A finom szerelékes fenekező módszerek kedvelőinek száma a kezdetektől, nagyjából a kilencvenes évek derekától folyamatosan nő. A horgászok részéről csillapíthatatlan vágy mutatkozik mind a mai napig arra, hogy békés halakat sportszerű, modern, de ugyanakkor nagyon egyszerű, s hatékony eszközökkel vegyék üldözőbe.
A feeder és pickerbotos horgászat valóban az egyik legeredményesebb technikának számítanak, s paradox módon mégis talán a legkevesebb eszközhasználatot igénylő módszerek.
A szerelékek összeállításához, elkészítéséhez alig kell néhány elem, de ahhoz, hogy jól működjön az elképzelésünk, érdemes körültekintőnek lennünk. Véleményem szerint a feederes szerelék lelke maga a kosár, így a legnagyobb figyelmet az ő kiválasztásának szenteljük.
Mai cikkünkben a feederkosarak fajtáiról, működésükről lesz szó a legbeváltabb darabok bemutatásával. Ennek segítségére a népszerű, a kiegészítők gyártásában is nagy múlttal rendelkező Carp Expert termékcsalád tagjait hívtuk.
![]() Sokféle változat, eltérő alakok és tömegek. Mindennek megvan a maga sajátossága adott víztípusra vonatkozóan |
Egyediségüket tekintve a feedereket három nagy csoportba soroljuk, léteznek nyitott, zárt és angol elnevezésük után, csak method feedernek nevezett eszközök.
Carp Expert Lake Feeder
![]() Népszerű és egyszerűsége ellenére nagyon jól átgondolt forma, melyet többféle szituációban eredményesen használhatunk |
A Lake Feeder elnevezésű kosárral a hagyományos gubancgátlós és az oldalszálas szerelék is tökéletesen alkalmazható. Elsősorban állóvízen működik tökéletesen, legyen szó sekély vízről, vagy nagy mélységek meghorgászásáról. Az etető botokon szinte kivétel nélkül ez a kosár található meg, hiszen egyszerre nagy mennyiségű etetőanyag bejuttatását teszi lehetővé, felületének köszönhetően, pedig az etetőanyag gombócból egy határozott rántással, húzással eltávolítható. A nyitott kosarak osztályába tartozik, ennél a típusnál semmilyen elem nem akadályozza meg az etetőanyaggal bejuttatott élő csalik távozását. Olyan esetekben alkalmazzuk, amikor nem érdekünk az etetőanyag lassú kibocsátása.
![]() A Lake Feeder Fluo gubancgátló csövön |
Carp Expert Method Feeder
Önmagában nehéz, fix jellegű, rövid horogelőkés végszerelék alkalmazásakor van ennek a kosárnak létjogosultsága. A főzsinór a kosár tengelyén végigvezethető, mely így megütköztethető. A módszer kifejezetten a nagyméretű halak megfogását célozza. A method feeder kategóriájába tulajdonképpen azok a klasszikus formájú és típusú kosarak tartoznak, amelyekre egyszerűen rá kell gyúrni az etetőanyagot. Voltaképpen a modern method feederek a régi, mondhatni tradicionális etetőkosaras fenekezés továbbfejlesztett változatai.
![]() Klasszikus „rágyúrós" etetőkosarak. A két végükön elhelyezett lágy gumicsövek védik a kötéseket |
A method feederes módszer lényege, a vastag monofil főzsinórra húzott nagyméretű etetőkosár, s az alatta igen kis távolságra elhelyezkedő, ezáltal nagyon rövid (általában fonott) előkére kötött horog. A kellő mértékben ragadóssá kevert etetőanyaggal jól megtömött kosár nagy súlya biztosítja a horog akadását a csali felszippantásakor
![]() Egyszerű method kosaras végszerelék |
Carp Expert Long Cast kosár
Nagyméretű, 24 cm hosszúságú beépített műanyag gubancgátló csővel rendelkező etetőkosár. A kialakításnak köszönhetően pontosabb és természetesen gubancmentes dobás hajtható végre még az átlagosnál hosszabb előke alkalmazása során is.
