Megjelent: 2008. október 02. | Forrás: Tóth Gábor | Írások
Bátran állíthatom, hogy horgászpályafutásom csúcsélményében volt részem az utóbbi napokban. Mint azt már egy másik cikk kapcsán írtam, rászakadtam a pergetésre. Részben rákényszerültem, mert kevés időm volt mostanában, a horgászatra csak egy-két óra állt rendelkezésemre. Másrészt pedig a kíváncsiság és a felfedező vágy hajtott.


Az első kis csuka

Így történt, hogy számos jó balin esett áldozatul tanulási fázisom elején. Sőt, valami tengeralattjáró is megkóstolta a wobbleremet egy sötét éjen. Ennek eredménye az lett, hogy kilencven méter rohanás után megtépett. Közöm nem volt hozzá a tizennyolcas fonott zsinórral.
Persze családon belül is közkincsé lett téve ez a történet és apóst elkapta a vadász, akarom mondani horgászláz. Együtt mentünk pár este, és mondhatom felettébb szerencsés horgászatok kerekedtek ki. Főleg nekem, mivel Ő sajnos semmit sem fogott.


Fényképezés közben

Természetesen eljutottunk arra a kőre is, ahol ismeretlen ellenfelem olyan megalázó vereséget mért rám. Még világossal érkeztünk, partra tettem őt, én pedig egy ötszáz méterrel lentebb lévő kőhöz motoroztam. Csak pergetni akartam ma is. A 10-30 grammos Spin Blade - Ryobi Applause együttes volt nálam, kezdtem összeszokni felszerelésemmel.


Hatalmas zsákmányom

A kövezés ráfolyási oldalát dobáltam még bőven világossal. Egy tíz centis wobbler kellette magát a folyásban. Szerintem nem voltam ott negyed órája, mikor is elnehezedős, vagy inkább beakadós kapásnak vágtam be. Azt hittem balin, de meglepetten tapasztaltam egy jól kivitelezett szaltó után, hogy csukát akasztottam. Rövid ideig tartott a fárasztás. A negyvenöt centis csuka nem igazán ellenkezett, de azért örültem neki.


Nagyhalas csendélet

Egészen a fényképezésig. Éppen portréképeket kattintgattam róla, amikor vágott egyet és a frissen kicserélt horgok egyikét bal kezem mutató ujjába vágta a horog ívéig. A csuka meg ott vergődött a wobbler másik horgán. Mit mondjak? Nem volt kellemes! Ha azt mondom, hogy k…ára fájt, talán érzékletesebb vagyok. A csukeszt leakasztottam és azzal a lendülettel fejbe vertem. Kicsit megorroltam rá. Bár én voltam a balfék. Ezt követte a műtét. Na most voltam azon a pontot, hogy egy klasszikust idézzek (nagyapámat) "-Lef..om az inamat." Az a piszok horogszakáll piszkosul kapaszkodott. De győzött a nyers erő. Sikerült kitépni. Nem akartam sebészetre rohanni, elvégre horgászni kell!


A halak közben apósom előtt kezdtek tobzódni, így a visszaindulás mellett döntöttem. Mire mellé értem, sötétedni kezdett. A profi pergetőktől tudhatjuk, hogy ez az egyik legeredményesebb időszak. Szóval sajgó ujjal nekiálltam dobálni az elvágó víz határát. Néhány sneci mutatta magát. Bíztam benne, hogy a ragadozók is feljönnek értük. Már az első dobásra utánanyúlt valami a műcsalinak, ami meglehetősen feldobta a kedvemet. A következő dobásnál, néhány méter tekerés után megállt a műcsali, majd újra elindult. Éreztem, hogy valami lent oda-oda üt neki, de nem fogja meg. A negyedik vagy ötödik ilyen koppintás után elnehezedett a bot.


Életem legnagyobb süllője - 7,2 kg

Ösztönösen bevágtam és jó súlyt éreztem. A harmincgrammos Spin Blade perecben állt, szép ívet rajzolva a szürkületi égboltra. Nem tudtam mi lehet, mivel elég erősen bekezdett. Rövid, de annál vehemensebb küzdelem végére egy számomra hatalmas süllő mutatta fehér hasát a lámpa fényben. Jani bácsi szákolta meg nekem. A mérleg szerint 7,2 kilós fogas volt. Madarat lehetett volna velem fogatni. Fényképezés következett, hiszen ezt a számomra világraszóló fogást meg kellett örökíteni. Apósom is pózolt vele egy kép elejéig. Ezután halam kantárra került, majd a horgok kiszabadításával kezdtem foglalatoskodni, ugyanis rendesen bekeveredtek a merítő sűrű hálójába. Részben sikerült kibogozni, amit meg nem azt Jani bácsi kivágta.


6,8 kiló, ez volt a második

Így negyed óra elteltével folytathattam a horgászatot, de nem sokáig. A második dobásnál erős rávágást közvetített a fonott zsinór, és már szaladt is a fék. Ez a hal még keményebb ellenfélnek bizonyult és ez is süllő volt, bár az előzőnél kicsit kisebb. Kis híján kereket oldott a szákolásnál, mert ahogy alá lett tolva a merítő, a szabadon lévő hármashorog beleakadt a hálószembe a hal meg csapkodni kezdett, és mint később kiderült le is akadt. Szerencsére apósom a partnak tudta szorítani addig, amíg lementem érte és kézzel kivettem. Ez a fogas 6,8 kilót nyomott. Ha lehet, akkor még boldogabb voltam, mint negyedórával azelőtt. Már nagyon régen vágytam ekkora halra, jobban mondva süllőre. Kicsit irigykedve olvastam a profik cikkeit és hallgattam pergető barátaim beszámolóit. Most megtört a jég és a "tömegbalin" mellett végre a jó süllő is beköszönt hozzám.


Büszkén mutatjuk magunkat

Még dobálóztam kicsit, további eredmény nélkül. Közben Jani bácsi pakolászni kezdett. Ő inkább korán hajnalban kel, nem szeret éjszakázni. Indultunk, holnap is nap lesz.
Sajgó ujjal de örömmámorban úszva távolodtunk a kövezéstől. A langyos menetszél felfrissülést hozott az egyébként forró éjszakában. Még haza se értünk, de már a következő horgásznapot tervezgettem. A szabadságom idejét maximálisan ki akarom használni.
Úgy tűnik a pergetővírus kezd elhatalmasodni bennem. Csak egy gyógyír van rá: vízen lenni és dobálni, dobálni, dobálni…