Szerencsés ország az, amelynek folyóiban oly bőséggel él a pér, a pisztráng és a galóca, mint a Drinában, Unaban a Vrbasban. De a mellékfolyókra sem panaszkodhatnak, például a pisztrángokban oly gazdag Unacra, mely Martin Brodnál találkozik az Unával.


Az Una Horvátországban ered Kupirovo fölött Donji Lapacnál és Jasenovacnál folyik bele a Szávába. Az Una elsősorban pér és galóca állománya miatt lett kedvelt uticélja a világ műlegyes és pergető horgászainak, az Unac pedig oly bőséges pisztráng állománnyal bír, amelyhez hasonló kevés van Európában. Mindez persze nem csoda, hiszen a többségében szerb nemzetiségű Martin Brodban, a falu elején ráépült a folyóra egy nagy teljesítményű pisztrángnevelő, ahonnét ki is szökik a pisztráng, meg bőséggel is telepítik. Öt évvel ezelőtt még nagyon látszott a háborús pusztítások nyoma, azóta itt is sokat változott a világ. A legszembetűnőbb, hogy a falu népszerű kocsmájának fedett terasza lett, az alkalmi konyha is beköltözött, már nem a garázsban sütik a bejárat melletti betonkádban tárolt pisztrángokat.


Van más változás is, új templomot kapott a falu és gyarapodott a szálláshelyek száma is. Dusánék panziójában többnyire telt ház van, ami nem is csoda, hiszen ö tölti be a felelős halőr tisztjét, napijegyet is nála lehet váltani, és ő ismeri legjobban a folyót. Az Unac fölött két híd is átível, a régin fagerendákon át vezet az út, az új hídon halad a gépkocsiforgalom. A településnek van egy függőhídja is, az Unac valamelyik leágazása fölött feszül.


A falucskában több háznak van kisebb-nagyobb vízesése, a keresztül-kasul folyó kisvizekben számos pisztrángot, leshettünk meg. Nagyon szép kis zsákfalu Martin Brod, a magasra nyúló hegyek ölelésében egy majd két kilométeres szurdokkal. Többször jártam már itt, a késő őszi napfényben rozsdállik a hegyoldal, odalent pedig rohan az Unac, a nap minden percében megmutatva, hogy itt a víz az úr.


Valóban az, a falu előtt két ágra szakad, szigetet képez, majd a híd után felgyorsul, szélesebb lapályt kerít magának, ahol nyaranként kempingeznek a horgászok. Ennyi műlegyes horgászt ritkán lehet látni, az alkalmi parkoló tele szlovák, szlovén és horvát rendszámú gépkocsikkal. Magyarok most nincsenek, mert mindenki az Una kupán vesz részt egy faluval odébb, Kulen Vakufban. Pergetni szigorúan tilos, ezért aztán én is legyezek több-kevesebb sikerrel. Száraz legyeket, nimfákat váltogatok, aztán megunva az eredménytelenséget, felkötök egy ikrautánzatot. Erre aztán megjön az első sebes, majd a második.


Két halat akár el is tehetnék, annyit engedélyez a napijegy, de biztos vagyok, hogy műlegyes barátaim valahogy megtudnák, és akkor oda lenne a becsület. Így aztán csak csapkodom a vizet, fogok még egy fényképezni valót, aztán kimászok a partra. Velem egykorú bosnyák horgász érkezik pergető bottal, vizigolyóval, két léggyel szerelt felszereléssel. Besuhintja jó harminc méterre, a víz tetején táncol az egyik légy, a másik majdnem a vízen. Rendesen meglepődöm, utoljára ilyet a hetvenes években láttam a Viszló patakon, igaz ott tirolifás szerelékkel is kombinálták. Megérkezik Dusán is, széles mosollyal üdvözli a bosnyák sporit, aki hamarosan fog egy tekintélyes sebes pisztrángot. Fejbe csapja és leteszi a fűbe, majd horgászik tovább.


Tíz perc múlva megvan a másik, ezt is főbekólintja, aztán csomagol. Egy tanulsággal több, ha legközelebb jövök, hozom a pergető botot meg a vizigolyót a száraz legyekkel. Összekapom a motyóm, lejjebb megyek, majd félkilométernyire egy nagyobb zúgó alá, ahol térdig, majd hirtelen mellig ér a víz. Rendesen folyik a hátamon a veríték, mire kikecmergem, nem lehet elég óvatos az ember. A hegyi folyók a nap huszonnégy órájában, dolgoznak, van, ahol rakják, másutt mélyítik a medret. Reggel három fok volt, most már legalább tíz van, áldom az eszem, hogy beinvesztáltam egy tisztességes ruházatba. Nem volt rossz a régi gázló ruhám se, de kikezdte az idő, ideje volt már korszerűbbre cserélni.


