Az elmúlt hetekben kénytelen voltam beérni a békés halak által nyújtott horgászlehetőségekkel, aztán egyszer csak felcsillant a remény: meghívást kaptam egy pisztrángos tóra, ahol ismét szívem csücske, a pergetés kapta a főszerepet.

Az adott víz egy régi patakmederből mesterségesen kialakított horgásztó volt, és a pisztrángok által uralt halfauna „futottak még” részét petényi márnák, domolykók és küszök jelentették. Elmondhatjuk tehát, hogy a halak a duzzasztás és telepítés során kerültek a vízbe: a sebes pisztrángok mellett, jó néhány szivárványos meg szajbling is vígan él benne. Nagy izgalommal készültem a horgászatra, tudván, hogy a tóban akad néhány kilónál nagyobb példány is, és az én pisztrángos rekordjaim még javításra szorulnak…

A bevetésre a kedvenc 2,40 méteres 10-30 grammos Spin Blade botomat vittem, Ryobi Zauberrel és 0,18-as fonott Sufix Performance Braid-el szerelve. Műcsalikból, néhány doboznyi Salmo wobblert vittem, akadt köztük olyan is, amely randevúzott már e pettyes halakkal.

A reggeli indulás hangulatát a borús, esőre álló idő kissé leverte, de ennek ellenére, Álmos és Miklós barátommal, nagy reményeket táplálva érkeztünk a helyszínre. Heves szívdobogás közepette indítottam útnak az első dobásomat, szinte érezvén a tóban bóklászó pisztrángok jelenlétét... Alig tekertem párat az orsó hajtókarján, máris éles koppanás érkezett – valaki nagyon bírja a kis Hornetet!
Vártam a heves kirohanást, szaltózást, ami a pisztrángokra jellemző, ehelyett egy helyben forgolódott a megakasztott hal. Néhány emeléssel máris a felszínre kényszeríttettem a tettest: egy domolykót. Gyorsan megszabadítottam a horogtól, hogy mihamarabb újat dobhassak.


Az első dobás eredménye

Heves remegéssel pásztázta a vizet műcsalim, aminek egy újabb éles koppanás vetett véget, majd kisvártatva le is maradt a tettes. Mozgásából éreztem, hogy ő sem azok közül volt, akikért ma jöttem... Jó félórai dobálás után, Miklós görbülő botjára lettünk figyelmesek, és sűrű locsogás közepette jelent meg egy termetes, barna test. A nagy izgalomban még fotózni is elfelejtettem, csak arra koncentráltam, hogy minél hamarabb megmerítsem a halat… Egyelőre nem adta könnyen magát, minden irányba próbált menekülni, és amikor látta, hogy a vízben nincs merre mennie, akkor hatalmasakat ugorva a levegőben próbálta kirázni a horgot a szájából. A csata pár percig tartott csupán, és végül mégiscsak hálóban találta magát a pettyes.


Jogos az öröm, egy ilyen szép halnak ki is jár

A szívdobogtató fogás után,még elszántabban kezdtünk dobálni, aminek köszönhetően egy-két kisebb pisztrángot sikerült nyakon csípni. Őket ki sem emeltük a vízből, hogy feleslegesen ne sérüljenek, ott szabadítottuk meg a horogtól, majd fürgén el is tűntek a kövek közt. Méretesebb wobblert csatoltam fel, hogy hátha a nagyok inkább díjaznák a nagyobb falatot. Döntésem helyesnek bizonyult, hamarosan erős rávágásnak tarthattam kontrát. Egy méretes burvánnyal és elemi erővel adta tudtomra halam, hogy ő a nagyok közül való! Remegve engedtem, hadd rohanjon kedvére, a víz alá dugott spiccel igyekeztem elkerülni azt, hogy ugráljon. Pár percnyi csata után megmeríthettem életem legnagyobb pisztrángját… Gyors fotózás után mehetett vissza ö is a tóba.


A Salmo Minnow hármashorga jól tartott a szájszélben


Remegő kezekkel tartottam a gyönyörű halat

Az időjárás is megkegyelmezett nekünk, a nap utat törve magának, ki-kikandikált a felhők közül. Már csak Álmosnak hiányzott egy termetesebb példány és teljes volt a kör. Ám a sors másképp rendelte. Miklós wobblerét kapta el a következő nagyobb pettyes is. Mire a tetthelyre értem már a parton pihegett a fenséges állat. Mindig örömmel tölt el ennek a lazacfélének a látványa, vizeink egyik legszebb és legharcosabb hala. Mellesleg ehhez a szépséges hal látványához társul az utánozhatatlan fenyves zúgása, illata, nincs az a horgász, aki ne feledné el rögtön minden búját-bánatát.


Barátom nem bírta levenni szemét a halról

A következő testesebb példányt nekem sikerült elcsípnem, ami az akasztás pillanatában már ki is ugrott a víz fölé, ahol ezüstös testén megcsillant a napfény. Rögtön láthattam, hogy egy szivárványossal hozott össze a sors, amin nem is bánkódtam, hiszen ők is igazán sportos ellenfelek. Gyönyörködtem hatalmas ugrásaiban, mígnem teljesen kifáradt. Óvatosan megszabadítottam a horgoktól, majd némi nógatás után el is úszott kezeim közül.


A Salmo Butcher BE wobblert vélte tápláléknak ez a szivárványos


Óvatosan visszahelyeztem a kimerült példányt

Miklóssal épp a wobblerekről folytattunk kisebb szakmai tanácskozást, mikor jókora loccsanásra lettünk figyelmesek. Odapillantva láttuk, amint Álmos botja hajladozik rendesen, a horgász meg huncutul mosolyog bajsza alatt. Hamar segítségére siettünk, nehogy elveszítse a megakasztott halat. Szerencsére a horog jól tartott így ez a példány sem kerülhette el a fotózkodás pillanatát. Barátom látta, amint a partig követte egy nagyobb árny a csaliját, majd mikor ki akarta emelni, az iszonyatos erővel rávágott, ezt a loccsanást hallottuk meg mi is.


Álmos és pettyes hala

Dél körül a nap is egyre melegebben sütött, de mivel a hegyek közt voltunk nem melegedtünk el igazán. A napos időt egy újabb https://images.energofish.hu/publ_images/pisztrangok_tamadasa_1/12.jpgszivárványos pisztráng megfogása koronázta. Egy hírtelen ötlettől vezérelve felcsatoltam ismét a Hornet-et és már az első dobás halat hozott.

https://images.energofish.hu/publ_images/pisztrangok_tamadasa_1/12.jpg
Teljesen kifáradt mire a merítő fölé ért


Jó egy órai dobálás után Álmosnak drukkolhattunk a nagy küzdelemben: egy újabb sebessel vívott csatát. Harcolt is rendesen a pisztráng, szinte minden bevetett, ugrások, fejrázások, de végül mégiscsak feladta a harcot.


Az elmaradhatatlan fejrázás


Győztesen

- folytatás következik -