Ólomtestű wobblerekkel a ragadozók ellen
Megjelent: 2019. október 14. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Ha pergetésre adjuk a fejünket, először a legfontosabb eszközöket szerezzük be, mint például a pergetőbotot, orsót, zsinórt és a célhalaknak megfelelőnek tartott műcsalikat. Mint mindennek, ennek is megvan a maga prioritása. Az előbb felsoroltakat azonnal követik a műcsalis dobozok, majd jöhet az igény szerint kiválasztott, praktikus pergető táska. A sort lehetne folytatni a különféle pergető ruházattal, lábbelikkel, halkiemelő alkalmatosságokkal, lip-gripekkel, de érzésem szerint valahogy mégis így kerek és egyszerű a pergető horgászok élete.

Az UL kategóriától a harcsás nehézpergetésig szóba jöhet a Wizard pergetőtáska. Mindent elnyel, minden kéznél van.

A pergető szezon beköszöntével új műcsalikat ismerhetünk meg. A BLD Spin névre keresztelt wobblerekből szerencsére nekem is jutott, így velük pakoltam meg a pergető dobozaimat és vettem az irányt a lassan hűlő vizek partjaira. A kis wobblernek hála, a frissítő hajnalok az újdonság varázsával ötvözöttek, nem hittem volna, hogy a ragadozókat, így képes lesz megbabonázni ez a profi kis csali.

Három klasszikusnak mondható alapszín abból a hétből, amiben megjelent a BLD Spin.

Hétféle igencsak ütősnek mondható színvariációban és négyféle méretben került gyártásra a speciális ólomtestű BLD Spin, a legkisebb 8 grammostól 4 gramm emelkedésekkel követi egymást a 12, 16 és a méretsort záró 20 grammos, kerekded testtel rendelkező Carp és a kissé nyújtottabb vonalvezetésű Bream változat.

A legfogósabb nappali és éjszakai színek. Tiszta, vagy zavaros vízre, rossz látási viszonyokhoz is találunk megfelelő típust.

Tömegükből és minimális légellenállási mutatójukból adódóan már a 8 grammos verzió is nagyon messzire dobható, nem beszélve a 20 grammos nagyágyúról, akit egy jó minőségű, sűrű szövésű fonott zsinórral kis túlzással ki lehet dobni a világból. Ha távoli rablásokat látunk, nem kell tétovázni, elő a BLD Spinnel, és tűz!

A tökéletes alak/tömeg viszonya tényleg csodákra képes, nagyon messzire repíthető mértani pontossággal.

Hogy jobban megértsük a csali működését, kézbe kell vennünk és meg kell vizsgálnunk minden oldalról. A lapítások, a test két oldalán a has vonaláig húzódó vastagítás felelős azét az erős rezgésért, amit már lassú bevontatás mellett is egészen a csuklóinkba hatol.

A test arányaihoz mérve a fejrészen található a legnagyobb tömeg, melynek köszönhetően szinte nyílként száll a levegőben a nehéz csali.


A hegyes hát adja a wobbler háromszög alakú felépítését.

Ritka az ólomtestű csalik esetében az ennyire aprólékos kidolgozás, a fejrész, a kopoltyúív nagy hangsúlyt kapott.

Minél többet használtam a BLD Spint, annál jobban megkedveltem. Hihetetlenül erős rezgése, víz alatti rezgéskeltése mellett számos ötletes megoldása miatt húzok egyre inkább felé. Hátrafelé néző kétágú horgai egyenesen áldásnak számítanak az akadós terepen, sokkal kevesebb így az esély fát fogni vele, azonban a rendszerint hátulról és alulról érkező ragadozók nagyon könnyen fennakadnak a vékony, rugalmas és tűhegyes horgokon.

A süllős, csukás színek sem hiányozhatnak az alapkészletünkből.

A legnépszerűbb wobbleres minta a Fire Tiger (FT) itt is sokak kedvence lesz!

2x2 sohasem öt. Minden BLD Spinen négy szuperhegyes horog várja a kaffantásokat.

A BLD Spin Carp és Bream legbalinosabb színeivel a Balatonon is nagyon jó esélyekkel pergethetünk.

White Bream-mel csillapíthatjuk a balinok őrült tombolását.

A BLD Spin-ek nyújtottabb, kecsesebb Bream verziója az alakján kívül egyvalamiben különbözik a Carp-tól. Amíg a Carp teste sima felületű, addig a Bream oldalán apró pikkelyminta sorokat figyelhetünk meg. Sokak szerint már ezek a mikrobarázdák is képesek olyan hullámkeltésre, melynek frekvenciáját a halak tökéletes pontossággal bemérnek az oldalvonaluk és más receptoraik segítségével.

Bream-ek egy csokorban, vajon melyik lesz a favorit?

A test mikrobarázdái mellett a fej alsó részén található piros folt is plusz ingerforrásként hat.

A BLD Spin-ek hátán három furatot találunk. E három furatnak köszönhetően változtatható a felkötése, illetve a kapocsba akasztás helye, így másfajta mozgatást és felkínálást érhetünk el mindegyikkel. Lehetőségünk van sekély és mély zónák között megtalálni az ideális csali prezentációt a választott bevontatási tartományban, illetve a leghátsó vonószem remek lehetőséget biztosít a csónakból történő vertikális pergetéshez!

A pergető kapcsok használatával egy gyors mozdulattal változtathatunk a csali bekötési pontján


Semmi kétség, jó időben, jó helyen járt a kis wobbler!


Óvatosan kapó süllőt fogott meg a BLD. A hátsó horognak csak egy ága ragadt, de az biztosan!

Halmos Mihály

Finnyás óriások Carp Expert kukoricákkal
Megjelent: 2026. július 22. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért  nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...

Pergetés Wizard Fine Jig Riggel
Megjelent: 2026. július 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll.  A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...

Carp Expert feeder botok tesztje
Megjelent: 2026. július 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt.  Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...

Carp Expert újdonságok - Amiket nyáron nem hagyhatsz otthon
Megjelent: 2026. június 24. | Forrás: Szabó Attila | Írások

Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...

Pergetés Wizard Vertixekkel
Megjelent: 2026. május 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...

Carp Expert Neo bojlik - amikor a tavaszi peca igazán beindul
Megjelent: 2026. március 31. | Forrás: Szabó Attila | Írások

A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...