Megjelent: 2020. június 03. | Forrás: Szabó Bence | Írások

Nem titok, szeretek nagytestű pontyokra horgászni feeder bottal, hiszen semmihez sem fogható érzés az, amikor egy lassú, húzós kapás, majd ráemelés után „úgy marad” a bot és kezdetét veszi a hosszú, kemény küzdelem. Az elmúlt években kialakult már az a felszerelés és csalogatóanyag arzenálom, amellyel rendre a kapitális pontyok nyomába eredek, így sokat nem szoktam agyalni azon, hogy mit vigyek magammal egy nagyhalas pecára. Azonban előfordul, hogy nem minden úgy alakul, ahogy eltervezem és improvizálnom kell annak érdekében, hogy ne maradjak hal nélkül. Az így szerzett tapasztalatok azonban számomra megfizethetetlenek, így kis túlzással örülök is, ha porszem kerül a gépezetbe. 

Legutóbb a Siófok mellett található Hidegvölgyi Horgásztó partjára érkeztem azzal a céllal, hogy kizárólag nagytestű pontyokat szeretnék fogni. A tóban lakik is belőlük szép számmal, azonban van néhány nehezítő körülmény. Ilyen például a vízben élő termetes, nem ritkán egy kilogramm feletti ezüstkárászok jelenléte, amelyek szinte mindent felfalnak. Ezek egyébként a tó messze földön híres csukaállományának folyamatos táplálása érdekében kerülnek a vízbe néhány centiméteresen és persze jelentős részük nem is éli meg a matuzsálemi kort. Azok, amelyek viszont igen, komolyan megnehezítik a feeder botos nagyponty fogást főleg akkor, ha nem szeretne az ember indokolatlanul nagy csalival, például bojlival horgászni. Márpedig én nem szerettem volna!

A leírt problémával azonban már a vízparton szembesültem, előzetesen nem voltam elegendő információ birtokában a rám váró kihívásokkal kapcsolatban, így tényleg improvizálni kényszerültem, de ne szaladjunk ennyire előre. Stratégiámat úgy alakítottam ki, ahogyan azt egy ismeretlen vízterületen mindig is szoktam. Az egyik botommal folyamatosan egy helyre dobáltam és megpróbáltam létrehozni egy kisebb etetést, míg a másik botommal kereső horgászatot végeztem. Az etetőanyagkeverékem természetesen a lehető „legnagyhalasabb” volt, hiszen az XL széria két tagját, a Green Betaine-t és a Black Halibutot vegyítettem 1:1 arányban, fél flakon tintahal-polip aromával megspékelve. 

Mindössze 5 dobásos alapozó etetéssel indítottam a napot.

Ezt a nap hátralevő részében is használt etetőanyagkeverékkel végeztem el, bordás kosár segítségével. 

Az XL-es etetőanyagok annyira tartalmasak, hogy nem szükséges további mikropellettel gazdagítani őket, főleg nem tavasszal.

A néhány dobásos alapozás után végre el is kezdhettem horgászni. Szikrázó napsütés és egyáltalán nem mozgó, kissé fullasztó levegő jellemezte a napot. A hőmérő higanyszála gyorsan 15, majd 20 Celsius fok fölé kúszott, ami az elmúlt napok fagyos időjárása után valódi felüdülés volt. A halfogást ez persze cseppet sem segítette, de hát nem lehet mindig minden tökéletes. A lényeg, hogy vízparton voltam és tudtam, ha elég ügyes vagyok, hamarosan csodás pontyokat fáraszthatok! 

Az etetésen folyamatosan a bordás kosaras szerkóval horgásztam, míg a kereső pecát methoddal végeztem. Mindkettőhöz kezdetben az élénkebb színű Method Smoke Waftereket használtam, ráadásul a nagyobb, 8 mm-es méretben. Ezek a csalik rendkívül attraktívak, hiszen füstölnek és az anyaguk is folyamatosan oldódik, így bíztam benne, hogy ebben a „döglöttnek” tűnő vízben is felkeltik majd a halak érdeklődését. Gyorsan kiderült, hogy ezt jól gondoltam és tényleg tetszik a csali a tó lakóinak, azonban nem a pontyok, hanem a kapitális ezüstkárászok rángatták folyamatosan a spiccet. Hol a bordás kosaras cuccal, hol pedig a methoddal fogtam őket és bárhogyan is próbáltam, kezdetben nem tudtam elkerülni a kapásukat.

Az etetésen egész nap bordás kosárral horgásztam, a kereső pecát azonban methoddal végeztem. 

Az XL-es etetőanyagok kifejezetten a nagy kapacitású, bordás kosaras pecához készültek. 

Ha azonban megfelelően vannak bekeverve, nyugodtan tölthetők flat típusú kosarakba is. 

Az első néhány ezüstkárásznak még örültem, aztán egyre bosszantóbbá vált a jelenlétük. 