![]() Kialakítása révén csúszó végszerelék is könnyen készíthető belőle |
![]() Rövid, fonott előkés végszerelék |
Capr Expert Limit Feeder
A nyitott rácsos kosár a legkedveltebb, legtöbbet használt a horgászatok során. Kiválóan alkalmazhatók álló és folyóvízen egyaránt, fém szerkezetüknek köszönhetően minden körülmény közepette nagy stabilitást biztosít még akkor is, ha a kosár tartalma kiürült az etetőanyagtól. Akár a partközeli sekély vizek, akár a nagy távolságú mélyvizek meghorgászásáról van szó, ez a típus bátran használható, a széles méretválasztéknak köszönhetően a megfelelő méret kiválasztása nem okozhat nehézséget. A kosár átmérője 35 mm, a rácsköz távolság, pedig 6 mm.
![]() A vékony, jó minőségű fémhálós anyagnak köszönhetően kiválóan, gyorsan tölthető, a vízben pedig gyors etetőanyag oldódást biztosít. |
A nagy lyukbőséggel rendelkező kosarak a legideálisabb választásnak bizonyulnak abban az esetben, ha az etetőanyagunk mellé nagyobb mennyiségben szükséges bejuttatnunk vágott gilisztát, csontit, csontibábot
![]() Akár nagy szemcsemérettel rendelkező, durvára darált pelletet is, vagy minibojlit tartalmazó pontyos etetőanyagokhoz is kiváló választás |
![]() A Carp Expert Limit Feeder szögletes változatban is kapható. Nyílásmérete 3*3 cm, a lyuktávolsága 6 mm |
Carp Expert River Feeder
Speciális, kúposított alakkal rendelkező, sűrű rácsozású folyóvízi etetőkosár. Szélesebb felének nyílása 3,5 cm, a keskenyebb vége 2,5 cm-es átmérővel rendelkezik. Ez a megoldás hivatott szolgálni gyorsabb, nagy vízhozamú folyókon, csatornákon a lassabb, és egyenletesebb etetőanyag kioldódást. A tesztek során bebizonyosodott, hogy ez a késleltetési folyamat ilyen környezetben sokkal inkább előnyt, mintsem hátrányt jelent.
![]() A Carp Expert River Feeder kosara nemcsak a késleltetett oldódás megoldásában jeles, de a stabilitás szempontjából is jelesre vizsgázott |
![]() A végszerelék elkészítésére több bevált módszer is létezik |
Csontis kosár
A horgászatunk során bármikor adódhat olyan szituáció, hogy a halak a tisztán, önmagában bejuttatott élő csontkukacra reagálnak a legjobban. Ilyen lehet az, ha az etetőanyag által keltett felhő túlzottan vonzza az apróhalat, ha szelektálni akarunk nagy dévérre, pontyra, akkor ez lesz a jó választás.
![]() Közepes nagyságú felülete egyszerre képes félmaroknyi csonti bejuttatására |
Az eszköz használata nem bonyolult. Helyezzük pár percre az üres kosarat a csontis edénybe, s meg kell várnunk, amíg azok belemásznak. Célszerű kettő, vagy három kosarat egy időben használni, így, minden újra csalizásnál rendelkezésre áll egy újabb tömött kosát, csupán annyi a dolgunk, hogy a szereléken az üres helyére akasszuk. Gyors, késlekedés nélküli horgászatot biztosít ez a „vetésforgó" effektus.
![]() Ne feledkezzünk meg róla, hogy hideg levegő és vízhőmérsékletnél a csonti lassan mászik be és ki egyaránt, a bejuttatott mennyiséget, pedig a halak étvágyától tegyük függővé |
Lineaeffe method kosár szett
Az etetés technikájának megkönnyítésére, modernizálására fejlesztették ki az etetőanyag töltő eszközt. A Lineaeffe cég által kínált rendkívül praktikus és hasznos segédberendezés a method módszer praktikáját erősíti.
![]() A véget nem érő fejlődés eredményeinek egyike |
Használata egyszerű, a kellőképpen megnedvesített és előkészített etetőanyagos edénybe helyezzük a formánkat, majd az ólmos kosarakat fejjel lefelé ráhelyezzük, s egy határozott mozdulattal belenyomjuk.
