencsére volt benne részem bőven - jócskán elvették már az energiámat. Nem a kedvem, a koncentrálóképességem fogyott el késő délutánra, de a rajongásom, kötődésem, amit éreztem korábban a vidék és a csurgói horgászat irányába, csak most teljesedett ki igazán. Ahogy mondani szokás, minden jó, ha a vége jó, de azért ez sokkal több volt annál…


Terítékfotó helyett: egy kép a nap hőseiről
Úszók minden helyzetre! - iBite
Megjelent: 2025. augusztus 21. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Évek óta használom az iBite úszó család különböző típusait, melyek lefedik az úszós horgászat minden területét, legyen az match, rakós vagy spicc botos módszer. Találunk keszegező, pontyozó és rablóhalas típusokat, csúszó és fix változatokat minden szükséges teherbírással. Ennek megfelelően a bot, a távolság, a vízmélység függvényében választok közülük. iBite úszók. Az úszós módszerek közül a legközelebb a match botos...

Extrém pontyozás a Balatonon
Megjelent: 2025. augusztus 14. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A hidegfront betörések alkalmával történő pontyhorgászataim a Balatonon máig a legemlékezetesebbek. A légnyomás csökkenését eredményező szelek felkorbácsolják a Balaton vizét, az alsó vízréteg lebegő szemcséi, a felső iszapréteg felkeveredésével szürkévé festett tó vizében vad táplálkozásba kezdenek ilyenkor a pontyok óriási tömegei. Északi szélben, a Badacsony felől érkező orkán sem tántoríthat el a bojlizástól, sőt, a besétálós...

Nyári kalandok - Wizardos halak a Dunán
Megjelent: 2025. augusztus 07. | Forrás: Bokor Károly | Írások

A leggyakoribb vendég a nyári, folyóvízi pergetéseim idején a ragadozó őn, és a süllő, melyekkel a pikkelyesek közül találkozom. Ennek oka kettős, egyrészt belőlük elég szép mennyiséget találhatunk a folyóinkban. Másrészről legtöbbször célirányosan róluk szól a pergetésem. Főként mert megtalálásuk, kapásra csábításuk nem igényel olyan sok időt, mint a szintén pergetve is fogható harcsáké. Ám nekem más okom is volt, hogy elsősorban rájuk...

A Duna óriásai - egy felejthetetlen nap az amurok között
Megjelent: 2025. július 31. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Ugyan melyikünk fejében nem játszódott már le a gondolat hatalmas amurokkal való küzdelemről. Hát bizony az enyémben vagy ezerszer lepergett már ez a film, ilyen-olyan finisekkel. Hol happy end volt a vége, hol pedig az amurok kerültek ki győztesen kettők csatájából. A júniusi alacsony dunai vízállás és az átlagosnál magasabb, 25 fokos vízhőmérséklet cselekvésre parancsolt, és etetni kezdtem kukoricával a Pest alatti Duna szakasz általam sűrűn látogatott...

Amikor préda a kősüllő
Megjelent: 2025. július 24. | Forrás: Kiss Gábor | Írások

Július első napjait, amennyiben a vízállás és az időjárás is kedvező, kősüllőzéssel töltöm, és van is egy évek óta jól bevált horgászhelyem ehhez. Ám az idei évben kissé máshogy alakult a történet… A folyóvízi horgászatban az a legnagyszerűbb, hogy minden évszaknak, minden hónapnak megvan a legcélravezetőbb horgászmódszere, legjobban fogható halfaja, így hiába horgászunk ugyanott, mindig újabb és újabb élményekkel gazdagodhatunk. Nem volt...

Horgásznak a rendőrök!
Megjelent: 2025. július 11. | Forrás: Pető Gábor | Írások

Az idei évben június 13-án pénteken került megrendezésre a XXII. Országos Rendőr és XVI. Rendészeti Meghívásos Horgászverseny, amelynek ebben az évben is a méltán híres maconkai víztározó adott otthont. Csapatversenyről lévén szó, a versenyen 2 barátommal, kollégámmal Kuremszki László r. törzsőrmesterrel és Zádori Péter r. főtörzsőrmesterrel együtt indultunk el. A versenyen 31 három fős csapat vett rész, de a csapattagok három különböző...