Ez nem kis gond annak, aki kevésbé járatos a műlegyes horgászatban. Tavaly a Sun folyón pérezés közben kétszer is majdnem elvitt a víz, mert a cipőm nem volt megfelelő. Nem olyan volt rajtam, ami jól bírta volna a víz alatti hegyes, meredek köveket, hajszálon múlt, hogy majd hanyatt estem. Okulva a tavalyiakból, vettem egy Vision Flywater gázló bakancsot, egy normális melles ruhát (Vision Subzeo) és miután alulról fázik fel legkönnyebben az ember, egy normális legyező alsóruhát (Vision 3season).


Ez az alsóruha kiválóan megfelel majd a késő őszi és téli csukázásokhoz alsóneműnek, a többi meg már rendelkezésre áll. A Vision finn márka és ez önmagában is garancia a jó termékre, finn barátainknál jóval tovább tart és előbb kezdődik a tél, ennek megfelelően öltöznek ott az emberek. Az alsóruhával szemben én három követelményt tartok fontosnak: az anyaga puha és kényelmes legyen, szellőzzön, és kétrészes legyen. Nos ez a márka ezt bőven tudja, tegyük hozzá, hogy a kézelő, a bokarész és a derékrész elasztikus anyagból készült.


A Subzeo gázlóruha strapabíró neoprém anyagból készült, varrat nélküli sarokkal, megerősített térdrésszel, jó meleg kenguru zsebekkel. A Flywater bakancs anyaga szintetikus, a felső része törésmentes gyorsan száradó. A talpa strapabíró, és megerősített, kényelmes bokatartó bélés van benne, a rüszt, nem szorít, mert rugalmas, megkönnyíti a járást a kemény, sikamlós köveken.


Ruházatilag már oké voltam, a legyezés annyira nem hozott most lázba, hiszen kis túlzással azt mondhatom, hogy benne voltam a pisztráng bányában. Közben szép lassan megtelt a környék legyesekkel ezért utánuk óvakodtam néhány fotó erejéig. Élvezetes pecázásokat lehetett volna fényképezni, ha közelebb mehettem volna, de így sem panaszkodom. Csináltam néhány nekem tetsző képet, aztán a makadám úton visszasöpörtem Kulen Vakufba, ahol már nagyban zajlott a Mühosz országos bajnokságának negyedik fordulója, bosnyák bírókkal és szervezőkkel. Akik előtt le a kalappal, profi módon segítettek bennünket mindenben.


A délutáni forduló vége után nemsokára megszólalt a müezzin. Tudom, hogy az ima magnóról ment, de így is hatással volt rám az érces, messzire szálló férfihang. A karcsú hófehér minaret a falu központjában van, a víz messzire viszi a hangot.


Kulen Vakuf bosnyák település, az itt lakók nagy része muzulmán. Érdekes, hogy az országot az 1995-ös daytoni békeszerződés kormányzás szempontjából két részre osztotta, északon és keleten a Boszniai Szerb Köztársaság, a Srbska helyezkedik el. Az összlakosság 34%-át kitevő szerbek többnyire itt élnek.


Székhelyük Banja Luka. Az ország középső és nyugati részén a Muszlin-Horvát Föderáció található, központja Szarajevó. Itt a lakosság nagy többsége muzulmán vallású bosnyák és katolikus horvát. Sajátos föderáció ez, amelynek területét 10 közigazgatási területre osztották. De nem ez az egyetlen furcsaság errefelé. A versenyen a sajtóközpont a vízpartra épült kocsmában volt, ahol egész nap nagy volt a forgalom. Megkóstolhattunk néhány piszok erős rakit és rácsodálkozhattunk az ételekre.


Aki már ismeri a bosnyák konyhát, az tudja, hogy erős török hatás érvényesül, de van számos helyi különlegesség is. Az itteni csevap hasonlít a horvátoknál kaphatóhoz annyi különbséggel, hogy amíg ott ajvár vagy más salátát adnak hozzá, itt kenyérlángosba csomagolják, és paradicsompürét tesznek mellé. A hazai árakhoz képest meglepően olcsón étkezhettünk és ez igaz volt az italokra és a szállásra is.


Ami pedig a pérezést illeti, a verseny első napján nagyon szépen fogtak a mieink, a második napon már kevésbé kaptak a halak és sokkal több volt a szakítás. Aki pért akart fogni, annak maximum 0, 12-es előkével kellett horgászni. Az ordasabb pérek mintha megérezték volna a vékony zsinórt, egyiket szaggatták a másik után. Az egyik oszlop takarásában sikerült lefényképeznem egy pért, amely álmaim hala lehetne, ha egyszer sikerülne megfogni. A Nikon megörökítette bizonyságul, hogy nem véletlenül tartják az Una folyót Európa egyik legjobb péres vizének.