Az eredmény egy tyúktojás alakú etetőanyag képződmény lesz. Ez a technika garantálja azt, hogy az etetést a horgászat teljes ideje alatt pontosan, azonos mennyiséggel végezhetjük.
![]() Nagyon egyszerű, ötletes megoldás. A forma és az ólmos kosarak |
![]() Az ólmos kosár testén keresztülhaladó csövecske kihúzásával tetszőleges, de fix rendszerű szerelék készíthető |
![]() Tökéletes párosítás |
![]() Az etetőanyaggal megtöltjük a formánkat… |
![]() … egy határozott mozdulattal a formába nyomjuk az ólmos kosatat… |
![]() … és pillanatok múlva kezünkben a végeredmény |
![]() A method feederhez illő rövig előkés szerelék kiflibojlival |
Forrás: EnergoTeam
A nyári meleg vizek legkülönlegesebb és legnagyobb vonzerővel bíró természetes csalija a tigrismogyoró. Édes illata és természetes cukortartalma miatt ellenállhatatlan a pontyok és amurok számára. Tavasz végétől és is előszeretettel alkalmaztam a tigrismogyorót a hajszálelőkéimen, több gyönyörű pontyot és amurt köszönhettem neki. Célzott ponty és amurhorgászatom erős bojlis felszereléssel egy sekély vizű, lassú áramlású...
A nyár derekán Pető Gabi csapattársammal, és állandó segítőjével, Karcsival, úgy döntöttünk, hogy összehozunk egy hétköznapi teszthorgászatot. Ismerősöktől, horgászbarátoktól nagyon sok jót hallottunk a Nógrádmarcal községben található Mixi-horgásztóról. Az elmondások alapján kiváló halállománnyal rendelkezik, nem nagy a vízmélysége, viszonylag sok amur él benne és a pontyok átlagmérete is 5 kg körül van. Igaz Gabitól, vagyis Budapesttől és...
Évek óta használom az iBite úszó család különböző típusait, melyek lefedik az úszós horgászat minden területét, legyen az match, rakós vagy spicc botos módszer. Találunk keszegező, pontyozó és rablóhalas típusokat, csúszó és fix változatokat minden szükséges teherbírással. Ennek megfelelően a bot, a távolság, a vízmélység függvényében választok közülük. iBite úszók. Az úszós módszerek közül a legközelebb a match botos...
A hidegfront betörések alkalmával történő pontyhorgászataim a Balatonon máig a legemlékezetesebbek. A légnyomás csökkenését eredményező szelek felkorbácsolják a Balaton vizét, az alsó vízréteg lebegő szemcséi, a felső iszapréteg felkeveredésével szürkévé festett tó vizében vad táplálkozásba kezdenek ilyenkor a pontyok óriási tömegei. Északi szélben, a Badacsony felől érkező orkán sem tántoríthat el a bojlizástól, sőt, a besétálós...
A leggyakoribb vendég a nyári, folyóvízi pergetéseim idején a ragadozó őn, és a süllő, melyekkel a pikkelyesek közül találkozom. Ennek oka kettős, egyrészt belőlük elég szép mennyiséget találhatunk a folyóinkban. Másrészről legtöbbször célirányosan róluk szól a pergetésem. Főként mert megtalálásuk, kapásra csábításuk nem igényel olyan sok időt, mint a szintén pergetve is fogható harcsáké. Ám nekem más okom is volt, hogy elsősorban rájuk...
Ugyan melyikünk fejében nem játszódott már le a gondolat hatalmas amurokkal való küzdelemről. Hát bizony az enyémben vagy ezerszer lepergett már ez a film, ilyen-olyan finisekkel. Hol happy end volt a vége, hol pedig az amurok kerültek ki győztesen kettők csatájából. A júniusi alacsony dunai vízállás és az átlagosnál magasabb, 25 fokos vízhőmérséklet cselekvésre parancsolt, és etetni kezdtem kukoricával a Pest alatti Duna szakasz általam sűrűn látogatott...