Nagyponty horgászat method módszerrel!
Megjelent: 2023. szeptember 09. | Forrás: Raffer Kristóf | Írások

Amikor a pörgős, sűrített tempóban zajló versenyszezonból ki szeretnék egy kicsit szakadni, akkor általában a Dunára vagy pedig egy nagyhalas tóra megyek.

Jelen esetben a Fehérvárcsurgói víztározóra látogattam el, hiszen a tározóban nagy számban megtalálhatóak, akár 15-20kg feletti pontyok is, és bíztam benne, hogy sikerül majd ezekből is egyet partra segíteni.

A felszerelésemet, illetve a csalogatóanyagokat is a nagyhalak ízléséhez igazítottam, hiszen rájuk pályáztam.

Etetésre szánt főtt kukorica, bojlival kiegészítve.

Alapozásnak körülbelül 1,5-2kg került be 100 méterre, etetőrakéta segítségével és úgy terveztem, hogy 20-30 percenként rá etetek 8-10 dobással, ezzel is igyekeztem ápolni az etetést.

Nem tudtam kellően felkészülni a horgászatra, ezért horogkötésre sem volt időm, na nem baj, ezeket az előkéket gyakran használom és tudom, hogy bírják a strapát!

Kosárba egy magas fehérje tartalmú pellet mix került, csalinak pedig a hozzá passzoló Concourse Twister!

Ezt a kombinációt bizony nem vetik meg a nagyhalak!

Mivel már az alapozó etetésemet is nagy távolságra készítettem el és az volt a tervem, hogy az etetés mögött horgászok céltudatosan nagyhalra, ezért egy, olyan bottal kellett készüljek, amivel szükség esetén tudok dobni, akár 130 métert is…

Ezért választottam a 450-es Concourse Method Feedert.

Kezdésnek persze nem, ilyen messzire horgásztam, hanem 120 méterre akasztottam ki a klipszet, és bizakodva dobáltam, ezt a távolságot.

Működött is, hiszen folyamatosak voltak a kapások!

Kisebb 5-6kg-os pontyok görbítették szinte minden dobásra a spiccet.

Első dobásra sikerült ugyan, egy nagyobb 10-12kg körüli pontyot fogjak, de bizakodtam benne, hogy lesz még nagyobb is.

Sokat tanakodtam, amig arra jutottam, hogy bele próbálok az éjszakába, ezért egy kicsit megtoldottam a horgászatra szánt időt!

Elő is kerestem a táskámból, a kapásjelzőket…

...és már fel is helyeztem a spiccekre. Jöhetnek a halak sötétbe is!

Dobtam, dobtam, dobtam, de valahogy nem sikerült nagyobb pontyot fogjak, pedig becsülettel etettem, még sötétbe is, hiszen volt szembe fény, ami jó támpontot biztosított, ezért tudtam sötétbe is pontosan etetni.

Jó néhány üres dobás után úgy döntöttem, hogy még rá húzok a távolságra és még messzebb próbálkozok körülbelül 125-130 méter között akasztottam be a klipszbe a zsinórt, majd bedobtam, kiengedtem a féket és egy bő tíz perc múlva a fék hangjára lettem figyelmes!

Végre, bevágást követően éreztem, hogy nagy hal küzd a horgon, és egy kíméletes, de gyors fárasztás után sikerült megszákolnom az este legnagyobb halát!

Igen! Sikerült, meglett a hőn áhított nagy hal!

Fontos tapasztalat volt, ezen a horgászaton, hogy a sikerhez bizony előfordul, hogy a komfortzónánkból ki kell lépjünk. Gondolok itt jelen esetben, az esti horgászatra, az extrém nagy távolságra, vagy a method feederezés során bojlival történő etetésre.

Érdekes kombinációk, az biztos, de ezen a pecán az, ilyenek segítettek hozzá a nagytestű pontyokhoz!