A helyzet egyre komplikáltabbá vált az idő előrehaladtával, hiszen 3 percnél többet már nem tudott vízben tölteni a végszerelékem az aktív ezüstkárászok miatt. Nem volt más választásom, mint elkezdeni variálni. Próbáltam a kereső bottal az etetéstől messzebb, 10-15 méterre dobni, de ez nem vezetett eredményre. Váltottam csalit és elkezdtem az egyébként az ilyen helyzeteket rendre megoldó Floating Pelleteket alkalmazni, de ezekkel sem értem el áttörést, mindössze 3 helyett 5 percet kellett várnom a kárászkapásra és talán az átlagsúlyuk is megnőtt, persze ez nem különösebben vigasztalt. Lassan kezdtem kifogyni az ötletekből és a nap fele már el is röppent, így fájt a fejem rendesen.

A Method Smoke Wafterek esetében (is) nagyon fontos a megfelelő horogválasztás. A 6 mm-eshez 12-es, míg a 8 mm-eshez 8-as horgot javaslok.

A megfelelő méretű és súlyú horgokkal tökéletesen működnek a mederfenéken.

Eszembe jutott azonban egy különleges csalifelkínálás, amit én magam még sosem próbáltam, legutóbbi közös horgászatunk alkalmával viszont Zsoltnál láttam, hogy nagyon jól tud működni. Ennek lényege, hogy a csalitüskére tűzött csalit el kell engedni a horogtól jó két centiméterre, ami jelentősen növelheti akár egy kisebb pellet szelektivitását is. Az isteni szikra eljövetelét követően persze több se kellett, azonnal kötöttem is két horgot ezzel a technikával és mindkettő csalitüskéjére egy 8 mm-es Method Smoke Waftert tűztem a sötétebbek közül. Mindkét végszerelékem forgójába felhurkoltam egyet-egyet, majd bízva a változásban, bevetettem őket az eredeti helyükre, tehát a bordás kosaras szereléket az etetés epicentrumába, a methodot pedig mögé 4-5 méterrel. 

 

A kagylós volt az az aroma, ami ezen a napon végül eredményesnek bizonyult. 

A hosszabban hagyott csalitüskére ez került a délután hátralevő részében.

Ez a kulcs! A csali a horogtól jó 2 cm-re van elengedve. 

Az új előkével már az első dobások során is feltűnt valami. Nem volt kapásom sem 3, sem 5, sem pedig 10 perc elteltével, amit nagyon jó jelnek ítéltem, ugyanis szemmel látható volt, hogy az ezüstkárászok nem bírnak a horogtól elengedett csalival. Szemernyi kétségem sem volt afelől, hogy ugyanúgy ott vannak a kosár körül, mint eddig, azonban valószínűleg nem tudták olyan mélyre szívni a csalit, hogy a horog megakadjon a szájukban. Éreztem, ha most kapásom lesz, akkor helyben vagyok! 

20 perc elteltével aztán végre meggörbült kereső botom spicce. A ráemelés után nem éreztem nagy ellenállást, szinte már megijedtem, hogy ismét kárászt fogtam, azonban a néhány vehemens kirohanásából arra következtettem, hogy végre ponttyal van dolgom, még ha nem is akkorával, mint szerettem volna. A merítést követően azonban nagyon megörültem, hiszen egy meseszép, kettes forma spanyol pikkelyes pihegett a bölcsőben, melynek különlegességével egyszerűen nem tudtam betelni. A fertőtlenítést és a fotó elkészítését követően megbeszéltem vele, hogy 10 év múlva ismét találkozzunk, majd kíméletesen visszaengedtem. 

Ilyen csodás pontyot nem minden nap fog az ember!

Mindeközben az etetésre dobott, bordás kosaras végszerelék mindvégig érintetlen volt. Kisvártatva azonban azt is elhúzta valami. A görbülő spiccet látva valósággal kiugrottam székemből és nem késlekedtem a bevágással, melyet követően a bot „úgy maradt”. Hohó, végre megvagyunk! – gondoltam magamban. Egy kemény, jó 20 perces fárasztás vette kezdetét, melynek már az első perceiben tudtomra adta ellenfelem, hogy nem lesz könnyű dolgom, ha merítőbe szeretném kényszeríteni őt. Szerencsére azonban Benzár Method Feederem karikába görbülve felőrölte a horgon lévő bajszos minden erejét, míg végül az méltóságteljesen siklott merítőmbe. Megvaaaaaan!! Örömöm határtalan volt, hiszen egy nagyon küzdelmes nap végén csak sikerrel jártam, köszönhetően annak, hogy nem voltam rest ellesni és alkalmazni egy nálam lényegesen tapasztaltabb horgász apró trükkjét, amely ezúttal megmentette a horgászatot.

Régen örültem ennyire egy nagytestű pontynak, hiszen úgy gondolom, alaposan megdolgoztam érte! 

Miután megszabadítottam horgomtól a kapitális tükröst, megmutattam őkelmét a fárasztást látva mögöttem megálló járókelőknek, majd a fotó elkészítését követően gyorsan szabadjára engedtem.  Bár több halat már nem fogtam a későbbiekben, mégis mosollyal az arcomon aludtam el aznap, hiszen megint tanultam valamit! 

Szabó Bence