Szerző, képek: Raffer Kristóf

 

 


BENZÁR CONCOURSE METHOD FEEDER ZSINÓR 300M
7 990 Ft
BENZAR MIX WINTER PELLET BOX + TWISTER CSALI
2 490 Ft
BENZAR CONCOURSE METHOD FEEDER BOT
76 990 Ft
BENZAR CONCOURSE METHOD FEEDER 8500 ORSÓ
54 990 Ft
BENZAR TURBO BOJLI 250G
830 Ft
IBITE UB LIGHT MIX DUOPACK ZÖLD+PIROS
5 580 Ft
2 490 Ft
Extrém pontyozás a Balatonon
Megjelent: 2025. augusztus 14. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A hidegfront betörések alkalmával történő pontyhorgászataim a Balatonon máig a legemlékezetesebbek. A légnyomás csökkenését eredményező szelek felkorbácsolják a Balaton vizét, az alsó vízréteg lebegő szemcséi, a felső iszapréteg felkeveredésével szürkévé festett tó vizében vad táplálkozásba kezdenek ilyenkor a pontyok óriási tömegei. Északi szélben, a Badacsony felől érkező orkán sem tántoríthat el a bojlizástól, sőt, a besétálós...

Nyári kalandok - Wizardos halak a Dunán
Megjelent: 2025. augusztus 07. | Forrás: Bokor Károly | Írások

A leggyakoribb vendég a nyári, folyóvízi pergetéseim idején a ragadozó őn, és a süllő, melyekkel a pikkelyesek közül találkozom. Ennek oka kettős, egyrészt belőlük elég szép mennyiséget találhatunk a folyóinkban. Másrészről legtöbbször célirányosan róluk szól a pergetésem. Főként mert megtalálásuk, kapásra csábításuk nem igényel olyan sok időt, mint a szintén pergetve is fogható harcsáké. Ám nekem más okom is volt, hogy elsősorban rájuk...

A Duna óriásai - egy felejthetetlen nap az amurok között
Megjelent: 2025. július 31. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Ugyan melyikünk fejében nem játszódott már le a gondolat hatalmas amurokkal való küzdelemről. Hát bizony az enyémben vagy ezerszer lepergett már ez a film, ilyen-olyan finisekkel. Hol happy end volt a vége, hol pedig az amurok kerültek ki győztesen kettők csatájából. A júniusi alacsony dunai vízállás és az átlagosnál magasabb, 25 fokos vízhőmérséklet cselekvésre parancsolt, és etetni kezdtem kukoricával a Pest alatti Duna szakasz általam sűrűn látogatott...

Amikor préda a kősüllő
Megjelent: 2025. július 24. | Forrás: Kiss Gábor | Írások

Július első napjait, amennyiben a vízállás és az időjárás is kedvező, kősüllőzéssel töltöm, és van is egy évek óta jól bevált horgászhelyem ehhez. Ám az idei évben kissé máshogy alakult a történet… A folyóvízi horgászatban az a legnagyszerűbb, hogy minden évszaknak, minden hónapnak megvan a legcélravezetőbb horgászmódszere, legjobban fogható halfaja, így hiába horgászunk ugyanott, mindig újabb és újabb élményekkel gazdagodhatunk. Nem volt...

Horgásznak a rendőrök!
Megjelent: 2025. július 11. | Forrás: Pető Gábor | Írások

Az idei évben június 13-án pénteken került megrendezésre a XXII. Országos Rendőr és XVI. Rendészeti Meghívásos Horgászverseny, amelynek ebben az évben is a méltán híres maconkai víztározó adott otthont. Csapatversenyről lévén szó, a versenyen 2 barátommal, kollégámmal Kuremszki László r. törzsőrmesterrel és Zádori Péter r. főtörzsőrmesterrel együtt indultunk el. A versenyen 31 három fős csapat vett rész, de a csapattagok három különböző...

Új orsó a Carp Expert-től: Method Indicator 5500
Megjelent: 2025. július 03. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert orsókínálata 2025 tavaszán egy újabb példánnyal bővült. A Method Indicator 5500 személyében egy teljesen új technikát ismerhettek meg a horgászok. Ez az innovatív orsó egyedinek számít a hazai piacon, ugyanis a hibrid fékcsillagba integrált egység képes a kapásaink jelzésére, fény és hangjelzés egyidejű közvetítésével! A Method Indicator orsó elsősorban a feeder horgászoknak készült, de hasznos társ lehet bármely fenekező...